MTI

Az informatikusképzésből hiányzik a gyakorlat

Az informatikusképzés legnagyobb hiányossága, hogy nem fordítanak kellő figyelmet a gyakorlati oktatásra a felsőoktatási intézmények. Egyebek között ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a Nyugat-magyarországi Egyetem elsőéves gazdaságinformatikus hallgatói végeztek száz cégnél nyolc megyében.

"A felmérés célja az volt, hogy már az elsőévesek lássák, milyen lehetőségekkel számolhatnak diplomázásuk után a munkaerőpiacon, s ezek ismeretében fejlesszék képességeiket az egyetemi évek alatt" - mondta a felmérést vezető Pakainé Kovács Judit egyetemi docens.

"Huszonnégy gazdaságinformatika szakos hallgató száz vállalatot keresett fel negyven településen. A kérdéseikre adott válaszokból megállapítható, hogy komplex tudást várnak tőlük a vállalatok" - közölte a szakember. Hozzátette: fontosnak tartják a cégek , hogy az informatikusok rendelkezzenek jó problémamegoldó készséggel, legyenek kreatívak, önállóak. Az angol nyelv ismerete természetes követelmény, amelyet második helyen a német nyelvtudás követ. Ezen a téren mind többen a felsőfokú szintet kérik leendő munkatársaiktól.

"A kutatás hozadéka volt az is , hogy harmincnál több gyakorlati helyet sikerült feltárni, ahol a nyári hónapokban fogadják az egyetemistákat" - közölte Pakainé Kovács Judit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #2
    Hmm, nekem ez nem tűnt fel. Volt, hogy előadásra nem volt idő menni, mert annyi labor volt :P. Ráadásul a laborokban valós cuccok voltak, amiket amúgyis használtak élesben. Arról nem is szólva, hogy jó kapcsolatokat ápoltak a nagyobb cégekkel, és sok önlab feladatot eleve a cégek írtak ki PhD-seiken keresztül (gondolok itt pl. Ericsson-ra)

    De az is lehet, hogy rossz helyen mértek fel és nem mindenhol helyeznek ekkora hangsúlyt a gyakorlatokra.

    Az angol-német az egyértelmű, Magyarországon ez nem kérdés.
  • sanyicks #1
    nebasz! ki hitte volna? :D