MTI

Viták a Sziget biztonsági engedélye körül

A III. kerület polgármestere visszautasítja, hogy "a felelősség elhárítása miatt" kérték a fővárosi kormányhivatalt egy másik eljáró hatóság kijelölésére a Sziget ügyében; Bús Balázs a Magyar Nemzet hétfői számában megjelentekre reagált.

Óbuda-Békásmegyer polgármesterének közlése szerint a napilap Kétséges biztonság: nincs még engedélye a Szigetnek című cikkében félretájékoztatta olvasóit, amikor úgy fogalmazott: "a kerület "érintettségre" hivatkozva a fővárosi kormányhivatalt kérte egy másik eljáró hatóság kijelölésére. A III. kerületi önkormányzatnál nem indokolták, miért hárították el maguktól a felelősséget".

Bús Balázs (Fidesz-KDNP) közleményében úgy fogalmazott: "a hivatkozott, bulvármédiára jellemző szenzációhajhász szamárságokat Óbuda-Békásmegyer polgármestereként visszautasítom, egyben kérem, hogy az újság és újságírója a jövőben tartózkodjon a hasonló pontatlan fogalmazástól". A polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat érintett az engedélyezési eljárásban, mivel területet ad bérbe a Sziget Kft.-nek. Márpedig a szabályozás szerint "az ügy elintézésében nem vehet részt az a személy, akitől nem várható el az ügy tárgyilagos megítélése". Ebből következően a III. kerületi önkormányzat a jogszabályi előírásoknak megfelelően járt el.

Mint írta, a Sziget Kft. "rendezvénytartási engedély kiadására irányuló" kérelme június 20-án érkezett meg Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatához, amely a kérelmet, a kizárásra irányuló kérelemmel együtt, másnap továbbította Budapest Főváros Kormányhivatalához. A fővárosi kormányhivatal a kizárási kérelmet megalapozottnak tartotta és az eljárás lefolytatására a XI. kerületi önkormányzat jegyzőjét jelölte ki - tette hozzá. Bús Balázs kiemelte, bízik abban, hogy "a Sziget Fesztivál megrendezéséhez szükséges hatósági engedélyek időben meglesznek, és 2012-ben is tudnak majd a fesztiválon a fiatalok szórakozni, az óbudaiak pedig pihenni".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!