MTI

Plágiummal vádolják George W. Bush volt amerikai elnököt

George W. Bush előző amerikai elnök novemberben megjelent emlékirataiban számos részletet vett át korábban kiadott könyvekből, köztük saját munkatársai publikációiból - írta egy amerikai hírportál.

A Döntési helyzetek (Decision Points) című, másfél millió példányban kiadott memoárt a volt elnök egy tudományos kutató és egyik munkatársa segítségével írta meg. A Huffington Post című hírportál azonban azt vetette Bush szemére - aki a Crown Publishing kiadótól 7 millió dollárt kapott könyvéért -, hogy plagizált, sőt szóról szóra idézett mások könyveiből, úgy állítva be, mintha azok a saját emlékezései lennének; még arra se vette a fáradságot, hogy némileg változtasson rajtuk. "Túlságosan lusta volt, hogy saját szavaival írja le a múltbeli történéseket" - írta a hírportál.

Bush rendkívül szemléletesen ábrázolja például Hamid Karzai afgán elnök megérkezését Kabulba 2001. december 22-i beiktatására, találkozását az Északi Szövetség vezetőivel a repülőtéren, miközben, mint emlékiratai másik részében maga is írja, az amerikai elnök az eseményen nem is volt jelen. A részleteket, mint kiderült, a The New York Review of Books című, kéthetenként megjelenő folyóiratból vette, a cikk szerzője Ahmed Rashid volt. Ráadásul - írta a Huffington Post - erősen kétséges, hogy Bush olvasta volna magát a cikket, alighanem megelégedett annak a Google keresőprogramban fellelt tálalásával.

Egy másik esetben elnökválasztási vetélytársa, John McCain szavait úgy idézi, mintha azokat hozzá intézte volna, holott McCain a Washington Post munkatársának nyilatkozott. A Huffington Post egyenesen azt írja, hogy "Bush könyve az események mások tálalásában előadott változatának gyűjteménye", miközben a volt amerikai elnök nem ezt ígérte olvasóinak. "A Döntési helyzetek elsősorban az én emlékeimen alapulnak. Számvetésemet - kutatók segítségével - kormánydokumentumokkal, személyes beszélgetésekkel, tudósításokkal és más forrásokkal támasztottam alá, melyek közül több bizalmas jellegű" - írta.

Ironikus módon Bush bőségesen merít a neves amerikai oknyomozó újságíró, Bob Woodward könyveiből, köztük a Bush háborúja címűből, amelyeket annak idején a Fehér Ház bírált és pontatlannak nevezett. A kiadó visszautasította a vádakat, azt sugalmazva, hogy a hasonlóságok az emlékiratok hitelességéről tanúskodnak. A könyv szerkesztője egyelőre nem nyilatkozott. Síkraszállt viszont Bush védelmében a konzervatív média, hangsúlyozva, hogy amikor különböző szerzők ugyanarról az eseményről írnak, elkerülhetetlenek a hasonlóságok. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a Huffington Post alapítóját, Arianna Huffingtont annak idején magát is plágiummal vádolták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #1
    Loller