SG.hu

Mobil NFC technológiával bővül a T-City szolnoki programja

A Magyar Telekom Magyarországon elsőként, július végén kezdi meg az új, mobil NFC technológiára épülő szolgáltatásai tesztelését a T-City Szolnok Városkártya program elektronikus közlekedési rendszerében.

A tesztelésben részt vevő mobiltelefonokkal csupán egy érintéssel érvényesíthető a buszjegy vagy bérlet a Jászkun Volán helyi járatain. A próbaüzem keretében a Telekom hamarosan elindítja az SMS-sel és webshopon keresztül történő jegy- és bérletvásárlást is, így még kényelmesebbé válhat az utazás. Pataki Róbert, a Magyar Telekom stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese elmondta: "Több mint két éve működik sikeresen Szolnokon a T-City programunk, amelynek célja, hogy a város lakói elsőként ismerkedhessenek meg a legkorszerűbb technológiákkal, valamint a Telekom legújabb innovációival. Az NFC technológia sok területen alkalmazható, most induló tesztünkben a helyi közlekedést teszi könnyebbé, kényelmesebbé a T-City-ben."

A Telekom mobil NFC-alapú próbaüzemének előzménye a májusban bevezetett T-City Szolnok Városkártya. Ez egy olyan személyre szabott, intelligens kártya, amely segítségével egy új, közösségi szolgáltatásrendszer érhető el Szolnokon, és többek között a helyi közlekedésben is használható. Július végén kibővül a Városkártya program, a tesztelésben részt vevő NFC-képes mobiltelefonok segítségével - csupán egy érintéssel - is érvényesíthető a jegy vagy bérlet a helyi buszjáratokon.

A kártyákon és mobilkészülékeken egyidejűleg több díjtermék, azaz akár bérlet és jegy is lehet együttesen, amelyek megvásárolhatóak a központi bérletpénztárban, a későbbiekben pedig webshopban és SMS-sel egyaránt. Így a fizetés készpénzzel, bankkártyával vagy a későbbiekben Mobilvásárlással is lehetséges. A SMS-sel vagy webshopon keresztül történt vásárlást igazoló eSzámlát az utas regisztrált e-mail címére automatikusan megküldi a rendszer. Az utas az SMS-sel vagy webshopban vásárolt bérletet vagy jegyet a pénztárakban elhelyezett információs és feltöltő pontokon írathatja jóvá telefonjára. A készüléken megnézheti azt is, hogy mikor jár le a bérlete vagy mennyi jegy áll még rendelkezésére. A jegyek, bérletek a buszokon érvényesíthetőek. Az utazásra történő jogosultság ellenőrzését a jegyellenőrök PDA készülékek segítségével végezhetik el.

A tervek szerint a szolnokiak az SMS-sel és webshopban vásárolt buszjegyeiket a jövőben a buszokon vagy mobilkommunikáció útján is feltölthetik majd a telefonjukra, így sorban állás nélkül, a mobiljuk segítségével gyorsan és kényelmesen használhatják a tömegközlekedési eszközöket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gumibéka #2
    Jah, csak Szolnokon ha a helyijáratos buszon veszel jegyet asszem 80 forinttal drágább, mint előre megvásárolva pl. az újságosnál. Ha, nem a távolságira gondolsz.
  • Zolthen #1
    Buszon lehet kapni buszjegyet, annál egyszerűbb dolog mi kell?