SG.hu

A UPC átveszi a Fibernet hálózatának egyharmadát

A UPC Magyarország Kft. bejelentette, hogy a hatósági jóváhagyást követően lezárta az ország negyedik legnagyobb kábelszolgáltatója, a Fibernet Kommunikációs Zrt. (Fibernet) kábeltelevíziós hálózatai egyharmadának a megvásárlását.

A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását és más feltételek teljesülését követően a UPC Magyarország a mai napon lezárta a Fibernet mintegy 166 ezer háztartást elérő és jelenleg 80 ezer kábeltelevíziós, internet- és telefonszolgáltatást kiszolgáló hálózatainak a megvásárlását. A tulajdonosváltás és a kábelhálózatok értékesítése nyomán, ez év áprilisától kezdődően fokozatosan a UPC veszi át a Fibernet, illetve a Dunaweb Távközlési Kft. által eddig Budapesten és mintegy további 50, főként Pest, Fejér, Csongrád és Békés megyei településen biztosított szolgáltatásokat. A jelenlegi Fibernet és Dunaweb előfizetők számára a legtöbb területen rendelkezésre áll majd a UPC teljes szolgáltatáskínálata.

Ehhez az előfizetőknek semmit nem kell tennie, mivel az általuk korábban megkötött szolgáltatási szerződések továbbra is érvényben maradnak. Ahhoz, hogy a UPC digitális szolgáltatásait igénybe vehessék, szükség lesz az eddig használt régi beltéri egységek, set-top-boxok, internet- és telefonmodemek cseréjére a UPC által biztosított új berendezésekre. A szolgáltató-váltással összefüggő kérdésekről természetesen minden érintett előfizető személyre szóló levélben kap részletes tájékoztatást az elkövetkező napokban.

Érintett területek és települések: Budapest Albertfalva, Budapest IX., X., XI., XII., XIX., XXII. ker., III. ker. Platánliget lakópark, VII. ker. Rózsa udvar lakópark, VII. ker. Jobbágy u-i lakópark, VIII. ker. Jázmin lakópark, VIII. ker. Víg u-i lakópark, IX. ker. Márton u-i lakópark, IX. ker. Bokréta u-i lakópark, X. ker. Körösi u-i lakópark, XI. ker. Nádorliget lakópark, XIII. ker. Semiramis lakópark, XIV. ker. Paskál lakópark,

Agárd, Bajna, Bánd, Baracska, Budaörs, Csongrád, Délegyháza, Dinnyés, Ercsi, Erdőkertes, Gárdony, Gödöllő, Gyomaendrőd, Gyúró, Herend, Kajászó, Kápolnásnyék, Kerepes, Kétegyháza, Kiskunlacháza, Kistarcsa, Leányfalu, Makád, Martonvásár, Mogyoród, Nagysáp, Nagytarcsa, Nyergesújfalu, Okány, Őrbottyán, Pilisszentlászló, Ráckeve, Sarkad, Szada, Százhalombatta, Szeghalom, Szentendre, Szentgál, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Tárnok, Tordas, Tótkomlós, Üröm, Velence

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kingfisher #3
    Jól gondolom, hogy a 15-ös csomagnál a hálózatra köthető gépek száma 1 esetén ha a routert beregisztrálom, az 1 gépnek számít, és utána az már szét tudja dobni a háztartásban lévő eszközök között a netet?
  • Hunty #2
    Ááá... Újabb naív, hiszékeny ember... :)
    A FiberPower 30 csak az akciós időszakban 4200 .-Ft, utána visszaáll a listaár, ami 10417.- Ft.
    A UPC pedig sajnos tojik a már meglévő ügyfeleire, szóval nincs lehetőség hűségidő hosszabbításra, vagy hasonlókra. Bármilyen kedvezményre csak akkor számíthatsz, ha drágább csomagra váltasz.

    A tényleges árakat megnézheted itt:
    http://www.upc.hu/pdf/internet-listaarak.pdf
  • tatish #1
    na erre nagyon kíváncsi leszek, mivel én is Fibernetes vagyok és pár napja kaptam meg az értesítőt hogy 2011 április 1-ig megtörténik az átállás, postán kapom a modemet, meg hogy fejleszteni fognak és akár a 120 Mb/s-esre is előfizethetek, jelenleg 6/1-re + Tvre fizetünk 6-7 ezret, upc-nél csak a 30/3-as 4200 huf