MTI

Az okostelefonok éve lesz 2011

Az okostelefonok éve lesz 2011 - állítja egy amerikai piackutató intézet, amely szerint egy éven belül az Egyesült Államok lakosságának fele használ majd valamilyen nem csupán telefonálásra alkalmas mobilkészüléket.

A comScore szerint 2010 július és október között minden negyedik amerikai mobiltelefon-előfizető volt, azaz mintegy 60,7 millió ember rendelkezett okostelefonnal, és ez az előző három hónaphoz képest 14 százalékos emelkedésnek felel meg. A legnépszerűbb gyártó 35,8 százalékos piaci részesedéssel a kanadai Research In Motion (RIM). A vizsgált időszakban - 0,8 százalékpontos növekedéssel - 24,6 százalékkal második lett az Apple, a Google Android operációs rendszereit használó készülékek pedig 6,5 százalékpontos növekedéssel, 23,5 százalékos piaci részesedéssel kerültek a harmadik helyre.

A Microsoft mindössze 9,7 százalékot ért el, a Palm pedig 3,9 százalékkal jutott a lista ötödik helyére. Az Android látványos előretörése ellenére az okostelefon-piac minden résztvevője növelte részesedését a teljes mobilpiacon belül és a jelenlegi tendenciák azt mutatják, hogy jövő karácsonykor a 13 évnél idősebb amerikai mobilhasználók, azaz 234 millió előfizető fele rendelkezik majd valamilyen okostelefonnal.

A decemberben kiadott felmérés szerint októberben az amerikai mobiltulajdonosok 68,1 százaléka küldött rövid szöveges üzenetet (SMS), miközben 36,2 százalék webes tartalmakat is böngészett, és 33,7 százalék különböző programokat is letöltött a telefonjára. Közösségi oldalakat és blogokat a felhasználók 24,2 százaléka látogatott telefonról, játékokat 23,7 százalék futtatott, zenét pedig 15,4 hallgatott. Az okostelefonok terjedése mellett az eladott darabszámok tekintetében világelső Nokia 2010-ben 29,4 százalékot ért el az alaptudású, okostelefonnak még nem nevezhető mobilkészülékek piacán.

A Digitimes Research tajvani elemzőcég szerint jövőre a kínai gyártók 34,2 százalékkal fognak részesedni az alapkészülékek piacából. Az okostelefonok terjedése miatt a "buta mobilok" részesedése idén 5 százalékot csökkent, mégis 2011-ben is még mintegy 1,11 milliárd alaptelefon eladására lehet számítani. A rangsort várhatóan 29,7 százalékkal továbbra is a Nokia vezetheti, ezt követően a Samsung 19,8 százalékkal a második, az LG pedig 10,1 százalékkal lesz a harmadik - vélik az elemzők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Thaison #28
    2011 tény hogy az okostelefonok éve lesz, de leginkább a közép/felső kategóriában. Sorra fognak megjelenni a duplamagos telefonok, amik már egy teljesen más szintet fognak képviselni, tudásban. Mondjuk ebben most az LG lett az első a 2X-el. Látszik is hogy szépen fejlődik a cég. Ezt a telefon nagyon eltalálták, bár a többi telefonjuk is korrekt tudással rendelkezik. Az Optimus One egy jó ár/érték arányú készülék, azt kell még megvárni hogy kapható legyen a szolgáltatóknál. Utána nagyon megváltoznak majd az árak.

    A végére még annyit hogy az Android elterjedése tényleg nagyban hozzájárult ahhoz hogy ennyire olcsók legyenek az okostelefonok, és ne a Nokia legyen egyeduralkodó....
  • masika #27
    Pontosan!:) Sőt, a kifejezetten olcsó felettiek, a középkategóriás mobilok sem olyan irtózatosan drágák. Jó, persze nyilván elgondolkodik az ember, mielőtt egy ilyet megvenne, de van, ami körülbelül egy tízessel drágább, és mégis jobb, emellett talán tovább is tart (hosszabb ideig nem avul el). Én most az LG Optimus One-t nézegettem, ami az elmúlt időszakban nagyon olcsó lett. De azért várok, mert a régi telefonomhoz még ragaszkodom, nem olyan régi.
  • JürgenKlinsmann #26
    Mondjuk ez is az Android érdeme. Mármint, hogy vannak kifejezetten olcsó okostelefonok (15-30 ezer Ft például). Ez már nem csak egy divathullám, ez már a mobiltelefonok (és úgy alapvetően a technika) fejlődése.
  • masika #25
    Mostanság már teljesen általános dolog a webkamerázás, szerintem, és ahogy a környzetemben élőkön látom, tapasztalom, úgy tűnik, ha nem is 2011-ben, de pár éven belül már gyakorlatilag mindenkinek lesz okostelefonja. Én is nézegettem neten mindenfelé, és úgy látom, már van olyan, ami anyagilag is jó befektetésnek tűnik, plusz örömmel tapasztalom, hogy már meglehetősen olcsó darabokat is kapni. Szóval ha megunom a mostanit, akkor okvetlenül váltok, hehe:)
  • kamilla6666 #24
    Tök menőn hangzik.Hát igen, ilyenkor van az, hogy a fenntartásaim elhalványulnak, és átadnám magam a divatnak, a menőségnek. Amúgy a kezelést pikkpakk megtanultuk nővéremmel, olyan jó kis útmutató van hozzá:P
  • morleone #23


    Erre nekem csak ez jutott eszembe. :D


  • JürgenKlinsmann #22
    Használtam már iPhone 4-en a FaceTime-ot. Igazából pont olyan, mintha webkameráznál valakivel számítógépen. De azt sem tudom, hogy ezt most komolyan, vagy csak viccből írtad-e?

    Apuskám: Ez már a 21. század, kinek újdonság még az ilyesmi? Szerintem te is ültél már legalább egyszer webkamera előtt, pont olyan ez is, csak a mobilodon...
  • gibbone #21
    Már láttam filmekben ezt a videohívást mobilról és nagyon vagány volt. Bár engem feszélyezne először, hogy kamerán keresztül beszélgessek valakivel, de biztosan hozzászoknék egy idő után. :) az új technika nem fog ki rajtam :D
  • morleone #20
    Lesz benne telefonálás is persze, meg videofonálni is lehet majd vele. :D Most miért? Manapság sem kell a telefont a füledhez tartani ha telefonálni akarsz, mivel vannak már léteznek ideje a headsetek is...

    Én is így álltam a dologhoz, de aztán 2-3 nap után rendesen belejön az ember az érintőképernyős gépelésbe, szal így nem szabad hozzáállni. Vegyél egyet, rájössz: ahol "Isten becsuk egy kaput, kinyit egy másikat." :D:D
  • metropoltopotlo #19
    A tablet az nekem is rejtély. Úgy néz, ki mint egy érintőképernyős okostelefon óriásoknak Csak pont telefonálásra nem jó éppen (vagy igen? nem találkoztam még vele, de viccces lehet, ha valaki olyanon próbálna telefonálni, oldalról úgy nézne ki, mintha egy nagy kocka lenne a feje helyén
    Mondjuk azt is nehezen tudom elképzelni, hogy miként lehet olyan nagyon pici mobilokon, amit néha látni, rendesen írni a billentyűkkel, én biztos melléütnék a melák kezeimmel