SG.hu·
3D-s tévézés különleges szemüveg nélkül
Miközben a nemzetközi kutatók a megfelelő 3D-s kijelzőkön dolgoznak, a Bécsi Műszaki Egyetem munkatársai egy olyan szoftvert fejlesztenek, amely lehetővé teszi, hogy a 3D-s képeket bárki bármilyen szögből és bármely képernyőn jól láthassa.
Ugyan már ma is kaphatók 3D-s televíziók, azonban a tökéletes három dimenziós élményhez továbbra is szükség van különleges szemüvegekre. Margit Gelautz, a Bécsi Műszaki Egyetem Szoftvertechnikai és Interaktív Rendszerek Intézetének professzora és kutatócsoportja viszont már a következő technológiai lépésén dolgozik. A céljuk az, hogy a 3D-s televíziók képe a különleges szemüvegek nélkül is teljesen élvezhető legyen.
"Ahhoz, hogy szemüveg nélkül láthassuk a mesterségesen generált 3D-s felvételeket, más eljárásokhoz hasonlóan egy-egy külön képet kell a bal és a jobb szem számára láthatóvá tennünk" - hangsúlyozta a szakember. A 3D-s televíziók következő generációjának tagjai már úgynevezett autosztereokópikus kijelzőkön fognak alapulni. Az osztrák laboratóriumban is használt képernyőknek ugyan némileg csökkentették a felbontását, azonban ez még mindig bőven megfizethető ár a cserébe kapott 3D-s megjelenítésért. Fontos azonban, hogy a tökéletes 3D élményhez nem elegendő csak az autosztereokópikus kijelzők alkalmazása.
"Az igazi problémát az jelenti, hogy az ember két szeme között bizonyos távolság van és erre a 3D-s képeknél is figyelni kell" - mondta Gelautz. S hogy miért van szükség minderre? Nos, ha egy mozi nagy vetítővásznára optimalizált három dimenziós felvételt vetítenének le egy televízión, akkor a kisebb képernyő miatt a nézők fejfájást kapnának. Mindez azt jelenti, hogy már a 3D-s filmek készítésekor tudniuk kell az alkotóknak, hogy a kész művet mekkora teremben és kijelzőn látják majd a nézők. Ellenkező esetben az átkonvertálás rendkívül bonyolult és drága folyamat.
Ezen a problémán segítene az osztrák professzor és csapata. Egy olyan sztereokonvertáló programot fejlesztettek ki, amely képes szimulálni a tárgyaknak a kameráktól való távolságát. Az alkalmazás az eredeti felvételből készít egy új képet, amelyen gyakorlatilag minden pixelről látható, hogy milyen távolságra volt a kamerától. Kicsit olyan ez, mint az emberek mélységben látása. Az így kapott információkból a szoftver egy úgynevezett mélységtérképet készít, amely alkalmas a 3D-s tartalmak megjelenítésére.
Az eljáráson hét éven át dolgoztak az osztrák szakemberek és minden olyan területen alkalmazták már, ahol a cél a távolságok megbecslése volt. Ilyen terület volt például a robotika: egy robotnak látnia kell, hogy hol, milyen távolságra van egy adott tárgy, de ugyanígy működik a dolog az akadályokat automatikusan felismerő tolószékeknél is. Gelautz szerint azonban komoly különbség, hogy a 3D-s képeknél szükség van az objektumok pontos körvonalaira is, mert ha a mélységi adatok és a felvétel nem egyeznek, akkor az egész anyag használhatatlanná válik. A bécsi kutatók céljai között szerepel, hogy egy öt perces videoklipet 1-3 óra alatt teljesen át lehessen konvertálni 3D-s felvétellé.
A projekt komoly nemzetközi visszhangot kapott és az intézet már együttműködik a Microsoft cambridge-i kutatórészlegével. Az intézmény munkatársai emellett létrehozták az Emotions3D nevű céget, amely a szoftver kereskedelmi forgalmazásáért felel majd. Bár a program elkészült, komoly problémákat kell még megoldani. Az egyik ezek közül az, hogy az autosztereokópikus kijelzők gyártói más szabványokat használnak, a Philips például ragaszkodik a 2D+Depth szabványhoz, az osztrák szakemberek viszont egy független és nyitott szabványt akarnak kidolgozni.
A távlati célok között szerepel, hogy a közeljövőben többen is megnézhessék egyszerre ugyanazt a 3D-s filmet és mindegyik személy más perspektívából lássa a felvételt. Ezenkívül szintén lehetséges lenne, hogy valaki többször egymás után, különböző szögből is megtekinthesse az alkotást. De ugyanígy hasznos lehet a megoldás a 3D-s virtualizációban, a távolról végrehajtott műtéteknél, az orvosképzésben és a reklámiparban. 3D-s reklámkijelzők helyezhetők el például a bevásárlóközpontokban, az emberek teljesen élethű termékeket láthatnak.
Ugyan már ma is kaphatók 3D-s televíziók, azonban a tökéletes három dimenziós élményhez továbbra is szükség van különleges szemüvegekre. Margit Gelautz, a Bécsi Műszaki Egyetem Szoftvertechnikai és Interaktív Rendszerek Intézetének professzora és kutatócsoportja viszont már a következő technológiai lépésén dolgozik. A céljuk az, hogy a 3D-s televíziók képe a különleges szemüvegek nélkül is teljesen élvezhető legyen.
"Ahhoz, hogy szemüveg nélkül láthassuk a mesterségesen generált 3D-s felvételeket, más eljárásokhoz hasonlóan egy-egy külön képet kell a bal és a jobb szem számára láthatóvá tennünk" - hangsúlyozta a szakember. A 3D-s televíziók következő generációjának tagjai már úgynevezett autosztereokópikus kijelzőkön fognak alapulni. Az osztrák laboratóriumban is használt képernyőknek ugyan némileg csökkentették a felbontását, azonban ez még mindig bőven megfizethető ár a cserébe kapott 3D-s megjelenítésért. Fontos azonban, hogy a tökéletes 3D élményhez nem elegendő csak az autosztereokópikus kijelzők alkalmazása.
"Az igazi problémát az jelenti, hogy az ember két szeme között bizonyos távolság van és erre a 3D-s képeknél is figyelni kell" - mondta Gelautz. S hogy miért van szükség minderre? Nos, ha egy mozi nagy vetítővásznára optimalizált három dimenziós felvételt vetítenének le egy televízión, akkor a kisebb képernyő miatt a nézők fejfájást kapnának. Mindez azt jelenti, hogy már a 3D-s filmek készítésekor tudniuk kell az alkotóknak, hogy a kész művet mekkora teremben és kijelzőn látják majd a nézők. Ellenkező esetben az átkonvertálás rendkívül bonyolult és drága folyamat.
Ezen a problémán segítene az osztrák professzor és csapata. Egy olyan sztereokonvertáló programot fejlesztettek ki, amely képes szimulálni a tárgyaknak a kameráktól való távolságát. Az alkalmazás az eredeti felvételből készít egy új képet, amelyen gyakorlatilag minden pixelről látható, hogy milyen távolságra volt a kamerától. Kicsit olyan ez, mint az emberek mélységben látása. Az így kapott információkból a szoftver egy úgynevezett mélységtérképet készít, amely alkalmas a 3D-s tartalmak megjelenítésére.
Az eljáráson hét éven át dolgoztak az osztrák szakemberek és minden olyan területen alkalmazták már, ahol a cél a távolságok megbecslése volt. Ilyen terület volt például a robotika: egy robotnak látnia kell, hogy hol, milyen távolságra van egy adott tárgy, de ugyanígy működik a dolog az akadályokat automatikusan felismerő tolószékeknél is. Gelautz szerint azonban komoly különbség, hogy a 3D-s képeknél szükség van az objektumok pontos körvonalaira is, mert ha a mélységi adatok és a felvétel nem egyeznek, akkor az egész anyag használhatatlanná válik. A bécsi kutatók céljai között szerepel, hogy egy öt perces videoklipet 1-3 óra alatt teljesen át lehessen konvertálni 3D-s felvétellé.
A projekt komoly nemzetközi visszhangot kapott és az intézet már együttműködik a Microsoft cambridge-i kutatórészlegével. Az intézmény munkatársai emellett létrehozták az Emotions3D nevű céget, amely a szoftver kereskedelmi forgalmazásáért felel majd. Bár a program elkészült, komoly problémákat kell még megoldani. Az egyik ezek közül az, hogy az autosztereokópikus kijelzők gyártói más szabványokat használnak, a Philips például ragaszkodik a 2D+Depth szabványhoz, az osztrák szakemberek viszont egy független és nyitott szabványt akarnak kidolgozni.
A távlati célok között szerepel, hogy a közeljövőben többen is megnézhessék egyszerre ugyanazt a 3D-s filmet és mindegyik személy más perspektívából lássa a felvételt. Ezenkívül szintén lehetséges lenne, hogy valaki többször egymás után, különböző szögből is megtekinthesse az alkotást. De ugyanígy hasznos lehet a megoldás a 3D-s virtualizációban, a távolról végrehajtott műtéteknél, az orvosképzésben és a reklámiparban. 3D-s reklámkijelzők helyezhetők el például a bevásárlóközpontokban, az emberek teljesen élethű termékeket láthatnak.