Felföldi Beáta

iPad kerül a templomokba

Az Apple táblagépére fejlesztett misekönyv alkalmazást egy olasz pap. A júliustól elérhető ingyenes program angol, francia, spanyol, olasz és latin nyelven helyettesítheti a papír alapú misszálét.

Egy olasz pap, Paolo Padrini olyan iPad alkalmazást fejlesztett ki, amely az oltáron helyettesítheti a hagyományos római misekönyvet. Padrini azt nyilatkozta, hogy az alkalmazáshoz júliustól lehet több nyelven is hozzáférni. Angolul, franciául, spanyolul, olaszul és latinul is le lehet majd ingyen tölteni. A tiszteletes nevéhez fűződik a két évvel ezelőtt bemutatott iBreviary alkalmazás, amellyel a napi imádságok tölthetők le iPhone-ra. Állítása szerint mára több, mint 200 000-en telepítették.

A mostani iPad fejlesztés is hasonló, de ez már az egész misekönyvet tartalmazza, szövegektől kezdve az énekekig minden, a liturgikus évhez kapcsolódó lelkipásztori anyag elérhető lesz rajta. További fejlesztésekre is lehet számítani, ami a szentbeszédek közben elhangzó kommentárokat és javaslatokat is tartalmazza, valamint zenei kíséret is társul hozzá.


“A hagyományos papír alapú könyvek sosem szűnnek meg, de nem szabad felháborodni, ha egy modern készülékeket alkalmazunk a miséken, ami megkönnyítheti a szertartás menetét" - nyilatkozta telefonon keresztül Padrini az Olaszország északi részén található tortanai plébániáról. Hozzátette, hogy azok a papok, akik a munkájuk miatt sokat utaznak, biztosan hasznosnak találják majd a fejlesztést. “Nem olyan régen egy kis közösségnek tartottam egy szertartást, ahol az imakönyv kicsi, öreg és egy kicsit koszos volt. Ha nálam lett volna az iPadom, sokkal kényelmesebben tudtam volna használni, mint ezt az apró könyvet" - emelte ki az innovatív pap.

XVI. Benedek pápa nagy klasszikus zenerajongó, 2006 óta iPodot is használ. A fiatalokhoz a modern technika lehetőségit kihasználva szeretne eljutni: a YouTube-on és a Facebookon rendszeresen jelennek meg üzenetek, előadások. Az iBreviary sikerének hatására a Vatikán felkérte Padrinit, hogy felügyelje a fiataloknak szóló programot a http://www.pope2you.net weboldalon keresztül. Padrini hangsúlyozta, hogy az iBreviary nem köthető a Vatikánhoz, saját pénzéből fejlesztette ki és nem az egyház támogatta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hangulati #8
    beszarok.
  • dmob #7
    Tudtam én, hogy nem az ostya lesz mindig a legjobb a templomban! :D Persze csak vicceltem!
  • Penge4 #6
    Tényleg Jobs bácsi az Isten.
  • raingun #5
    no persze, mise után pedig a sötét sekrestyében videókat nézeget rajta...
  • andersh #4
    adblock 2+ már az ilyen cikkeket is blokkolni fogja
  • sanyicks #3
    vigyázni kell majd nehogy megfogják valahol, mert elmegy a kép :DD
    lebegtetni kell, isten segítségével :DD
  • Chriss745 #2
    "A mindennapi ajped hirunket add meg maaaa, es szabadits meg a gonosztol, AAA, MEEEN"

  • Ferrer #1
    Hitgyüli elején:
    "Kérem készítsék elő iPadjaikat!"