Berta Sándor

Botnetek elleni központot hoztak létre

A Botfrei projektben a szakemberek nem csak tanácsokat adnak, hanem egyúttal technikai segítséget is nyújtanak a felhasználóknak a legnagyobb problémákat okozó kártevőkkel kapcsolatban.

A programot az eco internetgazdasági szövetség indította, technikai segítséget a Szövetségi Információtechnikai Biztonsági Hivatal (BSI) munkatársaitól kaphatnak az internetezők, míg a szövetségi belügyminisztérium a szükséges 2 millió eurós anyagi keretet biztosította az új központ kialakítására. A projekt szakmai partnere a Norton és az Avira. A Botfrei nevű honlapról a látogatók vírusirtó szoftvereket tölthetnek le és emellett az egyes kártevők eltávolításáról szóló anyagokat olvashatnak. A bizonytalan felhasználók ráadásul még telefonos segítséget is kérhetnek.

A programban az internetszolgáltatók szakértői is részt vesznek, ők elmondják az érintetteknek, hogy milyen tünetekből állapítható meg azonnal, hogy a PC-jük egy botnet részévé vált. Ezenkívül tanácsokat adnak a már feltelepült kártevők felderítéséhez és eltávolításához, valamint ahhoz is, hogy miként előzhetők meg a további fertőzések. Mindenki maga dönti el, hogy a segítségből mit fogad el és mit nem, illetve azt is, hogy maga távolítja-e el a vírusokat, kémprogramokat a számítógépéről, vagy ehhez egy szakember segítségét kéri.


"A botnet-fertőzések az egyik legnagyobb fenyegetéseket jelentik a kiberbűnözés területén. Az érintett internetezők gyakran nem is tudják, hogy a támadók megszerezték a számítógépük felett az ellenőrzést és a PC-t spam e-mailek küldésére, kémprogramok terjesztésére vagy különböző adatok megszerzésére használják. A Botnet Ellenes Tanácsadó Centrum segít a fertőzött konfigurációk számának lecsökkentésében és ezáltal az illegális hálózatok gyengítésében, így kihúzzuk a bűnözők lába alól a talajt" - nyilatkozta Bernd Becker, az eco IT Service und Beratung GmbH ügyvezetője.

Horst Flätgen, a BSI alelnöke szerint a botnetek jelenleg a legnagyobb fenyegetést jelentik az internet az ahhoz csatlakoztatott infrastruktúrák számára. Ahhoz, hogy az emberek védekezhessenek e hálózatok ellen, mindenképpen szükség van felvilágosításra, tanácsadásra és aktív támogatásra. Az új központ pont ezeket a feladatokat látja el és biztonságosabbá teszi a világhálót. A német szervezetek ezzel az ausztrál, a kanadai, a japán, a dél-koreai és a holland példát követik, ezekben az országokban ugyanis már vannak hasonló kezdeményezések. Az eco idén februárban hirdette meg az Anti-Botnet-Initiative nevű programot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • speed2006 #3
    Én kicsit északabbra vagyok, de itt is gond van. Az ötlet jó. Inkább egy felesleges riasztás mint egy észre nem vett fenyegetés.
    A Nortonnal elég sokszor beszélek személyesen, illetve rendszeresen kűldöm nekik a reportokat. Akkor is ha vakriasztás töténik. De ebben az esetben az a fura hogy amikor elindul a program, kiderűl hogy a Nortonnak köze van hozzá, ennek ellenére a NIS is, meg ez is mást itél fenyegetésnek. Jobb megoldás lenne ha integrálnák egy frissítés keretében. Akkor fel sem tünne ennyire. Az is megoldás lenne, ha a prograk készítők egyeztetnének a nagyobb vírusírtó cégekkel. Sok felesleges bosszankodást megelőznének. Pl. van egy program a Simple Port Forwarding, ami tökéletes ha valaki routert használ, mivel elég nagy az adatbázisa, és könnyű vele az FTP klienst engedélyezni. De csak kikapcsolt vírusírtóval indul el. (NIS 2011) Én megoldom, de sokan egyből pánikba esnek tölle.
  • bakagaijin #2
    Nézd, ez alapvetően az egységsugarú usereknek szól, Németországban az egyik legnagyobb botnet-célpont, Európában az első. Nagy sávszél, erős vasak, sok user. Ezt hivatott ez a program valahogy leszorítani, ingyen, mindenki számára hozzáférhetően. Azért - hogy a szoftver téved - a Norton ill. az Avira a felelős, tessék bugreportot benyújtani feléjük, különben másnál is elő fog jönni. A németek ebből a cuccból a telefonos supportot és az ingyenes mindenki által hozzáférhetőséget biztosítják.
  • speed2006 #1
    Hmmm. Kipróbáltam. Nem győzött meg. Két olyan programot is gyanusnak illetve veszélyesnek minősített, amiről bizton tudom hogy nem azok. Az egyik a SpeekBoard nevű szövegfelolvasó, a másik a RevoUninstal. Mindkettő jónevű cég nem ingyenes programja. Egyik sem kapcsolódott az internetre. Ezt látnám a log fájlban amit a router elment, mivel minden be és kimenő forgalmat figyelemmel kisér. Talán ha a mediaplayert rákényszeríti, akkor igen. :) Mert az viszont elég rendszeresen kűld adatokat. Akkor most hogy is van ez?