MTI

Több év anyagával bővült az Erdélyi Magyar Adatbank

Több mint 22 ezer tétellel bővült a romániai magyarság kronológiája: mostantól valamennyi, 2003 és 2006 közötti fontos esemény is elérhető az Udvardy Frigyes által összeállított Erdélyi Magyar Adatbankban.

A 2005 óta elérhető Erdélyi Magyar Adatbank mostantól összesen több mint 62 800 tételt tartalmaz. Az erdélyi magyarság történetével foglalkozó adatbank az 1990-től 2006-ig terjedő időszakot öleli fel, és most bővült a 2003 és 2006 közötti időszak információival. Az adatbázis részletes sajtószemle, a majdnem két évtizedes időszakból napi rendszerességgel rögzít valamennyi lényeges romániai magyar történést.

Az általános, illetve az évek és hónapok szerinti keresési lehetőség mellett az intézmény-, név- és helységnévmutatók könnyítik a használatát. A politikai eseményeken kívül a kronológiában helyet kaptak a kulturális élet eseményei is. A szerkesztő, Udvardy Frigyes fontosnak tartja nyomon követni, hogy mi történik a szórványban, az egyházaknál, az oktatásban, a magyar intézményekben, a kis településeken és a moldvai magyaroknál, ugyanakkor figyel a kisebbségellenes megnyilvánulásokra is.

Udvardy Frigyes az egykori Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH)sajtóosztályának volt a munkatársa. Már a nyolcvanas évek második felétől foglalkozik az erdélyi magyar kisebbség életének dokumentálásával. Az Erdélyi Magyar Adatbank folyamatosan bővül, és az olvasóktól is várja az észrevételeket a szerkesztő - írja a Transindex.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!