MTI

Arcfelismerő rendszert vezetnek be a párizsi repülőtereken

A gyanús viselkedésű embereket kiszűrő szakemberek dolgoznak a párizsi repülőtereken a márciusi brüsszeli terrortámadás óta, májustól pedig kísérleti jelleggel bevezetnek egy olyan arcfelismerő rendszert, amelyet az Egyesült Államokban és Japánban is használnak már - jelentette be a párizsi repülőterek igazgatósága.

A párizsi repülőtereken a tavalyi terrortámadások óta a legmagasabb szintű a biztonsági készültség, katonák és rendőrök együtt járőröznek. A legfőbb gondot a vezetőség szerint jelenleg azt jelenti, hogy a biztonsági intézkedések miatt megnövekedett az utasok számára a várakozási idő, ezért a tömeg gyorsabb ellenőrzésére kívánja az arcfelismerő rendszert bevezetni az igazgatóság.

Jövőben az utasoknak nem az ujjukat kell egy kis képernyőre helyezniük az azonosításhoz, hanem egyszerűen az arcukat egy kamera elé, amely a képet össze tudja hasonlítani az útlevélben szereplő fotóval, illetve a hatóságok nyilvántartásában szereplő adatbázisokkal. A körözött személyek arcát akkor is felismeri a rendszer, ha parókát vagy erős sminket viselnek.

"Az arcfelismerő rendszerrel a határőrök hatékonyabban tudnak fellépni, az utasok pedig gyorsabban tudnak áthaladni az ellenőrzésen" - mondta Augustin de Romanet, a párizsi repülőtéri igazgatóság vezetője a France2 közszolgálati televízió híradójában. "Ha egy emberrel (a fotója alapján) gondok vannak, a rendszer automatikusan riasztja a rendőri szerveket, amelyek azonnal kihallgatják az illetőt" - tette hozzá.

Az igazgató elmondta, hogy a francia rendőrséggel azon dolgozik, hogy a következő három évben még hatékonyabbá tegyék az útlevelek automatizált ellenőrzését. A térfigyelő kamerákkal történő ellenőrzést is megerősítik a párizsi repülőtereken, ahol a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletek előtt alig ezer, jelenleg pedig 9 ezer kamera található. Évi több mint 95 millió utassal a Párizstól északra található Roissy és a déli Orly repülőterek együttesen Európa második legnagyobb utasforgalmát bonyolítják le a londoni repülőterek után.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!