Gyurkity Péter

Apple: ősszel jön az iOS5

A Windows 8 bemutatója után mindössze néhány nappal az Apple is megtartotta saját rendezvényét, ahol nagy hangsúlyt helyeztek a következő iOS generáció újdonságainak ismertetésére, annak megjelenésére.

Maga Steve Jobs állt ki a közönség elé a találkozón, aki elmondta, hogy ősszel jelenik meg az operációs rendszer következő verziója, ám a korai béta már most letölthető több eszközön (iPhone 4, 3GS, harmadik és negyedik generációs iPod Touch, iPad és iPad 2, valamint Apple TV 2G). Mintegy 200 újítással és változtatással készülnek a rajtra, amihez hozzátette, hogy eddig 90 ezer iPad app készült el, 14 milliárd letöltést regisztráltak a felhasználók részéről, ennek eredményeként pedig összesen 2,5 milliárd dollárt utaltak át a külső fejlesztőknek.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az iOS5 végleg lecseréli az eddig használt MobileMe szinkronizációt, ehelyett az Androidból ismerős egységes rendszer kap helyet a platformban, ahová minden alkalmazás beküldi saját információit, legyen szó keresésről, a cég által kínált egyéb szolgáltatásokról, miközben a készülék lecserélése és beállításaink és alkalmazásaink gyors szinkronizációja sem jelenthet gondot.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Notification Center az összes beérkező értesítőt egyazon helyen jeleníti meg, a Newsstand napilapokhoz és magazinokhoz biztosít hozzáférést, a Deep Twitter integráció egységes bejelentkezést és képeink, videóink gyors megosztását teszi lehetővé, az új mobil Safari pedig az egyes szövegrészletek kiemelésével könnyít az olvasáson, iPad alatt elérhetővé teszi a füles böngészést, valamint a szinkronizációt az iOS és Mac OS X között.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A szótár az OS alatt bárhol elérhető lesz, a Mail kibővült keresőt kap, itt továbbá az RTF formázás, a címek "megragadása", az üzenetek megjelölése (flagging), a vállalatok számára pedig S/MIME kap helyet. A virtuális billentyűzet a képernyő két oldalán, hüvelykujjaink számára kényelmes módon jelenhet meg, a Game Centeren keresztül megtalálhatjuk barátainkat és közvetlenül tölthetünk le, vásárolhatunk meg játékokat, az iMessage révén (a Blackberry Messenger mintájára) azonnali üzenetekkel kerülhetjük meg a roaming díjakat (WiFi vagy 3G megléte esetén), emellett pedig új fejlesztői eszközök és számos más újítás is szerepel majd a következő verzióban.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A megjelent bétaváltozatot máris feltörték, ezen már fanatikusok "dolgoznak", hogy megismerjenek minden részletet - ahogy említettük, a hivatalos megjelenés ősszel várható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Papichulo #108
    Akkor neked a HTC jon be jobban es a legjobb amit tehetsz, hogy legkozelebb toluk vasarolsz telefont. Nincs ezzel semmi baj. En egy masodpercig sem allitottam, hogy az iPhone a tokeletes telefon es mindenkinek azt kene vennie. Szemmel lathatolag neked nem. Megvan a szabad valasztas lehetosege es legjobb ha ezt gyakorlod is.
    Szamomra peldaul az iOS szimpatikusabb, de talan ez azert is van, mert eleve Mac-et hasznalok, mind notebook, mind desktop. Ez a Facebook dolog amugy nem issue, mivel a Mac-es Addressbook automatikusan szinkronizalja a kontaktokat a Facebook-kal (fenykep, telefonszam, stb...), tehat nincs ilyen gondom. Amugy ezt az Android telefonommal is megteszi. Idojaras elorejelzessel sem volt meg soha problemam, sajnlom, hogy neked nem mukodik megfelelolen. Sajnos a fejlesztok inkabb a nagyobb piacokra optimalizaljak, azokon tesztelik az alkalmazasokat es nem nagyon figyelnek oda egy kisebb/kevesbe fizetokepes orszagra. Azert a helyedben megprobalnek irni a keszitonek, hatha kijavitja a hibat. En meg szoktam csinalni az ilyeneket, ha nem tul nagy munka es felhivjak ra a figyelmemet. Egy email-t mindenkeppen meger.
    De mondom megegyszer, sok sikert a HTC-hez, azok is nagyon jo telefonok es az Android is egy nagyon jo OS lett az elmult evben, komolyan!
  • Papichulo #107
    "Rengeteget fel tudok sorolni ha kell. :)"

    Ahogy mar eddig is megtetted? :)

    "Egy alkalmazas kitiltasa nem design decision. De tok mindegy minek nevezzuk. A felhasznalotol elvesznek valamit ezert rossz."

    Ok, akkor peldaul mi a velemenyed a DUI checkpoint applikaciok eltavolitasarol? Vegulis a felhasznalotol elvesznek valamit... Es akkor direkt nem mentem bele a szelsosegesen rasszista, sexista, stb... alkalmazasokba, melyektol megint szegenyebb lesz a platform... bizonyos aberalt embereknek.

    "Mondj ilyeneket es akkor megbeszelhetjuk azokat is."

    Most nem menjunk bele listak elemezgetesebe, te is tudod, hogy mirol van szo!
    Paran mar amugy is osszefoglaltak:
    http://www.menorcapublicidad.com/2011/05/23/why-you-desire-to-root-your-android-jailbreaking-the-android-can-be-a-must/

    De elmondom, hogy en miert csinaltam:
    Nem kell varnom, hogy a gyarto v. szolgaltato kiadjon firmware update-et -> CyanogenMod
    Droidwall
    Adree.
    Titanium Backup.
    Clockworkmod.

    Ezeket miert nem tudom alapbol megtenni? Most akkor en is harcoljak ezekert, mint te a flash-ert?

    "Attol meg hogy nem veszi eszre a korlatozas ott van."

    Amint irtam Android-on is van korlatozas, csak az teged nem zavar. A 100+ millio iOS usert, meg annak a korlatozasai nem zavarjak. Mit nehez megerteni ezen? :)

    "Igen ezt akarom. Mindnki a sajat ertekrendjeben hisz, nem? :)"

    Nem mindenki, de most hagyjuk a szubserviens egyedeket. Viszont nem mindenki koveteli meg, hogy az o ertekrendje alljon mindenek felett es az legyen az univerzalis standard, ahogy te kivansz harcolni a sajatodert: "En nem akarom, hogy szive joga legyen, torvenyben tiltanam be."
  • pixx #106
    Ez nagyon jó, androidról (htc) váltottam iphone4-re. Jailbreak, és közel 2 hónap után, lassan eléri az android szintjét. Bár még így is vannak olyan dolgok, amik nincsenek iphone4-re. Mielőtt megkérdeznéd mi az nagyon okosan. Olyan facebook kliens, ami a neveket, és telószámokat összepárosítja, plusz belővi a fényképeket.
    Vagy ha fent van facebookon a telószám, beírja telefonba. Nincs egy normális időjárás előrejelzés se, amit kiír nem sok köze van a valósághoz.
    Android nem korlátoz semmiben. Idén visszamegyek htc-re, az ott van a szeren. Ja és nem nyom 2 kilót a zsebembe a telefon.
  • FtranX #105
    ezt a smiley-t akartam:
  • FtranX #104
    "Latom konkret ervekkel dolgozol. :)"

    Rengeteget fel tudok sorolni ha kell. :)

    "Ez nem korlatozas, ez design decision."

    Egy alkalmazas kitiltasa nem design decision. De tok mindegy minek nevezzuk. A felhasznalotol elvesznek valamit ezert rossz.

    "Az Android masban korlatoz, a BB az megint masban"

    Mondj ilyeneket es akkor megbeszelhetjuk azokat is.

    "Dehat van akinek az iOS sem jelent korlatozast."

    Attol meg hogy nem veszi eszre a korlatozas ott van.

    Vagy minden ceget a te sajat arbitralis ertekrended szerint iteljunk meg?

    Igen ezt akarom. Mindnki a sajat ertekrendjeben hisz, nem? :)
  • FtranX #103
    ok
  • hdo #102
    Jogos, bocs!

    Folytassátok!
  • Papichulo #101
    "Barmelyik kitiltott applikacio, letiltott funkcio indok lehet erre."

    Latom konkret ervekkel dolgozol. :)

    "Meg szerencse. Kulonben mar terrortamadason gondolkoznek. :)"

    Most akkor valoban nagy ko esett le a szivemrol. Bar erdekes terrormozgalom lenne, melynek celkituzese a mobil operacios rendszerek nyiltabba tetele... )

    "Ugyan olyan gonosz dolog korlatozgatni a mobile os userek 5%-at, mint a 95%-at."

    Ez nem korlatozas, ez design decision. Az Android masban korlatoz, a BB az megint masban. Vagy te legszivesebben mindegyik ellen fellazadnal? Dehat van akinek az iOS sem jelent korlatozast. Vagy minden ceget a te sajat arbitralis ertekrended szerint iteljunk meg?
  • FtranX #100
    "Ha meg nem megfelelő neki, tehát úgysem veszi meg akkor a fasznak vitatkozik róla? Ezt sosem értettem meg ..."

    Azert, mert egy ilyen rendszer szeles koru elfogadottsaga olyan dolgokat veszelyeztet, amit en erteknek tartok. Az altal, hogy a rossz pelda atterjed mashova is. (lasd WP7 policy)
  • FtranX #99
    "Valami nagy baj lehet a vilaggal, nem? :)"

    Igen, sok baj van. :) Mivel a szamitastechnika uj es viszonylag bonyolult, ezert hosszu ido kell, mire az atlagember is atlaja a dolgokat, esetleg sajat maga fut bele valamilyen korlatozasba. Amugy meg regen sok dolog elfogadott volt, ami mara nem az.

    "Egyebkent erdekelne, hogy szerinted mi az a feature, ami miatt az atlagember ra lenne kenyszeritve a jailbreakre?"

    Barmelyik kitiltott applikacio, letiltott funkcio indok lehet erre.

    "Van meg egy ennel is fundamentalisabb jogod. A szabad valasztas joga"

    Meg szerencse. Kulonben mar terrortamadason gondolkoznek. :)

    "Ugy tudom, hogy a mobile OS az nem monopolizalt."

    Ugyan olyan gonosz dolog korlatozgatni a mobile os userek 5%-at, mint a 95%-at.