Berta Sándor

Hardvergyorsításos flashlejátszó Macintoshra is

A Flash Player 10.1-es kiadására épülő szoftver legnagyobb újdonsága, hogy a H.264 kodeken alapuló tartalmak lejátszásához használja a hardvergyorsításos videolejátszási funkciót.

Az Adobe Gala kódnéven elkészítette a Flash Player Mac OS X-re szánt változatának előzetes kiadását. A program kifejlesztésében az Apple és az Adobe együttműködik. Mindez azért is érdekes, mert a két cég a Flash területén igencsak komoly vitában áll egymással, elég csak az iPhone és az iPad körüli nézeteltéréseikre gondolni. A gesztust az Apple tette, amikor a Mac OS X 10.6.3-as verziójába integrálta a hardvergyorsítási funkciót. Az Adobe ezután készítette el a Gala előzetes verzióját.

Tinic Uro, az Adobe fejlesztője szerint az együttműködés azért jöhetett létre, mert a két vállalat közösen kezdte el keresni, hogy miként lenne csökkenthető az Apple számítógépeinek fogyasztása. Így jöttek rá, hogy az egyre nagyobb számban alkalmazott nagy felbontású tartalmak miatt fontossá vált, hogy kihasználják a meglévő technikákban rejlő lehetőségeket. A hardvergyorsítási funkció aktiválásáról a Gala-t futtató felhasználók azonnal értesülnek, ugyanis egy fehér négyzet jelenik meg a lejátszott videó bal oldalának felső részén. Ez ugyan hasznos, de kétségkívül zavaró lehet, így az Adobe már jelezte is, hogy a későbbi programverziókból el fogja távolítani a fehér négyzetet.

Az új funkciót kizárólag azok az Apple számítógépek támogatják, amelyekben az Nvidia 9400M, a GeForce 320M vagy a GeForce GT 330M grafikus chipek találhatók. Emellett vannak más korlátozások is. A hardvergyorsításos lejátszás nem működik bizonyos felbontások (például 864 x 480 pixel) használatakor. Ezt a felbontást alkalmazzák néhány YouTube-videónál. Ugyanez a helyzet a 480 x 320 pixel felbontású anyagoknál is, ezeknek a hardvergyorsításos lejátszását nem támogatja ugyanis az Nvidia Geforce 9400M.

A Gala jelenleg csak a 2009. január 21. után kiszállított MacBookokat, a 2009. március 3. után forgalomba hozott Mac Miniket, a 2008. október 14. után boltokba került MacBook Prókat és a tavalyi esztendő első negyedévében kiszállított iMac készülékeket támogatja. A Gala előzetes verziója letölthető a labs.adobe.com címről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ability #7
    Szerintem egyik sem, de ajánlok egy alternatívát: te vagy a hülye. Amúgy a különbség abban rejlik, hogy teljesítmény szempontjából közel sem egál a kettő masina, Nokia telókon is szaggatnak mint a picsa, használhatatlanok. A másik fontos különbség pedig az aksiidő, de gondolom te telepatikus úton küldöd az energiákat a telónak. ^.^
  • quentit #6
    "teló vs. számítógép, rájössz te magadtól is mi a különbség"

    ezt nem értem. technikailag mind a kettőben processzor és memória van.

    az n900 már egy fél éve támogatja a flash-t, a 2.2 android is támogatni fogja már ebben a hónapban, akkor most vagy te vagy a hülye vagy a Nokia és a Google.
    Gondolkozz el rajta, rájössz melyik a valószínűbb...
  • MacropusRufus #5
    "vagy az Apple, most szembeköpi magát..."
    hát ja
  • Ability #4
    teló vs. számítógép, rájössz te magadtól is mi a különbség
  • pixx #3
    Most akkor az Apple szerint nem felesleges a Flash, mert az a múlt, a jövő html5...valaki magyarázza el...vagy az Apple, most szembeköpi magát...
  • slickboy #2
    Technikai oka van azoknak a korlátozásoknak vagy csak szimpla "just because"?
  • Justil #1
    flame on