SG.hu·

Visszahívná a Blackberry telefonokat a Dolby

Miközben a cég negyedéves eredménye nem igazán nyűgözte le az érdeklődőket, a Dolby pert indított szabadalmainak megsértése ürügyén, és a RIM piacon lévő készülékeinek visszahívását szeretné elérni.

Rájár a rúd a Blackberry telefonok és táblák gyártójára, hiszen nemrég tették közzé legutóbbi negyedéves adataikat, ezek pedig a korábbi jóslatok alsó határát ütik csak meg, ami egyértelmű csalódás. Korábban jobb eredményt ígértek, ami nyilván elsősorban a PlayBook tábla forgalmától és népszerűségétől függ, a beígért frissítések elmaradása, illetve csúszása miatt azonban ideges hangulat veszi körül a céget, amit tovább ronthat a Dolby által indított szabadalomsértési per.

Utóbbi állítása szerint a gyártó jogosulatlanul használta fel több szabadalmaztatott technológiájukat saját készülékeiben, azokért nem fizetett. Ennek megfelelően kártérítést követelnek az Egyesült Államokban és Németországban egyaránt benyújtott anyagban, valamint a Blackberry termékek értékesítésének teljes leállítását, legyen szó okostelefonokról, illetve táblákról. Ezzel nyilván arra akarják rávenni a RIM vezetését, hogy egyezzenek bele a licencfeltételekbe és a jövőben a kívánt összegek átutalása mellett folytassák tevékenységüket. Teszik mindezt azután, hogy a korábbi tárgyalások során nem sikerült megállapodniuk a feltételekről, a RIM nem volt hajlandó licencelni, ami különösen azért érdekes, mert számos egyéb, a szegmensben érdekelt gyártó mindezt korábban már megtette.

Itt elsősorban azon hatékony zenei tömörítési eljárásokról van szó, amelyek a High Efficiency Advanced Audio Coding (HE AAC) névre keresztelt szabvány keretében működnek együtt, annak magját alkotva. A technológia számos hordozható készülékben megtalálható, mivel egyrészt tárolási kapacitást, másrészt pedig sávszélességet spórolhatnak meg alkalmazásával, a cég szerint többnyire 10 százalék körülire tömörítve az eredeti állományokat, megőrizve azok minőségét. Az még kérdés, hogy sikerül-e jobb belátásra bírniuk a RIM-et az ügyben, ehhez valószínűleg elhúzódó bírósági eljárásra lesz szükség.

A cég egyébként elemzők szerint mintegy 700 ezer táblát szállíthat majd le a jelenlegi negyedévben, ehhez várhatóan további okostelefonok társulnak majd az elkövetkező hónapokban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ender Wiggin2011. 06. 19.. 12:59||#4
Kár lenne a Blackberry-ért.
© mrlujoak2011. 06. 18.. 16:51||#3
ugye-ugye, pár hónapja az LG mûvelte ezt a Sony-val.
Le is állították a szállítást - pontosabban az LG kihisztizte - hogy az EU-ba ne jöhessen PS3, mert valami BR szabványt sért a Sony...

Nah, most akkor hol ki a hunyó?
© sanyicks2011. 06. 17.. 22:19||#2
a 21. század üzletileg igen fejlett. Fejleszteni nem kell semmit, sem alkotni, csak a faszságokat szabadalmaztatva trollkodni.
© SupraMKIII2011. 06. 17.. 19:09||#1
Értem én, hogy sok a nyerészkedõ, de ebban azért a nagyobb cégek undorító mértékû arroganciája is benne van...