SG.hu

Magyarországon a HP vezeti a számítógép-piacot

A hazai számítógép piaci eladások alapján ismét piacvezető volt 2010-ben is a Hewlett-Packard.

A teljes forgalma a stagnálónak mondható piac ellenére 15,3 %-kal nőtt, az asztali gépekből 1,4 %-kal, míg a hordozható eszközökből 23,9 %-kal értékesített többet a HP, mint 2009-ben. A HP részesedése a teljes hazai számítógépes eladásból immáron 19,2 %-os, azaz majd minden ötödik számítógépet a HP adta el Magyarországon - számol be a 2010-es év eredményeiről az IDC EMEA PC Tracker független kutatása. A tavalyi évben a cég 1,4 %-kal növelni tudta eladását a csökkenő asztali-számítógép piacon, így piaci részesedése az első helyen áll, 27,5 %-al. A dinamikusan emelkedő hordozható számítógépek kategóriájában 23,9 %-os az eladás-növekedése a 2009-es évhez képest, piaci részesedése 16,6 %-os, amellyel e kategóriában most is a második helyen szerepel, 1,4 %-nyira megközelítve az elsőt.

"A tavalyi évben folytatódott az asztali számítógépek piacának szűkülése, a hordozható gépek eladása viszont a várakozásoknak megfelelően megugrott" - nyilatkozta Takáts Kristóf, a HP Személyi Számítógépek Divíziójának (PSG) igazgatója, a cég vezérigazgató-helyettese. A szakember szerint a teljes piac 23 %-át adó asztali gépeket tavaly is leginkább a nagyvállalati és a KKV szektor szereplőinek értékesítették, akik közül sokan még mindig a jól bevált hagyományos PC-t részesítik előnyben.

A 77 %-ot adó hordozható eszközök szép számú eladása pedig leginkább a fogyasztói piac élénkülésének köszönhető, bár az év végi eladási mutatók nem minden csatornában mutatták ezt a képet. Takáts szerint az év közben piacra dobott egyedi, fogyasztói noteszgépeknek is jelentős szerepe volt abban, hogy végül egy ilyen kiemelkedően sikeres évet zárt a HP PSG. A nagyvállalati, államigazgatási beszerzések évközi megindulásával a PC eladások további növekedésére van esély 2011-ben - fűzte hozzá Takáts Kristóf -, ám idén a netbookok tavaly kezdődött visszaszorulása valószínű nem fog megállni, ami a darabszámi növekedésnek nem kedvez. Ezt a csökkenő tendenciát a táblagépek egyre népszerűbbé válása is elősegíti majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!