SG.hu

Már nem budapesti a legnagyobb panorámafotó

Elképesztően apró részletek, még a járókelők arca is tisztán kivehető két kilométeres távolságból azon a Jeffrey Martin által Londonról készített felvételen, amely jelenleg a világ legnagyobb körpanorámás fotója.

Ezt megelőzően szintén Jeffry volt a csúcstartó az idén tavasszal Budapestről készített 360 fokos 70 milliárd pixeles felvételével. A 7886 különálló felvételből összeszerkesztett londoni 80 gigapixeles panorámakép 400 ezer pixel széles és 200 ezer pixel magas, így jön ki a 80 milliárd pixel. A kép 36 méter hosszú és 17 méter magas lenne kinyomtatva, de az online változatban élvezhető leginkább a http://www.360cities.net/london-photo-en.html oldalon. Itt ugyanis olyan mélységig bele lehet nagyítani a kép tetszőleges részeibe, hogy akár a kilométerekre lévő épületek legkisebb részletei is tisztán kivehetők.


A fotókat Jeffrey Martin, a 360Cities munkatársa három nap alatt készítette el egy magas épület, a Centre Point toronyház tetejéről. Ezt követte az a hat hétig tartó számítógépes munka, amelynek során a fényképeket egymás mellé szerkesztette. Miután elkészítette a nagyfelbontású fotókat, meg kellett oldania, hogy a kép szerkesztéséhez a rendelkezésére álló számítógépes teljesítmény tízszereséhez hozzájusson. Ekkor sietett segítségére a Fujitsu, mely munkaállomást biztosított. A 192 GB memóriával és 2 db hatmagos processzorral rendelkező gépnek egy 200 ezer x 100 ezer pixeles panorámakép rendereléséhez majdnem 4 órára volt szüksége. Egy normál sebességű, 8 magos, 16 GB-os géppel ez tízszer több időt vett volna igénybe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • magnitudo #1
    Nem semmi hogy ekkora képeket tudnak csinálni, megnéztem az oldalt és tényleg eszméletlen hogy milyen jól bele lehet nagyítani a képbe és hogy milyen részletes..! Az meg hogy ilyen brutális gép kell ahhoz hogy ezt feldolgozza...nem sok embernek adatik meg hogy a segítségére siessen a Fujitsu:)