MTI

Lézerrel vakítják el a repülőgépek pilótáit Oroszországban

A repülőterek körüli házak fiatal lakói újabban azzal szórakoznak Oroszországban, hogy lézersugárral vakítják el a fel- és leszálló utasszállító repülőgépek pilótáit: a Nyugat-Európában és Amerikában már régóta dívó "szórakozás" az utóbbi időben érte el Oroszországot.

Az első ilyen eset Rosztovban történt június 3-án: egy leszállni készülő Airbus A-320 160 utassal a fedélzetén mintegy 300-400 méter magasságban járt, amikor a pilóta jelentette a toronynak, hogy elvakították egy zöld lézersugárral. A kapitány át tudta venni a gép irányítását, és az utasok szerencsésen földet értek. Előbb egy éjszakai klub lézerjére gyanakodtak, de 7-én az ország egy más pontján egy nagy Boeing pilótafülkéjének egész személyzetét vakították el, s a szerencsés leszállást kész csodának tartották.

Hasonló esetek a moszkvai Seremetyevo és Vnukovo repülőtereken a leggyakoribbak. Az Egyesült Államokban a minimális büntetés 11 ezer dollár ilyen esetekre, de most készül a törvénymódosítás, amelynek értelmében a gépeltérítőkkel azonosan kezelik, és ennek megfelelően büntetik majd a lézerezőket. A készüléket elvben előadásokon használják ábrák mutogatásához, és Moszkvában bárhol kapható, de különösen internetboltokban. Úgy néz ki, mint egy zseblámpa, és mintegy 4500 forinttól kezdődik az ára, a felső határ jóval 200 ezer forint felett van. Az olcsóbbak sugara néhány tucat métert fog be, a legdrágábbaké 50 kilométernyit.

A Komszomolszkaja Pravda című lap kipróbált egy olcsó lézersugárzót: az autó volánjához a főszerkesztő-helyettes ült be, aki elmondta, hogy a sötétített üveg és a napszemüveg ellenére is teljesen elvakult, és több mint nyolc percen át csak zöld szikrákat látott. A sajtó érdeklődésére az állami dumában elmondták: tudnak a történtekről, és várják a felelőtlenül szórakozó ifjak szigorú megbüntetését lehetővé tévő törvény beterjesztését. Ez azonban aligha nyújt megoldást: a lézerek távolból hatnak, s mire a helyszínre érnek a rendőrök, már nem tudják, hogy pontosan hol kell keresni a lézerezőket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #6
    US-ben is most vezettek be júni elsejével valami törvényt, ha valakit elkapnak 10'000USD-t fizettetnek vele.

    FAA egyébként ezt adta ki, hogy milyen hatásai vannak milyen távolságból: Nem távoli gépet céloznak meg vele, hanem épp leszálló, földtől pár 10m-re levő gépet.
  • teddybear #5
    1. Szerencsével, illetve a lézer azért szór egy kicsit, mert a dióda nem tökéletesen párhozamos fénysugarakat bocsát ki.
    2. Ennél sokkal nagyobb bunkóságra is képesek egyesek, mert hát "jó poén!" És van olyan is, hogy az illetőt zavarják a le-fölszálló repülőgépek, és így próbálja "elhessegetni az alkalmatlan gépeket".
    3. Miért akar valaki többszáz embert felrobbantani?
  • harmi2009 #4
    Nem valószínű, a lézer eleve polarizált.
    De az is lehet, hogy most hülyeséget írtam.
  • gemihu #3
    Azért csinálják,mert idióták és nehezen bukhatnak le. Amúgy a lézer olyan távolságból már nem annyira pontszerű. Arra viszont kíváncsi lennék,hogy polárszűrő kiszűrné-e a lézert.

  • solti #2
    Ezt itthon is csinálták nem is olyan régen LisztFerihegy környékén...
  • bigjoe #1
    Hogy lehet "eltalálni" a nagy, távoli gépben ülő pilóta szemét?
    Hogy lehet valaki olyan primitív, hogy ilyennel szórakozik?
    Miért akar valaki több száz embert meggyilkolni poénból?