Berta Sándor

Távozik a Microsofttól Ray Ozzie

Ismét lezárult egy korszak a Microsoft életében. Bill Gates után az utódjának nevezett Ray Ozzie is elhagyta a céget. A szakember volt a Microsoft szoftverfejlesztésekért felelős főtervezője.

A váratlan döntésről Steve Ballmer tájékoztatta nyílt levélben a vállalat összes dolgozóját. Ballmer írása szerint Ozzie a Kinect fejlesztéséért is felelős részlegnél eltöltött átmeneti idő után végérvényesen elhagyja a Microsoftot. A részleg az elmúlt 2 évben elveszítette Robbie Bach menedzsert és J. Allard stratégia szakembert, így Ozzie feladata koránt sem lesz egyszerű.

Az 54 éves szakember 2005-ben került a szoftveróriáshoz, és alig egy esztendővel később átvette az üzleti ügyektől visszavonuló Bill Gates helyét. Ray Ozzie volt az, aki a számítási felhő technológia irányába vezette a céget és öt évvel ezelőtt megjelentette azt az azóta legendássá vált e-mailjét, amelyben azt írta: "A számítógépes ágazat drámai mértékben változik, a webes szolgáltatások egyre nagyobb jelentőségűek lesznek és éppen ezért a Microsoftnak is új területek után kell néznie, mivel új konkurensei vannak." Utóbbiak közül név szerint kiemelte a Google-t. "Világos, hogy a régi üzleti modellünk veszélyben van. Gyorsan és határozottan kell válaszolnunk erre a kérdésre" - jegyezte meg a szakember.

Az idő őt igazolta. Ugyan a társaság továbbra is a legtöbb pénzt a Windows operációs rendszerek és az Office irodai szoftvercsomagok eladásából keresi, de nyitott más területek iránt, elég megemlíteni például a Windows Live és az Office Live szolgáltatásokat, valamint az Azure nevű Cloud-platformot, amit Ozzie mutatott be. Steve Ballmer ma már azt az üzenetet közvetíti a világba, hogy a számítási felhő technológiára való váltás az IT-iparban egy feltartóztathatatlan folyamat. Ez is a Bill Gates helyettesének szerződtetett szakember hatása.

Jelenleg még tisztázatlan, hogy ki lesz Ozzie utódja, Ballmer ugyanis közölte, hogy a poszt egyelőre betöltetlen marad. Ezzel a konszern vezetője mindenképpen a saját pozícióját erősíti. A bejelentés azonnal óriási vitát váltott ki és megindult a vélemények, illetve a találgatások áradata. Az általános vélemény az volt, hogy bármennyire is nagyszerű koponya volt Ozzie, nem tudta pótolni a Bill Gates távozása után keletkezett űrt. Om Malik technológiai szakértő például azt gyanítja, hogy a szakembernek koránt sem sikerült minden tervezett célját megvalósítania és a vállalatot egy új irányba terelnie. "A Microsoft megpróbált alkalmazkodni, de valójában nem igazán változott meg" - hangsúlyozta Om Malik.

A szoftvermérnök távozásának hírére hétfőn 2,2 százalékkal estek a Microsoft részvényei. Elemzők szerint Ozzie lemondásával a szoftvercég nagyobb hangsúlyt fektet a szórakoztatóipari fejlesztésekre, beleértve az Xbox játékkonzolt és a Windows Phone 7 mobilplatformot, és azokat a területeket is célba veszi, ahol a Google és az Apple már jóval a redmondi cég előtt jár.

A döntés azt jelenti, hogy az egykori agytröszt - Bill Gates, Craig Mundie, Ray Ozzie és Steve Ballmer - immár a múlté. Ray Ozzie egyébként már a redmondiakhoz való csatlakozás előtt is élő legendának számított. Az ő nevéhez fűződik az 1980-as években a Visicalc, majd a Lotus Symphony és a Lotus Notes irodai szoftvercsomagok megalkotása. Utóbbit a mai napig több mint 100 millióan használják. Miután a Lotust 1996-ban 4 milliárd dollárért felvásárolta az IBM, megalapította saját Groove Networks nevű cégét, amit a Microsoft 2005-ben vásárolt meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • immovable #9
    Hehe. A gazdagok jól csinálják. Még a visszavonulásuk hírén is öli egymást a pórnép. :DD
  • AgentKis #8
    "Ha neked lenne ennyi pénzed akkor nem járna a pofád"

    Nekem soha nem lenne ennyi pénzem (ha örökölnék vagy nyernék ennyit akkor elosztogatnám a nagy részét) már sokkal kevesebbnél (kb. 1millió dollár) abbahagynám a pénz gyűjtését és költeni kezdeném...
  • FoodLFG #7
  • Tetsuo #6
    A szanalmas Te magad vagy, hogy belekotsz abba, ha valaki az igazsagerzete miatt megjegyzi, hogy valami nincs rendben beteg tarsadalomunkkal.
    Ha teged nem erdekel a tema, akkor ne ugassál; de az vegkepp szanalmas lenne, ha azt hinned, hogy ez igy van jol sot, hogy a gazdagok valamifele emberi kivalosag ill ereny miatt lettek gazdagok. Persze Te mast ertesz ereny alatt is, az alairasod alapjan...
  • sanyicks #5
    persze hogy nem járna, mert akkor ő is lapítana mint szar a fűben, hiszen tudná hogy szerezte a pénzt (nem épp tiszta módszerekkel) ;)
  • Rotyoka #4
    Istenem... Mit kell mindig pattogni a gazdagokkal szemben? Ha neked lenne ennyi pénzed akkor nem járna a pofád, mert neked van és nem másnak...

    SZÁNALMAS.
  • AgentKis #3
    Sok ötlet nem a sajátjuk volt...
    Semmivel sem jobbak, mint bármelyik ilyen kőgazdag. Legális lehet egy ekkora vagyon, de erkölcsös nemigen. Nem gondolnám, hogy ez a f@szkalap milliószor annyit dolgozott, vagy milliószor annyival hasznosabb volt a társadalomnak, mint mondjuk öregapám, mégis a vagyona kb. annyiszor nagyobb.
  • lamer the true #2
    Kár szidni őket, voltak ötleteik, amikre volt vevő. Meggazdagodtak, de nem úgy, mint a politikusok, hogy másoktól loptak.
  • sad1976 #1
    nyilván ez a szegény ember is össze kapart már pár tucat milliárdocskát.dollárban.
    beállhat a sorba ő is most már Bill Gates mellé a népességcsökkentő kampányba.(van miből támogatnia)