Gyurkity Péter

Jön az olcsóbb régi-új iPhone

Kitartanak az olcsóbb példány érkezéséről szóló híresztelések, a legújabb változat szerint egyáltalán nem új készülékről van szó, amelyet az iPhone 5 mellett árulnának. Eközben tesztelik az új A6 processzort.

Az elmúlt években vissza-visszatérő pletyka volt a kifejezetten olcsó, vagy legalábbis olcsóbb iPhone modellek várható érkezése, amely a vékonyabb pénztárcájú vásárlók számára is elérhetővé tenné a család egyes tagjait. Az iPhone 5 bemutatkozásának közeledtével ezen pletykák ismét felerősödtek, most pedig arról olvashatunk, hogy az Apple egyszerre akár három eltérő modellt is forgalmazhat majd.

Egyes források szerint ugyanis a cég arra készül, hogy a nyár végén, illetve az ősz elején bemutatkozó iPhone 5 mellett egy-egy példányt kínáljon a középkategória, valamint a belépő szint számára is. Tudni vélik, hogy a sorozat ötödik tagja mellett folytatják az iPhone 4 értékesítését, ez tölti majd be a középkategóriás megoldás szerepét, ennél is olcsóbb lesz azonban az iPhone 3GS, amely belépő szintű változatként folytatná pályafutását. Ez némileg meglepő lenne az Apple részéről, hiszen eddig nem vállalkoztak kétéves modellek további forgalmazására, márpedig a 3GS mellett történő kitartás pontosan ezt jelentené. A készülék ára 350 dollár lenne hűség nélkül, amely nagyon olcsónak nem mondható, mégis egyfajta engedményt jelent a korábbi szinthez képest.

Hírügynökségi jelentés szerint eközben a TSMC megkezdte a következő generációs A6 chipek tesztelését, az első példányok elkészültek, így most elsősorban arra kíváncsiak, hogy akadnak-e gondok a gyártási folyamattal, illetve ezen processzorokkal. Miután az Apple és a Samsung a bíróságon kötöttek bele egymásba, a TSMC fogja leszállítani az új generáció egy részét, várhatóan mintegy 20-30 százalékát, megszüntetve ezzel a Samsung korábbi kizárólagos szerepét.

A tajvani cég 7 milliárd dollárt költött felújításra és bővítésekre, nyilván komoly bevételre számítanak a kapcsolat eredményeként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AZTA #56
    Nincs olyan telefon amivel nagyítás nélkül tudnál érdemben netezni! .D
  • kisedi #55
    A sokak által szidott symbianos nokia n8-al próbáltam internetezni, merthogy az "okostelefon". Hát egy katasztrófa! 130 eFt-ért egy vacak 640*320-as kijelző, az SG.hu-t is állandóan nagyítgatni kellett. Ezt tudják a nokia mérnökök is de áll. a telefon op-rendszere nem támogat nagyobb felbontást. Nekem egy Motorola Defy van,
    ami azontúl hogy normális 800*480-as kijelzője van, por csepp és ütésálló, megjeleniti a FLASH tartalmakat és most DOMINO csomagban CSAK 65e HUF! Nem kell egy elavult symbianos telóért aláírni két évet 2011-ben! A 3GS pedig nevetséges műszakilag a Defy-hez.
  • eNMi #54
    nem emiatt cserélték (nagy szerencsém volt, h csak igen minimálisan sérült), hanem a sajnos igencsak jellemző burkolat berepedezés miatt. amúgy lehet még pár jellemző hibára hivatkozni.

    de amúgy meg csak egy nagyot szóló ájfonos egyén vagyok.
    meg ostoba is, h néha irok vmit a sok okosság közé!
  • Csaba42 #53
    "Ugyanakkor olyan - vélt vagy valós - felhasználói élményt nyújtanak, hogy az emberek veszik mint a cukrot, tehát üzletileg pont jól van árazva."

    Ott a pont! Nem mellesleg akinek nincs sokszázezer forintja egy iPhone-ra, vegyen iPodot a telója mellé. Én így tettem, és nem bántam meg: a telót csak telefonálásra/SMS írásra használom, minden mást (levelezés, böngészés, zenehallgatás, videó, játék, stb) az iPodon teszem.
  • torreadorz #52
    Csak hogy nekem is legyen véleményem :)
    Az apple termékek -mindegy hogy telefon vagy laptop vagy féltégla- szakmailag nézve alaposan túlárazottak, kelet európai bérekhez nézve pedig még annál is jobban.

    Ugyanakkor olyan - vélt vagy valós - felhasználói élményt nyújtanak, hogy az emberek veszik mint a cukrot, tehát üzletileg pont jól van árazva.

    Másrészt viszont az összes telefongyártó rágyurhatna az akksik teljesitményére, mert magam részéről lesz@rom hogy 2 vagy 18 mag van-e a telefonban, ha a konnektor 5 méteres körzetét nem hagyhatom el ha használni is szeretném...
  • MR007 #51
    Akár cserélik akár nem én a helyedben jobban vigyáznék a telómra. Egyébként nekem meg Nokia N8-am van és momentán folyamatban van a javítás vagy a csere. HDMI meghibásodás amiről eddig még sehol sem hallottam.
  • donceleger #50
    persze, csak nagyot akart szólni az ost... ööö érdekes egyén!
    nekem meg az ő hozzászólása tetszett a legjobban, úgy alle zusammen!
  • AZTA #49
    Azért az érdekes hogy te leejted a betonra és kicserélik, mert ez nem jellemző. Főleg hogy vadi újat adnak helyette. Mert az se nem szoftveres se nem hardveres hiba amihez közük lenne. :D
  • eNMi #48
    nagyon jókat lehet mulatni az almás cikkek hozzászólásain. sok ost... ööö érdekes egyén szól hozzá sok és nagy tudással/tapasztalattal.
    nem érdekel ki irta, de nekem ez tetszik a legjobban (nem kiemelve a többi okosság közül):
    "... De akkor a gari ugrik ugye, ami egy ilyen drága telefonnál megkérdőjelezhető a szükségessége..."
    erre nem is tudok mit irni.
    de ha már gari! én évente cserélem a 3g-met (!), mert ugyebár a té csak 1 év garral adja. az elsőt leejtettem, kicsit pattogott a betonon, meg még úgy másfél métert csúszkált 'arcon' is. azon kivül, h behorpadt a sarka :) nem esett baja. még 11 és fél hónapig használtam gond nélkül. a szerviz szó nélkül cserélte (a fülest is, mert koszos lett :) )! tehát cserélte, nem megbarkácsolta. szóval ezt évente eljátsszuk 1x. a szemeteknek még mindig van 3g-jük! nem cserélik nagyobbra :) igen, ennél már sajna tapasztalható némi lassulás, öreg már szegény.
  • donceleger #47
    utánanéztem az áraknak. ez a 60 eFt amit itt írtak páran szerintem csak vágyálom marad. beírtam pár keresőbe és mindenhol ugyanazt hozta ki, 3gs 100 eFt-ért a legolcsóbb, galaxy S pedig 85 eFt, iphone 4 meg 150 eFt, akár csak a galaxy S2, de hát a tudása fele akkora, mint azt már itt leírtam, de bárki megnézheti különféle összehasonlítós oldalakon.
    ez a 350 dollar nyilván külföldön lesz érvényes, nekünk magyaroknak mindent el lehet adni drágábban.
    t-mobilnál ezzel a hülye ikon díjcsomaggal lehet iphonet venni, annak meg eléggé magas a havidíja, bármilyen más mobilt kedvezőbb feltételekkel lényegesen olcsóbban hozhatsz el. gyengébb minőségről pedig ebben a kategóriában nem beszélnék, mert az összeszerelésre azért ilyen szinten már figyelnek. itt a sokak által szidott symbianos nokia n8-nál is több tesztnél is olvasható, hogy az anyaghasználat és az összeszerelés minősége is jó. tudásban pedig felveszi a versenyt az említett telefonokkal, sőt! azért a 12 mp-es carl zeiss kamera ütős. és egyéb hasznos megoldások is, mint pl transmitter. lehet valakinek ez nem jön be, nekem viszont ez számít. és ezt már 73ért is meg lehet venni.