MTI

A fülkagyló alapján végezhetik a jövőben az azonosítást

A fülkagyló alakja egyéni és nem változik életünk során, így a jövőben ennek alapján végezhetik az utasok azonosítását a brit reptereken.

Jelenleg az ujjlenyomatok vizsgálata a személyi azonosítás legelelterjedtebb módja, ám nem mindenkinél alkalmazható, hiszen a pékek vagy a kőművesek esetében a jellegzetes bőrbarázdák szabályosan "lekophatnak" - olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában. Hatékony azonosítási módszer a szem ideghártyájának, a retinának a "letapogatása" is, ehhez azonban a vizsgált személynek közvetlen közelről kel belenéznie a készülékbe. Az arcfelismerő rendszereket megtévesztheti a vizsgált személy arckifejezése - az azonosítás alatt az érintettnek "semleges" arckifejezéssel kell maga elé merednie. Ráadásul a korral arcunk is átalakul - a szarkalábak és az öregedés egyéb jelei szintén zavarják az azonosítást.

Mark Nixon, a Southamptoni Egyetem elektronikai és informatikai intézetének professzora szerint mindeme nehézségek fel sem merülhetnek a fülkagyló esetében, amely egy sor egyedi jellegzetességgel rendelkezik. Alakja nem változik életünk folyamán, legfeljebb kissé megnagyobbodik és megnyúlhatnak valamelyest a fülcimpák. "Egy sor olyan képződmény található a fülkagylón, amelyek alkalmasak a mérésekre, s egyéniek, megismételhetetlenek minden személy esetében" - hangsúlyozta a kutatást irányító Mark Nixon.

A professzor munkatársaival olyan rendszert dolgozott ki, amely képes "letapogatni" a fülkagylókat, lemérve azok "szerkezeti egységeit", majd a felvételt összehasonlítani az adatbázissal. A kutatók 252 különböző személy fülkagylóján tesztelték a módszert, amely 99 százalékos pontossággal működött. Mark Nixon professzor reményei szerint a rendszert a reptereken alkalmazhatják majd, hogy "letapogassák" az érkezők fülkagylóját, miközben az utasok útlevélvizsgálaton esnek át.

"Mindössze egyetlen dolog akadályozhatja a fülkagylók 'letapogatását', s ez a haj" - hangsúlyozta Mark Nixon, aki az azonosítási rendszert a IV. Nemzetközi Biometriai Konferencián ismertette.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)