Gyurkity Péter

Droid Bionic: képek és hardveres részletek

Ezúttal a Motorola új okostelefonjáról bukkantak fel az első képek, néhány érdekes információmorzsa kíséretében. A cég eközben újabb változatot mutat be, a Microsoft pedig folytatja régi platformjának karcsúsítását.

Miközben a gyártó a tengerentúlon hivatalosan is lerántotta a leplet az XPRT névre keresztelt készülékről - amely gyakorlatilag a Droid Pro egy némileg módosított változata - távol-keleti források arról számoltak be, hogy készülőben van a Droid Bionic is, amely a közeljövőben a zászlóshajó szerepét hivatott majd felvállalni.

A képek és a technikai specifikáció bizonyos részletei egy fórumon láttak napvilágot, ebből szemezgethetünk most, érdekességek után kutatva. Több felvétel is kiszivárgott a forrás jóvoltából, emellett pedig megtudhatjuk, hogy az okostelefon 4,5 hüvelykes qHD-kijelzőt kap, amely 960 x 540 pixel felbontással áll majd rendelkezésünkre.


Az Android 2.3.4 operációs rendszer mellett a Blur kezelőfelület kap helyet a készüléken, 3D-animációkkal, a háttérben a feladatokat pedig ikermagos processzor látná el, hátoldali, 1080p felbontású videók rögzítésére is alkalmas kamera (bár a 8 megapixelt illetően még felmerülnek bizonyos kételyek), továbbá várhatóan 4G LTE támogatás mellett.

Ezalatt a Microsoft háza tájáról is újabb hírek futottak be, miszerint tovább szűkítik a korosodó, leváltani hivatott Windows Mobile platform keretében támogatott szolgáltatások körét. Ezek közé tartozik a My Phone, amely az utód alatt elérhető Windows Live rendszerhez hasonlóan a kapcsolatok szinkronizációját tette lehetővé, továbbá segítséget nyújtott az elhagyott készülékek lokalizálásában, illetve bizonyos adatok és a kommunikáció biztonsági mentésében. Augusztus 7-én mindez megszűnik, a létező felhasználói fiókokat pedig áthelyezik a SkyDrive platformra, ez alól azonban kivételt jelentenek majd a videók, zenei tartalmak, dokumentumok és kedvencek.

Július közepétől a Windows Mobile eszközöket használók nem látogathatják majd meg a Windows Marketplace for Mobile weboldalt sem, igaz maga a szolgáltatás továbbra is elérhető lesz majd a különböző mobil kütyükön.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gery13 #4
    ja... főzött rom-ra persze telik...
    legalább egy 2.4-est kellene teljesítení...
  • coolbboy83 #3
    NE kelljen már mindig csalni, meg főzögetni !!! MENJEN KAPÁSBÓL !!!
  • fergusonpapa #2
    főzöt rom?
  • smv #1
    Motorolám van de amíg a frissítésekhez úgy állnak hozzá ahogyan addig nem igazán ajánlom senkinek. Bár magát a készüléket szeretem, de emiatt nem hiszem, hogy ismét motorolára esne a választásom.