Napi Online

Magyarországra tart a Groupon

Egyszerre lépne piacra Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában a legnagyobb közösségi vásárlós oldal, a Groupon. A piacvezető cégek megpróbálnak összefogni az óriás ellen.

A Goupon már jelen van a régió szinte valamennyi országában, kivéve Csehországot, Szlovákiát és Magyarországot. Az Index információi szerint a Groupon már felvette a kapcsolatot a legnagyobb piaci szereplőkkel és találkozót kezdeményeztek, hogy előkészítsék a terepet maguknak. A cégek azonban nem adják könnyem megszerzett piacaikat, és egymással együttműködve, közös ajánlatokkal próbálnak fellépni a Groupon terjeszkedése ellen.

A cseh piacon a Slevomat a legnagyobb, ami Szlovákiába is betört Zlavomat néven, Magyarországon pedig a Bónusz Brigád mondható a legjelentősebb szereplőnek. A Goupon egyik lehetősége, hogy valamelyik nagy szereplőt környékezi meg és felvásárolja. Ennek úgy tűnik, egyelőre nem sok esélye van. A másik lehetőség, hogy maga jön be a piacra, de ilyenkor számolnia kell azzal, hogy több bejáratott cég van jelen. Olyan vélemények is vannak, hogy a magyar piac még elég kicsi, és még egy pár évig nem jelenik meg itt a cég. A következő hetekben sok minden eldőlhet - írta az Index.

A Groupont 2008-ban alapították, a szolgáltatás arra a kereskedelemben régóta ismert elvre épül, hogy minél többet veszel valamiből, annál nagyobb kedvezményt kapsz. Alig két évvel az alakulása után Amerikában már több mint 150, Európában 100 városban van jelen, a Forbes már tavaly a valaha volt leggyorsabban növekvő cégnek nevezte. A közösségi vásárlás lényege, hogy különböző szolgáltatócégektől, leginkább éttermektől, fitnessz- és wellnesskluboktól, kozmetikai szalonoktól nagy, rendszerint ötven százaléknál is nagyobb kedvezményt alkudnak ki annak fejében, hogy ezért egy bizonyos előre megállapított számú vevőt juttatnak az étterembe, boltba, klubba.

A tranzakció kuponokkal folyik. Az üzleti modell nagyon sikeres, az oldal 2010-es forgalma 750 millió dollár volt, 2011-re pedig négymilliárdos bevételt terveznek. A Groupon értékét év elején 15 milliárd dollárra becsülték, többen megpróbálták felvásárolni, köztük a Google is, a pletykák szerint hatmilliárd dollárért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ntom #1
    jön a multi, és viszi az asztalt...