Napi Online

Szétoszlik a települések között a távközlési cégek adója

Sikerült ugyan engedményeket elérniük a távközlési cégeknek azzal a törvénymódosítással kapcsolatban, amely alapvetően átalakítja a helyi iparűzési adó bevallását, ám ez csak arra elég, hogy ne fulladjanak bele a papírmunkába.

Az egyik távközlési cég szerint nagyjából tízezer oldalt kitevő nyomtatványcsomagot kell kitölteniük amiatt, hogy jelentősen átalakul az iparűzési adó kiszámítása és bevallása. Az idei adóévtől kezdődően nem a korábban megszokott módon kell megállapítani az adót, mert telephelyként kell tekinteni minden olyan településre, ahol az adott cégnek előfizetője van. Eredetileg már az idén is minden távközlési szolgáltatónak e módszer szerint kellett volna eljárni, de a mobilszolgáltatókra vonatkozóan az új szabályozás egy évvel később lép csak életbe.

A módosítás révén nem kell majd több adót fizetni, pusztán a használat alapján meg kell osztani azt az egyes önkormányzatok között. Vagyis ha egy társaságnak minden településen van előfizetője, elvileg 3200 adóbevallást kell elkészítenie. Erről nincs szó, de azért mintegy 2800 településen vetnek ki iparűzési adót az önkormányzatok, s ezek jelentős részén vannak is előfizetőink, vagyis nagyságrendileg ennyi önkormányzatnak kell majd benyújtani a bevallásokat - mondta Baboss Csaba, a Vodafone szabályozási ügyekért felelős menedzsere.

Az ebből következő pluszadminisztráció jelentős többletterhet ró az érintett cégekre. Eddig az iparűzési adó jelentős részét egy, a székhely szerinti önkormányzathoz kellett utalni, s egy bevallást kellett benyújtani. Emellett néhány telephely után kellett még bevallásokat benyújtani, ám ezek száma legfeljebb pár tucat lehet. Jövőre a nagyjából háromezer bevallás benyújtása azonban egészen más nagyságrendet jelent. Főleg azért, mert ezeket a bevallásokat papíralapon kell beadni - míg sok más adatszolgáltatást, nyilvántartást már elektronikusan tudnak intézni a társaságok.

Az eredeti javaslathoz képest fontos eredmény, hogy a számítást a társaságok a lehető legegyszerűbben végezhetik el - ebben a Nemzetgazdasági Minisztérium is támogatta a szolgáltatók javaslatait. Az iparűzési adó alapját képező szolgáltatások árbevételét az egyes településeken élő előfizetők száma alapján kell felosztani a települések között. Eredetileg a számlaforgalom lett volna a mérvadó, ami amellett, hogy valóban jobban leképezi az állapotokat, mint a puszta előfizetői létszám, gyakorlatilag kiszámíthatatlanná tette volna az adót.

Magyarországon hozzávetőleg 11,9 millió mobiltelefon-előfizető van, az ő havi számlájukat kellett volna a mobilcégeknek településenként leválogatni és az egyes kedvezmények figyelembevételével megállapítani az iparűzési adót. Ehhez még hozzá kell számítani a vezetékestelefon- vagy internetfelhasználókat is. Az új szabályozás kérdése az is, hogyan kezeli majd azt a befogadói oldal. Elképzelhető ugyanis, hogy bizonyos esetekben többe fog kerülni az egész, mint amennyi bevétel keletkezhet egyáltalán. Ha egy önkormányzat esetleg vitatná a neki jutó adó mértékét, a társaságok egy tanúsító rendszert tudnak mutatni. Az előfizetők adatait természetesen nem adják ki.

Az elvitathatatlan, hogy ez a rendszer igazságosabb, hiszen az önkormányzatok nagyjából megfelelő arányban részesülhetnek az adóbevételekből. Eddig azok zsebelték be az összes bevételt, amelyek székhelyet biztosítottak a távközlési cégeknek. Ez például Budaörs számára, amely székhelyet adott a Pannonnak - azóta Telenor néven már Törökbálinton van a cég - roppant jövedelmező volt. A társaságok bizonyos fokig jól is járhatnak az új rendszerrel marketingszempontból. Így ugyanis egy-egy városban, településen megmutathatják magukat mint jelentős helyi adót fizető cég - ez most például Budapesten elég nehézkes és visszhangtalan próbálkozás lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #1
    Na, akkor ugyanezt tessék kiróni az üzletközpontokra, is. Pl. a 16 ezres Mezőkövesden van egy tesco, de nem az a 16 ezer ember jár oda, hanem a teljes "járás", amely lakossága minimum a triplája. Vagyis adózzon az összes környékbeli faluban is. Meg tessék ugyanezt kivetni a szállítmányozó cégekre is, mert azok is keresztül-kasul járják az országot, mindenhol rongálják az utakat, és mégis csak a telephelyükön adóznak.

    Lehetne még sorolni a példákat, de mindenki tudja hogy a legjobb az lenne, ha eltörölnék a francba a helyi iparűzési adót, mert igazságtalan, nem nettót adóztat (az adóalapból nem lehet minden költséget levonni mint a társasági adónál), és nem EU konform. Csak ugye akkor ennek pótlására meg kellene emelni a társasági adót, azt meg milyen rosszul lehet már kommunikálni. Inkább töltsenek ki 10000 oldalas nyomtatványokat a cégek ugyebár, minthogy 1-2% népszerűség vesztést elkönyveljen a hatalom.