MTI

Másolással vádolja a Google a Microsoftot

Másolással vádolja a Google a Microsoftot, azaz, hogy a Bing keresőmotor találatai közé a Google keresési eredményeit is becsempészi.

A Google véletlenül figyelt fel arra a jelenségre, hogy a hibásan begépelt, gyakran értelmetlen keresőszavakra adott találatok néhány hét elteltével a Bing találatai között is megjelennek. gyanú igazolására a Google szakemberei olyan keresőszavakat kreáltak, amelyeket biztos, hogy a világon még senki sem írt be egyetlen böngészőbe se. Például a népszerű BlackBerry gyártójának, a Research In Motion vállalat rövidítését az eredetileg használt RIM-ről RIMM-re változtatta, és az értelmetlen kifejezéshez manuálisan rendelte hozzá a találati listát.

A szakemberek azt tapasztalták, hogy az ilyen és az ehhez hasonló, mások által még sohasem használt 100 keresőszóból és az ezekre adott válaszokból 7-9 százalék jelenik meg a Bing oldalán. Harry Shum, a Bing keresőt fejlesztő részleg alelnöke blogbejegyzésében egyenesen kémregénybe illőnek nevezte a Google vádjait. A The Wall Street Journalban megjelent beszámoló szerint azonban a Microsoft vezetői később már nem tagadták a Google kijelentéseit.

Stefan Weitz, a Bing fejlesztési igazgatója elmondta, hogy bizonyos felhasználóik a Bing fejlesztése érdekében figyelik a Google-t. Például a Microsoft Internet Explorert (IE) használó önkénteseik, vagy azok, akik a Bing keresőablakot telepítették böngészőjükhöz, megosztják a vállalattal azokat az információkat, amelyeket netezés közben böngészőjükkel gyűjtöttek. Ezek az adatok névtelenül, nem felhasználóhoz kötve kerülnek vissza a Microsofthoz - magyarázta Weitz, aki szerint ezért is lehetséges, hogy a tesztelt kifejezésekből csupán néhány találat jelent meg a Bing eredményei között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hangulati #3
    eddig soha, senki nem kerdezte ilyen okbol a telefonszamom. csak ugy ps.
  • hangulati #2
    en per spec coralytot jelentek be minden, altalam elkovetett helyesirasi hibara, valamint szokatlan hangu fingra. termeszetesen egy rendes fingrol beszelek, nem ilyen hig fosszeru alkalmatlankodasrol, amivel ezek itt elojonnek. kerdezem tovabba, hogy hogyan tudnam elerhetove tenni a gmail fiokomat mobilszamom megadasa nelkul. benne van a ceges szerzodesemben, hogy nem adhatom ki a mobilom szamat, csak azoknak, akiket a ceg engedelyezett. eddig ebbol nem is volt gondom, de, amikor meghallottak, hogy szemuveg Ur is szeretne, majdnem bajom lett belole. magan-mobilom pedig nincs, viszont van egy csomo cimem a gmailomban, amit nem szeretnek elvesziteni. ezert egeszen messzire is el fogok menni. [email protected]
  • hangulati #1
    hat, ez egyszer biztos. senki nem duplazotttt meg bettut vellettlennull.