Gyurkity Péter

Figyeli felhasználóit az Apple iOS4

Külsős szakértők fedezték fel az iOS4 belsejében megbúvó fájlt, amely rögzíti a felhasználók pontos tartózkodási helyét, nyomon követve ezzel a vásárlókat. Az Apple még nem reagált, így kérdéses a cég indítéka és célja.

A blogbejegyzésben arról olvashatunk, hogy az iOS4 szoftvert futtató készülékek - iPhone, iPad 3G - folyamatosan nyomon követik a felhasználókat, egy aprócska adatbázisban rögzítik bizonyos időközönként a pontos tartózkodási helyet, ami rögtön több kérdést is felvet a személyiségi jogokkal, valamint az Apple szándékát illetően. A cég még nem válaszolt a megkeresésekre.

A kérdéses fájl neve "consolidated.db", az állomány pedig nincs titkosítva, illetve más egyéb módon levédve az illetéktelen hozzáférések ellen. A szakértők megállapították, hogy a fájlban a pontos hosszúsági és szélességi fok, valamint a rögzítés időpontja található, pontosabban egy hosszú lista, amelynek segítségével az iOS4 tavaly nyári megjelenése óta nyomon követhető az illető vásárló. Az Apple minden bizonnyal komoly szerepet szán a funkciónak, mivel a fájl a biztonsági másolat (Backup) készítését, valamint a visszaállítást követően is megtalálható a rendszerben, bár azt még nem tudni, hogy pontosan mi váltja ki az adatok rögzítését (valószínű, hogy a kimenő és bejövő hívások töltik be ezt a szerepet).


Egy külső alkalmazás máris elérhető, ezzel pedig mi is betekinthetünk az állományba, a készítők pedig rögtön megjegyezték, hogy egyelőre nem tudnak olyan szoftverről, amely visszaélne ezen adatokkal - bár a mostani hír megjelenése után ez várhatóan nem sokáig lesz így. Több lap próbálta felvenni a kapcsolatot az Apple biztonsági illetékeseivel, ők azonban egyelőre nem reagáltak erre. Ideiglenes védelemként jelenleg a Backup titkosítása (az Encrypt iPhone Backup funkció az iTunes platformon belül) szolgálhat, mivel ez legalább minimális biztonságot jelent a tolvajokkal és behatolókkal szemben.

Az Apple által alkalmazott felhasználási feltételek egyébként lehetővé teszik ilyen adatok gyűjtését, így a körzetszám, a postafiók (ZIP kód), eszköz azonosító, a helyszín és pontos időpont listázása elméletileg nem jelent visszaélést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #70
    Én úgy hiszem, hogy ez a mosakodás felesleges, mindegy, hogy egy, vagy egytrillió ember adatát szerzi meg valaki jogtalanul, de főleg, hogy egymillió, vagy tízmillió, ahol ez az arány nem olyan végletes.
  • levente68 #69
    Talán örüljek neki?
    Kinek nem inge, ne vegye magára, de engem ez felháborít, mert nem vagyok agymosott.
    Még az sem érdekel, hogy kikapcsolható, ugyanis sehol nincs leírva, hogy nem arra van, hogy én tudjam meg a pozíciómat, hanem, hogy más.
    Nevetséges, a szarrá levédett routerem alapján a saját telefonom adja ki azt, amit fingom sincs, hogy kiad, pedig nem átlag user vagyok, annál (ha csak kicsit is ;o) ) többet értek hozzá, ráadásul teszi ezt sokkal-sokkal-sokkal pontosabban, mint én bármilyen egyéb próbálkozással szándékosan képes vagyok.
  • opeca #68
    Itt van nektek szép, új világ,, ez köllött...
  • IMYke2.0.0.0 #67
    Tudtommal nem "Blade runner" (itthon: Szárnyas fejvadász), hanem "Minority Report" (itthon: Különvélemény) - és Tom Cruise rakatta be magának.


  • FoodLFG #66
    De legalább védve lenne az a fájl, de még azt sem, minek az különben is. Ebből látszik leginkább, hogy az epülnél szarnak a fejetekre. Az adataid megvannak, az hogy utána valaki még csakúgy hozzáférhet, azt ki nem szarja le. Mint vásárló, kuss a neved.
  • shaddam #65
    Oh apple.Pofán fossák az embert akik ezért boldogon fizetnek,majd élvezettel lenyalogassák és repetát kérnek.

    Félelmetes ez a szekta.
  • G_ArchAngel #64
    "A google android market-en latszik hogy mit ker az alkamazas es joga van a felhasznalonak megtagadni ezeket, mig az iphone appstore eseten ezt az apple latja csak."

    Ket baj van ezzel:
    1., Jelenleg rengeteg ember - tobbszorose az Apple vasarloinak - vesz Androidos telefont, foleg az olcsobbakat, ezeknek az embereknek halvany lila gozuk sincs, amit mi tudunk es tudjuk, hogy kapcsoljuk ki.
    Ha feltetelezzuk, hogy az iOS es Android userek 10%-a tudja mirol van szo, akkor is sokkal nagyobb tomeget jelent mara a Google altal megvezetett emberek osszesege
    2., Location Services-ben ki lehet kapcsolni az adatkuldest, egyesevel, minden program neve mellett van kapcsolo. Te dontod el, nem az Apple.
  • kvp #63
    A htc telefonjai megkerdezik hogy akarja-e hasznalni az ember a szolgaltatast. En eloszor igent akartam nyomni, de akkora eula-t nyomott a kepembe, hogy inkabb a nem-et valasztottam, mert nem igazan kell. A gps-t es a wifi-t is kikapcsoltam, mert tobbnyire csak az aksit fogyasztjak, a cellainfo alapu navigacio meg tobbnyire boven eleg.

    Az apple huzasa kevesbe nyero, ok nem jelentettek be a funkciot es meg benan is csinaltak, meg kikapcsolni sem lehet.

    Egyebkent a legveszelyesebb a kulonbozo alkalmazasok altal rogzitett info, mert azt nem a google vagy az apple gyujti hanem az adott alkalmazas keszitoi. Ezert nem szabad olyan alkalmazast engedelyezni ami a telefon helyzetehez vagy a kapcsolati adatainkhoz ker hozzaferest, esetleg hang, video felveteli vagy hivasinditasi joga van. A google android market-en latszik hogy mit ker az alkamazas es joga van a felhasznalonak megtagadni ezeket, mig az iphone appstore eseten ezt az apple latja csak.
  • G_ArchAngel #62
    Ez olyan, mint amirol a cikk ir: aki utananezett, azoknak olyan helyeket jelolt be, ahol soha nem jartak meg - ennyire kell parazni:D
  • passatgt #61
    elképesztő, most mi lesz, tudják hol laksz:O