SG.hu·

Jogosulatlanul kértek le híváslistákat rendőrök

Rendőrök felfüggesztett börtönt kaptak hivatali visszaélésért hétfőn a Fővárosi Bíróságon.

A Független Hírügynökség beszámolója szerint egy nyugalmazott rendőr főtörzszászlóst 1 év börtönre ítéltek, egy rendőr századost pedig 8 hónapi börtönre, a büntetés végrehajtását mindkét esetben 2 évi próbaidőre felfüggesztette a bíróság. Az ítélet nem jogerős.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a vádlottak a bűncselekmény idején rendőrök voltak. Az első rendű vádlott a BRFK nyomozója, a másodrendű vádlott pedig a gyöngyösi kapitányság főnyomozója volt. A vád szerint ismeretlen megbízó kérésére több alkalommal kértek le híváslistákat a távközlési szolgáltatóktól, hivatali helyzetükkel visszaélve anélkül, hogy erre törvényes alapjuk lett volna. A vádlottak a hivatalosnak látszó megkeresésükben azt tüntették fel, hogy a kért adatok büntetőeljárásokban, bűncselekmények felderítéséhez szükségesek. A vádlottak az ügyészség szerint az így megszerzett híváslistákat jogosulatlanul továbbadták. A bizonyítékok egy más ügyben tartott házkutatás során kerültek elő.

Az ügyész a börtönbüntetés kiszabása mellett mindkét vádlott esetében lefokozást is indítványozott, amit a bíróság nem rendelt el, ezért az ügyész a lefokozás érdekében fellebbez.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© SzitaAti2011. 04. 12.. 21:44||#2
Hahaha? Ez nem is büntetés gyakorlatilag azért, amit tettek! Felfüggesztett ejnyebejnye. Valószínû nem õk voltak az egyetlenek, akik jó pénzért/haveri alapon kiszolgáltatták mások híváslistáit. A többi jót röhög a ,,büntetésen" és csinálja tovább. <#falbav>
© Pretorian2011. 04. 12.. 09:05||#1
Hahaha...amikor a fagyi visszanyal.