Berta Sándor

Abszurd a brit szerzői jogi szabályozás

Könnyen előfordulhat, hogy naponta több ezer brit felhasználó követ el törvénysértést azáltal, hogy a legálisan megvásárolt zenei CD-ik tartalmát a számítógépeikre, majd az MP3-lejátszóikra másolják.

A The Telegraph brit napilap rámutatott: a jelenleg hatályos brit szerzői jogi törvény kimondja, hogy a szerzői jog által védett tartalmak úgynevezett eltolása egy másik eszközre vagy adathordozóra törvénysértésnek minősül, még akkor is, ha a folyamatra csak egyszer kerül sor és azt a CD-t megvásároló személy végzi el. Eddig ugyan egyetlen felhasználót se ítéltek el emiatt, de a Consumer Focus nevű civil ellenőrző szervezet azt követeli a brit kormánytól, hogy sürgősen módosítsa és frissítse a szerzői jogi törvényt.

"Meg kell ragadnunk egy új jogszabály elkészítésének az esélyét. Egy ilyen törvény segíthet nekünk abban, hogy a vállalatok a jövőt építhessék fel és véget vessenek az abszurd megkülönböztetésnek" - nyilatkozta Mike O'Connor, a Consumer Focus elnöke. A jogvédő kiemelte, hogy biztosítani kell az úgynevezett fair felhasználást, ami azt jelenti, hogy mindenki szabadon áttölthesse és lejátszhassa az általa megvásárolt zenéket, filmeket és elektronikus könyveket a számítógépeire, a mobiltelefonjára és az MP3-lejátszójára. Egyszerűen abszurd az, hogy előírják a felhasználóknak, hogy nem használhatják ki egy digitális technológia előnyeit, még akkor sem, ha nem követnek el jogsértéseket.

Jim Killock, az Open Rights Group brit civil szervezet képviselője szintén a jelenlegi jogszabály bírálta, mondván: nem tartja túl sokra ezt a kitételét. Az Egyesült Államokban és Új-Zélandon egyaránt lehetővé teszi a helyi szerzői jogi törvény a magán célú másolatok készítését. Érdekesség, hogy a zeneipar is támogatja a jogszabály módosítását, feltéve, ha a brit kabinet a jövőben is kész harcolni az illegális másolatok terjesztése ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #21
    De a szeme kicsit sunyi... látszik, hogy épp lopja a zenét.

    Legjobb a magyar szabályozás, ott a díj mindenben aztán szabad a vásár! Csak azok vásárolnak korongot, akik nem naprakészek.
  • torzsvendeg #20
    Jó ez a csaj a képen.
    Ja hogy a cikkhez szóljak hozzá?
    OK. Hülye angolok, angol hülyék!
  • Balazs127 #19
    Már miért kéne lefordítani? De ha le is fordítják sokra nem mennél vele, mert a lefordított változat jogilag nem lesz mérvadó, maximum tájékoztató jellegű.
  • Adenoma #18
    nem azért, hogy kötekedjek, de azt az eula-t néha le kellene fordítani magyarra ( tudok angolul, csak ha már Magyarországon csak olyan termékeket lehet árusítani, amihez van magyar nyelvű használati útmutató, akkor a szerződést, eula-t is le kellene fordíttatniuk...)
  • B0nFire #17
    "Másrészről a zenéért HASZNÁLATI DÍJAT (LICENSZ) fizetek, és saját magam OTT HALLGATOM ÉS AZON AMIN AKAROM! Ez szoftvereknél is így van, hogy zenei témánál maradjunk, ott van pl. az FLStudio..."

    Tévedés! A licenc megvásárlásával arra vagy jogosult, amit a törvény megenged. Ha nem engedi meg, hogy otthon ide-oda másolgasd, akkor nem teheted.

    Ugyanez igaz a szoftveres példádra is. Példának okéárt megveszel egy Photoshop licencet, azt egyetlen gépen aktiválhatod. Persze áttelepítheted te a laptopra is, de előtte akkor a másig gépen deaktiválni kell. Nem véletlenül van benne a Help menüben a Deactivate menüpont. Mert csak akkor használod jogszerűen, ha egy időben csak egyetlen gépre van telepítve. Ha pedig ezt egyetlenegyszer is átléped, a törvény lesújt rád, és egy kalap alá vesz azzal, aki egyszerűen csak lewarezolta, majd a serials.ws-ről töltött szériaszámmal aktiválva használja.

    Hiába fizetted ki a 200 000+ Ft-ot, ha nem tartod be az EULA-ban foglaltakat. (Csak el kéne olvasni.) Az FLStudióra ugyanez érvényes. Egy licenccel egy időben egy gépre szabad telepíteni. Ha a szoftverfelügyelet jár nálad, és más gépen is látja, kérni fogja a másik licencet. Illetve ha meglátják, hogy mindkettőt azonos kulccsal használod, olyan, mintha simán elloptad volna.
  • Tetsuo #16
    Szerintem a magyar rendszer meg mindig messze a legjobb Europaban. ;)
    Az angolszasz szisztema pedig a legszarabb. Lemasolsz egy CD-t azt, 30e dollar buntetes?! Gatya.
  • leetjunction #15
    Szerzői jogvédelem vagy lesz 20 év múlva (de akkor viszont egy rendőrállamban(világban) lenne), vagy pedig csak elmesélhetjük gyermekeinknek / unokáinknak, hogy volt egy ilyen korszak is.

    Tehát jogvédő keményítsél be (fizessél mégtöbbet a mocskos politukosoknak) és majd amikor fellázad pár nagyobb emberke (ddos farmerek/netpolgárok...) akkor majd meglátjuk kinek van nagyobb szava --- mert ugye maguktól nemjönnek rá, hogy ilyen szerzői jogi törvényekkel csak az Internetes társadalmat zárják virtuális börtönbe.

    Egyébként a mai WAREZ-nek nevezett valami mögött is ezek a jogvédők állnak -> gondoljál bele, ha nemlenne WAREZ, akkor nemlenne munkája a jogvédőnek/sok sok bírónak ... etc -> fel van ez építve rendesen :)
  • MacropusRufus #14
    nos a helyzet az, hogy ez nálunk már megvalósúlt (legalább is olyan 70-80%ban)
    Üres adattárolókon ott a jogdíj, legyen az CD/DVD/BR/HDD/FDD
    Az összes reprodukciót előállítani gépes eszközön van jogdíj
    Továbbá államunk és pártunk be akarja építeni a jogdíjjat a net előfizetésbe.
    Tehát olyan emberek is fognak jogdíjjat fizetni akiknek nem kellene, mert soha nem fut bele jogdíjjas tartalmakba, ha meg még is akkor megveszi (hihetetlen tudom, de már én is láttam ilyet :) )

    Tehát jelneleg nálunk pl. amit letőltesz lehet még illegális (bár a letőltés náluk szabad) viszont miután a vinyódra kerűlt már legláis ui. azon van jogdíj. :)) Kissé belefutottak a késbe nálunk a jogvédők. :))
    Azt tőltesz le gy.k. amit akarsz, legyen az film vagy zene (programokra sztem nem vonatkozik ami külön topicot érdemelne) amit a gépedre kerlűlt már legállis. Enyni.
  • tricky #13
    akkor nem hagynak más lehetőséget, hogy letöltsük a netről az INGYEN zenét és azt hallgassuk
    ha abba is belekötnek, akkor zenei mixeket töltünk le és kész, a zenei mixekre nincs törvény, azok mind ingyenesek, kivéve a hivatalosan kiadott mixek
  • Julius Caesar #12
    Szarok rája. Ha valaki ilyenért beszólna kapanyéllel verném agyon.