Berta Sándor

A NATO kiemelt feladata lesz a jövőben a hálózatok védelme

Anders Fogh Rasmussen, az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a kibervédelem fejlesztését sürgette.

"A NATO-nak a jövőben kiemelten kell foglalkoznia az adathálózatok biztonságával. A tankok és a katonák már nem elegendőek az országok megvédésére. Az ellenségek ugyanis az interneten bárhol felbukkanhatnak" - jelentette ki Helsinkiben Anders Fogh Rasmussen. A NATO főtitkára hozzátette, hogy az ellenség nem tankok, hanem adatcsomagok formájában érkezik. A szervezet tagállamainak meg kell védeniük magukat a kibertérben a terroristákkal és szervezett bűnözői csoportokkal szemben. Ráadásul több olyan nemzetközi szervezet is van, amelyek élénken érdeklődnek a NATO belső élete iránt és amelyek céljaik eléréséhez akár botneteket is felhasználnak.


"A 28 tagország területi integritásának biztosítása és a lakosaik biztonságainak szavatolása továbbra is az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének fő feladata. Ahhoz azonban, hogy ennek a kötelezettségének eleget tegyen, nem elég, ha csak katonákat és tankokat küld a határokra. Ehelyett fel kell készülni a veszélyekkel való konfrontációra és ez megtörténhet akár a kibertérben is" - hangsúlyozta a főtitkár.

A NATO már tíz évvel ezelőtt kibervédelmi hadgyakorlatot tartott és a tagországok egy ellenséges államok elleni hackerháborút szimuláltak. Mindebből azonban 2007-ben Észtországban valóság lett és a szövetségesek először szembesülhettek azzal, hogy az online támadások valódi veszélylehetőségekké váltak. A szervezet jelenleg teljesen átdolgozza a stratégiai koncepcióját. Mivel a kibervédelmi irányelveket utoljára 1999-ben frissítették, így ez ésszerű és igazán időszerű. Az új kibervédelmi stratégiában helyet kap a terrorizmus, az energiaellátás, a klímaváltozás és az internet. A változtatásra szükség van, hiszen amint azt Carl Bildt svéd külügyminiszter is megjegyezte: bármennyire is úgy tűnik, a kibertérben közel sincs béke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Oláh Herkules #1
    jajaj, most jön a "csak nehogy terroristák kezébe kerüljön a szerver, ezért megelőző csapást mérünk"