SG.hu·
Jegyzet az internetsemlegességről
Semmiképpen sem lenne jó, ha a DSL-, az optikai és más internethálózatok üzemeltetői válnának a világháló ajtónállóivá. Sokan talán nem is tudják, hogy ez milyen változásokkal járna.
Beköszöntött az új korszak. Az Amazont és az eBayt gyakran felkereső emberek kötelesek havonta 20 eurót fizetni. A Facebook-látogatások ára havi 5 euró. A YouTube felkeresése szigorúan tilos, mivel az ottani adatforgalom túlzott mértékben leterheli az internetet. Szintén tiltva van az Apple és a Skype szolgáltatásainak használata, mivel veszélyeztetik a zeneipar, illetve a távközlési szolgáltatók megélhetését. A The New York Times oldalai elérhetetlenek, mivel a kiadó nem kötött szerződést a hálózatüzemeltetőkkel. Keresőnek pedig egyedül a Microsoft szoftvere, a Bing ajánlott, mivel a redmondi konszern fizet a gyorsabb találatmegjelenítésekért.
Ez ugyan csak egy képzeletbeli jelenet volt, de tökéletesen bemutatta, mire számíthatnának a felhasználók, ha véget érne a mostani internetsemlegesség korszaka. A mai világháló jogi háttere korántsem nevezhető tökéletesnek, de nem véletlen, hogy a civil szervezetek ragaszkodnak az internetsemlegességhez. A kérdés az, hogy vajon az infrastruktúrákat üzemeltető óriáscégek, például a British Telekom vagy a Deutsche Telecom minden internetes adatot ugyanúgy kezeljenek-e és továbbítsanak-e vagy sem? Tisztázandó az is, hogy vajon egy internetszolgáltatónak joga és lehetősége van-e bizonyos adatok továbbítását előtérbe helyezni vagy megtiltani egyes szolgáltatások használatát?
S hogy a kérdés ne legyen ennyire egyszerű, a mérleg serpenyőibe kerül még a felhasználók szabadsága, az innovációhoz való jog, a szabad piaci verseny biztosítása és a haszonszerzés. A gazdasági szakemberek álláspontja egyértelmű: aki gyorsabb internethozzáférést akar, az fizesse meg az árát. Mindez olyan lenne, mintha az autópályán a belső sávot használók gyorsabban közlekedhetnének, de többet kellene fizetniük egy autópálya-matricáért. Ugyanakkor kikötnék azt is, hogy ebben a sávban csak luxuslimuzinok közlekedhetnek.
Az internetes cégek viszont azt kérdezik: miért fizessünk az infrastruktúrák használatáért, amikor a mi szolgáltatásaink miatt van szükségük egyáltalán az embereknek a vezetékekre? Végül, ha fizetni kellene az adatok gyors továbbításáért, akkor a kisebb cégek tényleg háttérbe szorulhatnának, sőt meg is szűnnének. A piacon végül néhány távközlési óriáskonszern maradna, akik abszolút meghatároznák az árakat, az elérhető internetes csomagokat és minden mást.
Éppen ezért lenne jó, ha végre törvénybe foglalnák az internetsemlegességet, de úgy, hogy az ne borítsa fel a jelenlegi törékeny egyensúlyt. Meg kell határozni a világos jogi kereteket, például, hogy miként lehet biztosítani az adatok diszkriminációmentes továbbítását és a szabad piaci versenyt.
Beköszöntött az új korszak. Az Amazont és az eBayt gyakran felkereső emberek kötelesek havonta 20 eurót fizetni. A Facebook-látogatások ára havi 5 euró. A YouTube felkeresése szigorúan tilos, mivel az ottani adatforgalom túlzott mértékben leterheli az internetet. Szintén tiltva van az Apple és a Skype szolgáltatásainak használata, mivel veszélyeztetik a zeneipar, illetve a távközlési szolgáltatók megélhetését. A The New York Times oldalai elérhetetlenek, mivel a kiadó nem kötött szerződést a hálózatüzemeltetőkkel. Keresőnek pedig egyedül a Microsoft szoftvere, a Bing ajánlott, mivel a redmondi konszern fizet a gyorsabb találatmegjelenítésekért.
Ez ugyan csak egy képzeletbeli jelenet volt, de tökéletesen bemutatta, mire számíthatnának a felhasználók, ha véget érne a mostani internetsemlegesség korszaka. A mai világháló jogi háttere korántsem nevezhető tökéletesnek, de nem véletlen, hogy a civil szervezetek ragaszkodnak az internetsemlegességhez. A kérdés az, hogy vajon az infrastruktúrákat üzemeltető óriáscégek, például a British Telekom vagy a Deutsche Telecom minden internetes adatot ugyanúgy kezeljenek-e és továbbítsanak-e vagy sem? Tisztázandó az is, hogy vajon egy internetszolgáltatónak joga és lehetősége van-e bizonyos adatok továbbítását előtérbe helyezni vagy megtiltani egyes szolgáltatások használatát?
S hogy a kérdés ne legyen ennyire egyszerű, a mérleg serpenyőibe kerül még a felhasználók szabadsága, az innovációhoz való jog, a szabad piaci verseny biztosítása és a haszonszerzés. A gazdasági szakemberek álláspontja egyértelmű: aki gyorsabb internethozzáférést akar, az fizesse meg az árát. Mindez olyan lenne, mintha az autópályán a belső sávot használók gyorsabban közlekedhetnének, de többet kellene fizetniük egy autópálya-matricáért. Ugyanakkor kikötnék azt is, hogy ebben a sávban csak luxuslimuzinok közlekedhetnek.
Az internetes cégek viszont azt kérdezik: miért fizessünk az infrastruktúrák használatáért, amikor a mi szolgáltatásaink miatt van szükségük egyáltalán az embereknek a vezetékekre? Végül, ha fizetni kellene az adatok gyors továbbításáért, akkor a kisebb cégek tényleg háttérbe szorulhatnának, sőt meg is szűnnének. A piacon végül néhány távközlési óriáskonszern maradna, akik abszolút meghatároznák az árakat, az elérhető internetes csomagokat és minden mást.
Éppen ezért lenne jó, ha végre törvénybe foglalnák az internetsemlegességet, de úgy, hogy az ne borítsa fel a jelenlegi törékeny egyensúlyt. Meg kell határozni a világos jogi kereteket, például, hogy miként lehet biztosítani az adatok diszkriminációmentes továbbítását és a szabad piaci versenyt.