MTI

Megjelent a 70 000-ik The Times

Rekordot döntött a tekintélyes londoni The Times, amelynek 70 000. kiadása jelent meg csütörtökön. Az angol ajkú országok egyikében sem érte még el országos terjesztésű napilap ezt a megjelenési számot.

A lap 1785 óta létezik folyamatosan, bár munkajogi viták miatt megjelenése 1978-1979-ben csaknem egy évig szünetelt. Az újság az első időkben még The Daily Universal Register címen jelent meg, de már 1788-ban felvette a ma is viselt The Times címet. Az évszázadok során a címen kívül a külalak és a tartalom is hatalmasat változott. A tízezredik kiadás, amely 1816. november 23-án jelent még, még alig négy újságoldalból állt, és ebből is kettőt hirdetések foglaltak el.

A 32 évvel később megjelent húszezredik kiadás már nyolcoldalas volt. Később folyamatosan bővült a terjedelem, az 1944 decemberében elért 50 000. azonban a háborús korlátozások miatt ismét csak nyolc oldalra szorítkozhatott. Igaz, ehhez a kiadáshoz Winston Churchill miniszterelnök személyes, kézzel írt levélben gratulált a szerkesztőségnek, megállapítva: a The Times "a Brit Birodalom legerősebb és legnagyobb becsben tartott intézményeinek egyike". A hatvanezredik The Times, amely 1977. május 11-én került ki a nyomdákból, már 36 oldalon közölte a híreket - és a reklámokat.

A csütörtökön kijött 70 ezredik a hétköznapokon szokásos 76 oldalon jelent meg, de a hétvégi kiadások - a szombati The Times és a vasárnapi testvérlap, a The Sunday Times - terjedelme a számtalan színes melléklettel együtt elérheti 3-400 oldalt is. A méret ugyanakkor csaknem hat éve "bulváros". A lap 2004 novembere óta már nem az ablaknyi szélességűre nyitható "broadsheet" formátumban jelenik meg, hanem a kisebb alakú bulvárlapokra jellemző "tabloid" méretben.

A The Times, amely jelenleg Rupert Murdoch sajtó- és médiabirodalmának része, mindazonáltal kínosan óvakodik attól, hogy e formátumát hivatalosan is tabloidnak minősítse; ezt meghagyta az ugyanazon cégcsoporthoz tartozó testvérlapjának, a híres-hírhedt, rettegett és ízig-vérig bulvár The Sunnak. A mini-Times hivatalos méretmegjelölése a "compact". A The Times - mérettől függetlenül - ugyanúgy küszködik az internet támasztotta versennyel, mint a többi hagyományos nagynevű nyomtatott sajtóorgánum. A Times Online éveken át elérhető volt térítésmentesen, ám Murdoch jó ideje ismert volt arról, hogy enyhén szólva nemigen híve a minőségi újságírás ingyenességének.

A lap június végén bátor - egyes elemzők szerint vakmerő - lépésre szánta el magát: fizetőssé tette internetes változatát is. Jelenleg a hétköznapi nyomtatott kiadással azonos, napi egyfontos áron lehet hozzáférni eseti fizetés esetén az online tartalomhoz, ám a kiadó igencsak jutányos kedvezménnyel igyekszik a hosszú távú előfizetés felé terelni az internetes olvasókat: aki egy teljes heti internetes Timesra fizet elő, az mindössze két fontért hozzájut a The Times és a The Sunday Times online változatához is.

A kezdeményezés várható sikeréről erősen megoszlanak a vélemények. Egyes szakértők azt jósolják, hogy senki nem fog fizetni, amikor más internetes forrásokból ingyen ömlik az információ, a cég azonban abban bízik, hogy a szerény előfizetési díjért olyan minőségi pluszt tud nyújtani, ami előbb-utóbb meggyőzi az olvasót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kicsibicska #2
    Ja, ott van. Csak végig kéne olvassam a cikket.
  • kicsibicska #1
    "nem az ablaknyi szélességűre nyitható "broadsheet" formátumban jelenik meg, hanem a kisebb alakú bulvárlapokra jellemző "tabloid" méretben."

    Nem tabloid, hanem compact.