HENT hírlevél

Magyar kezdeményezés legális autóipari szoftverekért

Magyarország vezető autóipari javítási és információs szoftvereket forgalmazó cégei közül három vállalat kezdeményezte az Adatbázis Forgalmazók Egyesületének létrehívását. A Robert Bosch Kereskedelmi Kft., a Maróti Könyvkereskedés Kft. és az EurotaxGlass's Magyarország Kft. által létrehozott Egyesület lesz az első, autószektori illegális szoftverek kereskedelme ellen fellépő szervezet Magyarországon.

A Bosch sajtóközleménye szerint Magyarországon számos márkafüggetlen szervízhálózat az ESI[tronic] elnevezésű szoftvert használja. A negyedévente automatikusan frissülő program nélkülözhetetlen a szervizek számára, hiszen a szoftver több mint 47 ezer gépjárműgyártmány és -típus adatbázisát foglalja magába, valamint aktív javítási útmutatókat is tartalmaz. A Bosch Gépjármű-felszerelések és Diagnosztika üzletágának tulajdonában lévő programot, valamint a Maróti Könyvkereskedés és az EurotaxGlass's által forgalmazott szoftvereket a külsős autószervizek azonban gyakran illegális forrásból szerzik be.

A három cég részvételével most alakuló Adatbázis Forgalmazók Egyesületének egyik elsődleges célja, hogy elérje, az autójavító szektorban követelmény legyen a legális szoftverek használata. Az Egyesület 2010-2011-es tervei között szerepel a piaci visszaélések figyelése, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Vám- és Pénzügyőrség és Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkájának segítése, új jogérvényesítési akciók előkészítése, valamint bel- és külföldi tapasztalatgyűjtés, és ezen ismeretek megosztása saját fórumon.

Az Egyesület első, augusztusi gyűlésen meghívottként a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT), valamint a Magyar Szabadalmi Hivatal Jogi és Nemzetközi Főosztályának (MSZH) egy-egy képviselője is részt vettek, majd a következő szeptemberi találkozón már az Autószerelők Országos Egyesülete és a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért Egyesület is képviseltette magát. A Bosch aktív szerepet vállal a tagok toborzásában is, hiszen a hivatalos megalakuláshoz a vonatkozó jogszabályok szerint 10 tagra van szükség. Az alapító tagok jelenleg több márkaimportőrrel, köztük a Mercedes, a BMW és a Honda képviselőivel folytatnak tárgyalásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!