MTI

A Facebookon toboroznak papokat Franciaországban

A Facebook közösségi portálon toboroz papokat a francia katolikus egyház. A Miért is ne én? elnevezésű kampány május 5-ig tart.

Az egyház ötvenmillió forintnak megfelelő összeget fordított a toborzásra, amelynek a népszerű közösségi portálon létrehozott fórum is része. A virtuális térben olyanok hozzászólásait várják, akik fontolgatják, hogy a papi hivatást válasszák. Franciaországban egyre kevesebb a pap, 1975-ben még 42 ezren voltak, mára 24 ezerre csökkent a számuk. És míg 1999-ben 116-an léptek be a papneveldébe, addig 2009-ben csak 89-en. "Egyszerűen már nincsenek elegen, hogy betöltsük a parókiák megüresedő helyeit" - mondta Stephane Joulain pap, családterapeuta.

A közelmúltban kirobbant gyermekbántalmazási és molesztálási ügyek Franciaországot is elérték, noha a nyugat-európai országban nem csaptak olyan magasra a hullámok, mint Németországban, Írországban és az Egyesült Államokban. "Óvakodnunk kell a papok megbélyegzésétől. Nem minden pap pedofil, nem akarjuk, hogy ekként azonosítsanak" - intett Eric Poinsot, a katolikus egyház kampányát szervező egyik pap. "Inkább azon vagyunk, hogy a papokat úgy ismerjék, mint akik hisznek a boldogságban és párbeszédre törekszenek" - tette hozzá.

Bár Franciaországban a 65 milliós lakosságból 41,6 millió vallja magát katolikusnak, a templomba járók alig vannak többen kétmilliónál. A kampány célja tehát az is, hogy újrafessék az egyház képét a francia társadalom szemében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!