ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél

Keveseket érdekelt bin Laden halála

A Pew Research Center friss felmérése szerint az amerikai média sokkal nagyobb figyelmet szentelt Oszama bin Laden halálának, mint amennyire ez a hír érdekelte a hírfogyasztókat. A márciusi japán földrengés több fogyasztói figyelmet kapott, mint az al-Kaida vezér megölése.

A Pew Research Center aktuális heti médiaindexe érezhető aránytalanságot mutatott ki a fogyasztók és a hírszolgáltatók érdeklődése között. Míg ugyanis Oszama bin Laden halálának bejelentését követő héten az amerikai média által közölt hírek 69 százaléka az al-Kaida vezér megölésével foglalkozott, addig a hírfogyasztóknak csak 42 százaléka tekintette a hét fő hírének az esetet. Mintegy húsz százaléknyi médiafogyasztót például az ország déli és középső részét sújtó tornádók és árvizek jobban érdekelték.

A Pew adatai szerint az amerikai média utoljára egyazon héten ugyanazon témával akkor foglalkozott ilyen nagy arányban, amikor az elnökválasztási kampány során a demokraták bejelentették Barack Obama jelöltségét, és a republikánus jelölt, John McCain bemutatta a nyilvánosságnak Sarah Palin-t mint megválasztása esetén leendő alelnökét.

Ami a fogyasztók figyelmét illeti, nem bin Laden halála a vezető hír körükben, legalábbis ami az év eleje óta történt eseményeket illeti. 2011 eddigi vezető híre számukra a Japánt március közepén sújtó földrengés, cunami és az ezek következményeként kialakult atomkatasztrófa. A vonatkozó japán híreket mintegy 60 százalék követte feszült érdeklődéssel. Az év során szintén nagyobb arányban minősítették vezető hírnek a fogyasztók azt az arizonai lövöldözést, amelynek során Gabrielle Giffords republikánus képviselő is súlyos sérüléseket szenvedett, továbbá az egyiptomi zavargásokat, amelyek Mubarak elnök lemondásához vezettek. Mindkét hír esetében a fogyasztók közel 50 százaléka tartotta ezeket a hét eseményének.

Kicsit árnyalja a képet a vonatkozó beszámolókról az a kérdés, hogy milyen figyelemmel követték az amerikaiak bin Laden haláláról szóló híreket: minden második megkérdezett állította ugyanis, hogy kiemelt figyelmet szentelt a témába vágó médiaanyagoknak. Ha ezt vesszük alapul, akkor az év során a japán földrengés, valamint az olaj- és gázárak áprilisi emelkedése kapott nagyobb érdeklődést. Az előbbi téma híreit 55, utóbbit a hírfogyasztók 53 százaléka követte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!