SG.hu·

Eddig nem volt Németországban online házkutatás

Az online házkutatásoknak elnevezett módszert a nemzetközi terrorizmus elleni fontos eszközként harangozták be évekkel ezelőtt, de hivatalosan eddig még soha nem alkalmazták .

Bár az alapötlet Svájcból és nem Németországból származik, utóbbi államban volt leginkább napirenden az online házkutatások bevezetése. Az erről szóló törvénymódosítást már tavaly év elején elfogadták, de a megoldást hivatalosan a mai napig nem alkalmazták. Ez derült ki a német kormány által a Die Linke Bundestag-frakciójának küldött válaszból. Online házkutatásokat jelenleg a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) hajthatna végre, azonban eddig nem tette. A rendszerre azonban költeni kell, ráadásul nem is keveset: az eddigi kiadások elérték a 700 000 eurót. Ole Schröder belügyminisztériumi államtitkár leveléből kiderült, hogy a technikai eszközök készenlétbe helyezése 101 582 eurót, míg a személyzeti költségek és a szükséges szoftverfejlesztések 581 000 eurót emésztettek fel.

A BKA hivatalosan csak a legsúlyosabb bűncselekmények (terrortámadások, közintézmények elleni merényletek stb.) kivédésére használhatná a vitatott módszert. A szabályok szerint minden ilyen akció előtt a BKA nyomozóinak bírói engedélyt kell kérniük. Az új megoldást eddig két tartományban vették át. Bajorországban a tartományi rendőrség végezhet online házkutatásokat, míg Rheinland-Pfalzban április végén fogadták el a szükséges törvényt.

Jan Korte, a Die Linke belügyi szakpolitikusa úgy vélte, hogy a számok csak azt bizonyítják: a rendszer teljesen felesleges. Ráadásul ahhoz képest, hogy a bevezetésekor még azt hangsúlyozták, hogy ezen eszköz nélkül egyszerűen nem lehet megnyerni a terrorizmus elleni háborút, a kitűzött célokból mára gyakorlatilag semmi sem lett. "A német szövetségi kormánynak végre vissza kellene találnia egy komoly belpolitikához és az online házkutatásokat mielőbb ki kellene törölni a BKA-ról szóló törvényből" - követelte Korte.

A kabinet képviseletében Stefan Paris minisztériumi szóvivő válaszul csak annyit közölt, hogy szükség van az online házkutatásokra, mint kivételes helyzetekben alkalmazható eszközre. Az pedig, hogy eddig különösen veszélyes helyzet nem alakult ki, önmagában semmit sem változtat azon, hogy egy ilyen intézkedésre bármikor szükség lehet.

A dokumentumban Schröder ugyanakkor rámutatott, hogy titkos küldetések során 2008-ban 2500 alkalommal hajtott végre a Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) online házkutatásokat. Az akciók során az ügynökök merevlemezek tartalmát másolták le, valamint billentyűleütés-figyelő programokat telepítettek különböző számítógépekre. Érdekesség, hogy 2008 decemberében a BND elsősorban egy vezető német rendőri tisztviselőről gyűjtött információkat, de a végül 2388 oldalas (!) aktába más adatok is belekerültek. A szolgálat ugyanis online házkutatást tartott az egyik hivatal szervezett bűnözés felderítése elleni osztályán dolgozó 49 nyomozó számítógépében, de átvizsgáltak több magán merevlemezt is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© MacropusRufus2010. 05. 28.. 18:38||#7
namost vitzes az lenne, ha már rég futna valami keylogger a gépeden :)) a hosszászólásod miatt. Tudod: biztos ami biztos. :)) meg hát igazolni kell a házkutatás jogi alapját: Ganji írta az sg fórumán, hogy a palesztinok összekötõje. :)

Vitz nélkül: szerintem nekik van olyan kiképzésük, hogy az agyontitkosított hálózatokat is megtalálják, feltörjék stb. Különben nem sok értelme van az egésznek.
Bár ha én terrorista lennék akkor csakis analóg dolgokat használnék.
pl. nomrál posta.. sõt mégjobb: postagalamb. Kifejlesztenék egy saját morze rendszert aztán azzal kommunikálnék, a sok kódfejtõ meg mehet a csába, soha nem fejtik meg azt amit írok. Ez a durva a morzéban.
Szóval a végeredmény az lesz, hogy max azokat tudják figyelni akik amúgy sem akarnak semmit csinálni esetleg valami icipici kishalak. A terroristákat és az igazán veszélyes arcokat eddíg sem tudák elkapni és komolyabban figyelni sem.



© Magiszter2010. 05. 28.. 16:10||#6
TPB fut mirrorba? Azt hittem maga az internet <#idiota>
© Indira Ganji2010. 05. 28.. 14:38||#5
Majdnem talált... A ThePirateBay.org nálam fut mirrorban, ha lehalna... <#eplus2> és az iráni-palesztin ellenállók összekötõje vagyok. A MOSAD elsõszámú WANTED listáján szereplek 2.5 millió sékel van kitûzve a fejemre.
© Magiszter2010. 05. 28.. 07:41||#4
Aha. És te gondolom pedofil tartalmakat tárolsz, az Alkaida belsõ, legbizalmasabb információval egyetemben, miközben Obamáról szóló kompromittáló, esetleg szupertitkos információkat nézegetsz. <#idiota>

Családi home videókhoz tuti nem kell pentagon szintû titkosítást és biztonsági rendszert készíteni.
© Indira Ganji2010. 05. 28.. 03:04||#3
Azt megnézném, hogy mondjuk nálam házkutatnának. TrueCrypt, Saját fordítású Linux kernelmag, és brutálerõs tûzfalvédelmek mögül, és f*ssá titkosított proxykon keresztüli VPN kapcsolatok hegyein is túlról. <#eplus2><#eplus2><#idiota><#duhos2><#action><#taps><#falbav>
© Amergin2010. 05. 28.. 02:40||#2
"Az online házkutatásoknak elnevezett módszert a nemzetközi terrorizmus elleni fontos eszközként harangozták be évekkel ezelõtt, de hivatalosan eddig még soha nem alkalmazták ."
© Magiszter2010. 05. 27.. 09:03||#1
Akkor hamarosan lesz egy Kiber-támadás valami német, vagy amerikai célpont ellen, hogy mégtöbb pénzt gyûjthessenek a rendszer fenttartására. Utána 2 nap alatt 1000-eket fognak ellenõrizni, csakhogy börtönbe csukassanak 1-2 idiótát akik egyszer megnéztek egy terroristás honlapot, vagy letöltöttek 1-2 videót a témában. Ezzel pedig igazolják a jogi hátteret az állandó megfigyelésnek és az ország egész lakosságát meg fogják figyelni 0-24 változatban. Ha csak valaki kiejti a terrorista szót a mikrofon elõtt ülve, már megy is a sitre. Persze euro tízmilliókat költenek majd erre az egészre, amit azok fizetnek ki akiket megfigyelnek. De persze mi nyugodtan hagyjuk hisz ez az egész "az önök védelmében!" zászlaja alatt történik.