SG.hu·

Szétdúlják a partnerotthont a lakást cserélő internetezők

Az amerikai webes cég aligha így képzelte a világhírnév vezető utat. A turistáknak szállást kínáló szolgáltatás dúvadként viselkedő vendégek miatt kénytelen magyarázkodni.

A lassan a szállodák konkurensévé váló AirBnB-t három évvel ezelőtt alapította Brian Chesky, Nathan Blecharczyk és Joe Gebbia. A vállalat nem csak az amerikai piacot akarja meghódítani, hanem világszerte terjeszkedik. Értékét jelenleg egymilliárd dollárra becsülik, ami jól mutatja, hogy mennyire értékessé vált a közelmúltban ez a piac. A platform terjeszkedését azonban most két negatív hír árnyékolta be, mindkét eseményről a TechCrunch számolt be.

Az első eset néhány héttel ezelőtt történt. Az AirBnB-vel együttműködő egyik felhasználó teljesen szétdúlva és kirabolva találta a lakását miután hazatért. Az elkövetők minden bizonnyal a lakás bérlői lehettek, akik az AirBnB-n keresztül keresték meg a nőt. A bérlők ráadásul jelentős kárt is okoztak az ajtókban, amikbe lyukakat fúrtak. Egyes ruhákat felpróbáltak, másokat szétszabdaltak vagy széttéptek. Továbbá a kandallóban számos tárgyat égettek el és a konyhát borzalmas állapotban hagyták ott. Ráadásul elloptak egy kamerát, egy iPodot, egy notebookot és a nő hitelkártyáit. Mikor a nő pár nappal korábban e-mailben érdeklődött, akkor azt hazudták, hogy minden a legnagyobb rendben van.


A felhasználó az esetről azonnal értesítette az AirBnB-t, amelynek vezetői megkeresték a rendőrséget. A gyanúsítottakat elfogták, de nő részben a platformot vádolja a károk miatt. Többek között azt is az oldal szemére vetette, hogy nem tesz meg mindent a bérlők leinformálásáért. Brian Chesky közölte, hogy sokkolták az események és ezek a személyek egyetlen pillanat alatt tönkretették a bérlők és a lakásokat bérbe adók közötti bizalmi kapcsolatot, ami kétmillió vendégéjszaka alatt alakult ki. A vezető jelezte, hogy az ügy miatt az AirBnB azonnali hatállyal megerősíti a biztonsági koncepcióját.

Megduplázzák ügyfélszolgálatukat, új módszereket dolgoznak ki a bérlők azonosítására, VoIP- és videochat-lehetőségeket biztosítanak a bérlőknek és a lakásokat bérbe adóknak. Emellett biztosítási konstrukciót is kínálnak majd a lakástulajdonosoknak. Mindez nem vigasztalta a nőt, aki anyagi kártérítést követel a cégtől, annak ellenére, hogy elégedett volt azzal, ahogy a platform munkatársai az esetet kezelték és sokat segítettek neki.

Ez azonban csak a kezdet volt. Nemrég ugyanis jelentkezett az AirBnB vezetőinél az oaklandi Troy Dayton is, akinek a lakását szintén bérlők törték össze, többek között egy balta segítségével. A férfi két hónappal ezelőtt teljesen szétdúlva találta az otthonát, ellopták a számítógépét és más értékes cuccait. Az elkövetők összedobálták a hűtőszekrényben az élelmiszereket és átkutatták a személyes dokumentumait, valamint mindegyik elektronikus készüléket szétszedték. S hogy mindez ne legyen elég, még otthagytak egy macskát is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© redfish2011. 11. 28.. 05:06||#24
Aki olyan idióta, hogy vadidegen embereknek átadja a lakáskulcsát és a lakását hetekre-hónapokra, az megérdemli, hogy kifosszák!...
Amúgy meg hiába hívta volna a rendõrséget, ez az eset nem betörés, hiszen õ engedte be a lakásába az illetõket!
A közvetítõ cég is mondhatja : õ csak a partnereket közvetíti, az már az én magánügyem, kit fogadok be a lakásomba, õk nem vállalnak senkiért felelõsséget!...

Van más módja is annak, hogy elutazhassunk kevés pénzbõl...
© Sir Ny2011. 08. 06.. 19:24||#23
„S hogy mindez ne legyen elég, még otthagytak egy macskát is. "

Rohadt szemét mocskos vadállatok! Annyukpicsáit!
© mujahedin2011. 08. 06.. 15:02||#22
Már a cikket alapul véve is látszik hogy de bármit lehet alapul venni mert mindenhol így megy... fõleg usákiában a "civilizált" országok közötti legnagyobb erõszakos bûncselekménnyel rendelkezõ országban...
© Renátó19852011. 08. 05.. 08:03||#21
az a baj, hogy fostosnak hívod a szülõhazánk
© Rotyoka2011. 08. 05.. 01:03||#20
Ki mondta hogy mo on élek?
© Tetsuo2011. 08. 05.. 00:56||#19
LOL Te szerencsetlen. Koltozzel mar ki vhova, aztan megtudod.
En mar jopar eve Ángliaban elek... sajnos.
© Komolytalan2011. 08. 04.. 11:39||#18
Nem is veszek. Akinek nincs pénze buszra se, az vagy gyalogoljon, vagy maradjon otthon.
© Cat2011. 08. 04.. 10:16||#17
Stopposokat se vegyetek fel soha, bármikor kést szúrhatnak az oldalatokba! :>

© alien472011. 08. 04.. 08:34||#16
Szerinted csak M.O verhetnek agyon almodban a lakásodba beengedett idegenek? Vagy csak nálunk lopják ki a szemedet is? Csak itt van az ha valami leesik az már nem koppan? Külföldön se minden tökéletes és kolbászból van a kerítés. Ilyen mentalitással menj külföldre és élj ott!!!!!
© alien472011. 08. 04.. 08:30||#15
Errõl az elbaszott szolgáltatásról most hallok elõször. Ez hihetetlen. Valaki ilyen mélyre tud süllyedni. A nõ megérdemelte. És örüljön, hogy ennyivel megúszta a dolgot!

Úgy látom mindenki elfelejti a régi közmondást: Addig nyújtózkodj ameddig a takaród engedi.

Tehát ha nincs pénze nyaralni akkor ne menjen. Ellenkezõ esetben meg ha így jár akkor ne siránkozzon. A barátaimnak sem hagynám ott a lakásomat pár napra, nem vadidegeneknek hónapokra. Büntetni kellene az ilyen felelõtleneket. Az meg hogy vadidegen aludjon a házamban sem járható. Nem néznek híreket az emberek, nem olvasnak újságot.

Ajánlom minden ilyen szolgáltatást igénybe vevõ figyelmébe a Criminal Minds sorozatot.

Jól bemutatja milyen csúf világban élünk.....