SG.hu·

576 000 ügyvédi követelés német fájlcserélőkkel szemben

Bár mostanában nem szólt sok hír a felhasználók ellen indított szerzői jogsértési perekről, de úgy tűnik, hogy a jogvédő szervezetek és az ügyvédek továbbra sem tétlenkednek.

Németországban egy most nyilvánosságra hozott jelentés szerint egyre gyakrabban foglalkoznak fájlcserélők ellen kezdeményezett szerzői jogsértési ügyekkel az ügyvédi irodák. Utóbbiak rendkívül jól keresnek a feltételezett jogsértőkhöz eljuttatott figyelmeztetéseknek és az azokból befolyó összegeknek köszönhetően. Két civil szervezet, a Figyelmeztetési Őrület Elleni Egyesület és a Dreipage Kezdeményezés közös anyagából kiderült, hogy az európai uniós tagállamban tavaly közel 576 000 (!) ügyvédi követelést postáztak a felhasználóknak. Ez a szám kereken 28 százalékos növekedést jelent 2009-hez képest. Az ügyvédek által meghatározott kártérítési igény pedig meghaladta a 412 millió eurót.

Ugyan a zeneipar mostanában némileg kevésbé foglalkozik a fájlcserélőkkel, azonban mindez nem jelenti azt, hogy a jogászok ne dolgoznának a háttérben. Ráadásul elmondható, hogy minden második megkeresett gondolkodás nélkül teljesíti a követeléseket. Csak a felhasználók egy százaléka tagadta meg a kért összegek kifizetését. Az eljárásokból befolyó eurómilliókon körülbelül 40 ügyvédi iroda és összesen 285 szerzői jogtulajdonos osztozott. Az elmúlt évekhez képest egyébként jelentős mértékben nőtt az ezt az utat választó jogtulajdonosok száma.

Öt ügyvédi iroda különösen aktív volt a fájlcserélők üldözésében, ők küldték el ugyanis a követelések és a figyelmeztetések körülbelül felét. Érdekesség viszont, hogy az 576 000 esetből csak néhányból lett per. Nőtt viszont azoknak az ügyeknek a száma, amikor egy illegális másolat birtoklása vagy terjesztése miatt valakinek több figyelmeztetést is kiküldtek. Ez általában akkor történik, amikor egy műnek, általában filmnek és az ahhoz tartozó filmzenének több szerzői jogi tulajdonosa van. A leggyakrabban továbbra is az illegálisan másolt zeneszámok és zenei albumok miatt kapnak figyelmeztetést a felhasználók, de az elmúlt hónapokban nőtt a filmeket másolók elleni fellépések száma is. A pornófilmekkel kapcsolatos szerzői jogsértések miatt kiadott követelések száma pedig 2009-hez képest 20 százalékkal emelkedett.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© TreDoR2011. 02. 02.. 23:56||#24
Ha nem tölti le honnan tudja, hogy illegális?
© Kheller2011. 02. 02.. 11:29||#23
Mint mondtam, nem kell, hogy letöltse.
De még azt is el tudom képzelni, hogy a kiado akinek az érdekeit képviseli ez a banda, szépen irásos engedélyt ad nekik, az összes általuk kiadott mû letöltésére a cél érdekében.
© Rotyoka2011. 02. 01.. 22:10||#22
Nekem ha jönne akármilyen csodás levél, ilyen téren a válaszom rövid, lényegretörõ és felfogható lenne.

"Apátok faszáról akarjátok a bõrt lehúzni."

Ha kell, németül is megfogalmazom.
© Magiszter2011. 02. 01.. 20:39||#21
Nem viccelek. Egy CIVIL szervezet ne képzelje magát HATÓSÁGNAK! Az egyszerû példádat továbbgörgetve. Ha egy CIVIL épül be és terjeszti a drogot, meg birtokolja, akkor hiába jó-szándékból tette, mert le akarta buktatni a kokainmaffiát, attól még jogilag ugyanolyan bûnös, mint a többi. Csak enyhítõ körülményként lehet a tárgyalása során felhozni, hogy neki csupán a szervezet felszámolása volt a célja ezzel. Tehát 25 év letöltendõ helyett csak 15-öt kap és 5-öt feltételesben. 😊

Amit mondasz igaz lenne ha a rendõrség egyik ága volna az Artisjust pl. De nem az, bármennyire is szeretnének azok lenni. Még csak nem is állami szervezet, csupán vannak csókosaik a politikusok között, akik még adnak állami támogatást is nekik.
© Kheller2011. 02. 01.. 20:23||#20
"Mert ha teszem azt egy torrent klienssel machináltak, mint írta itt valaki, akkor õk egy illegális tevékenység folytán szereztek bizonyítékot, így az a bizonyíték egy tárgyalás során kizárásra kerülne."

Na ne viccelj... Egyrészt semmilyen jogsértést nem kell elkövetnie, nem kell letöltse a file-t, elég, ha lekérdezi a trackertõl a seedereket, peereket.
De természetesen, ha letölti az sem menti fel a seedert, csak, hogy nagyon egyszerû példát mondjak, amikor a rendõrök beépülnek kábitószer kapcsán bûnbandákba, vigan adják veszik a kábszert, hogy lebuktassák õket. Nem gondolod, hogy majd emiatt felmentik a bûnözõket, mert a rendõrök is "kereskedtek" vagy "birtokoltak" kábszert...
© morden2011. 02. 01.. 19:39||#19
"az ügyvéd ismerõsömmel és a bíró rokonommal jöttem, rájöttek hogy mégis igazam van" ilyen ez az ország, tök mindegy mivan csak az uram bátyám mûködik 😄
© Magiszter2011. 02. 01.. 09:41||#18
TÉVEDÉS: Magad/közeli hozzátartozód ellen nem vagy köteles tanúskodni, éppen ezért nem kell megadnod semmilyen jelszót, vagy magadra/közeli hozzátartozódra nézve terhelõ információkat közölnöd. Még bírói végzés ellenében sem vagy köteles megosztanod semmilyen jelszót (eleve nem is adnak ki ilyen végzést)!
A rendõri intézkedés akadályozása pedig csak olyan esetre érvényes, amikor egy harmadik fél ellen folytatott nyomozást/intézkedést hátráltatsz közvetlen módon (közeli hozzátartozók más kategória). Az ellened irányuló minden nyomozás/intézkedés nem számít ennek és ezért megtagadhatod az együttmûködést, vagy kötheted jogi képviselõ jelenlétéhez azt. Persze nem örülnek ennek, de nehogy már csak kötelezettségeid legyenek, amikor vannak jogaid is.

Ismétlem: BTK/PTK és alkotmány elolvasását erõsen ajánlom, ügyvéd/bíró megkérdezését ha van rá lehetõség. Én megtettem és sok érdekes dologra derült fény.

Megj.: Bár az vicc hogy ha nem vagy ügyvéd/ismered a jogaid, akkor azt csinálnak veled amit nem szégyellnek. Úgy veszik hogy ha nem ismered a jogaid, akkor nincsenek is. Ez is súlyos tévedés. Attól hogy nem tudod mihez van jogod, attól még azok a jogok érvényesek.
Nah meg a magyar rendõrség is megér egy misét. Kb 4 éve volt hogy belekeveredtem egy kis incidensbe és a kiérkezõ rendõrt nekem kellett felvilágosítanom a jogaimról (akkoriban még frissek voltak a jogi tanulmányaim, ma már csak pár dolog maradt meg), meg hogy a BTK szerint mi olyan esetben a teendõ. Persze néztek mint a moziban és már be is akartak vinni a többi fazonnal együtt, de mikor az ügyvéd ismerõsömmel és a bíró rokonommal jöttem, rájöttek hogy mégis igazam van (felhívtak valakit elõtte persze).
© dilofekete2011. 02. 01.. 00:44||#17
Építeni kell egy winyó katapultot, arra a célra ha valakinek át kéne adnom, csak elõtte ráverem 😊 és becélzom...a szomszédot és akkor már nem az én winyóm, de õk azt keresik és nyugottan játszottam a pornóképes pasziánsz 3d vel XD
© zedow2011. 01. 31.. 23:21||#16
En megadnam a jelszot, amivel nem azt nyitnak meg amire szamitanak, sot, szepen letakaritana amit nem kell latniuk. Soha ra nem jonnenek, hogy mi tortent valojaban...
© davidka0032011. 01. 31.. 21:23||#15
Ha kimennek a zsaruk hozzád akkor köteles vagy megadni a jelszót, ha nem teszed akkor az a rendõri intézkedés akadályozásának minõsül és azért is elõvesznek.