MTI

Megvásárolják a lopott banki adatokat

A pénzügyminiszter zöld jelzést adott az állítólagos németországi adócsalókat leleplező, lopott svájci banki adatokat tartalmazó DVD lemez megvásárlására. Veszélyben az alpesi ország alapjait jelentő banktitok intézménye.

Minderre maga Wolfgang Schauble utalt az Augsburger Allgemeinen című lapnak adott, előzetesen ismerté vált interjújában. "Elvben a döntés megszületett" - jelentette ki a miniszter, aki szerint a kormány nem is cselekedhetett volna másként. Wolfgang Scha:uble emlékeztetett arra, hogy a német hatóságok 2 évvel ezelőtt is hasonló módon jártak el. "Most sem dönthetünk másként" - jelentette ki. 2008-ban a hírszerzés közreműködésével csaknem 5 millió eurót fizettek egy liechtensteini informátornak, aki mintegy 700 német adócsalót leplezett le. Akkor az önkéntes adózások, illetve a kirótt büntetések nyomán mintegy 170 millió euró folyt be az államkasszába.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a lopott adatok megvételének nincs jogi akadálya. Emlékezetett arra, hogy a két évvel ezelőtti liechtensteini botrány kapcsán eddig egyetlen német bíróság sem emelt kifogást a lopott adatok bizonyítékként történő alkalmazása ellen. Angela Merkel kancellár már korábban egyértelműen a lopott adatok megvásárlása mellett foglalt állást. A kancellár szerint az adócsalókat minden eszközzel, még ilyen áron is üldözni kell. "Minden józan ember tudatában van annak, hogy az adócsalókat felelősségre kell vonni" - hangsúlyozta Merkel.

Két évvel a liechtensteini adócsalási botrány után most Svájc került a vádlottak padjára, és az alpesi országra nehezedik mind nagyobb nyomás a banktitok enyhítése érdekében. Néhány hónappal ezelőtt Bern egy hasonló adatlopási ügy miatt Párizzsal került összetűzésbe, a múlt hét végén kirobbant adócsalási botrány nyomán most Berlinnel fenyeget diplomáciai viszály. Különös tekintettel arra, hogy az előző német kormány pénzügyminisztere tavaly már keresetlen szavakkal bírálta a banktitok alkalmazásával kapcsolatos svájci gyakorlatot.

Az alpesi ország politikusai és bankjai az utóbbi napokban a leghatározottabban kiálltak Svájc alapvető pénzügyi érdekei mellett. A berni kormány sietett leszögezni, hogy semmifajta együttműködésre nem hajlandó Németországgal az ügy felderítése érdekében, mert a lopott adatok megvásárlását törvénytelennek tekinti. Svájc a közelmúltban - a fejlett piacgazdasággal rendelkező országokat tömörítő OECD nyomására több más, adóparadicsomként ismert országgal együtt - beleegyezett abba, hogy új megállapodást köt fontos partnereivel a kettős adóztatás elkerüléséről. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szabályai szerint egy ilyen megállapodásnak magában kell foglalnia azt is, hogy a partnerek kölcsönös segítséget nyújtanak egymásnak az adócsalások felderítésében, és támogatják az ezzel kapcsolatos információcserét.

Szakértők szerint az említett megállapodások a svájci banktitok rendszerének végét jelentenék. Az alpesi ország számára azonban a banktitok szó szerint aranyat ér. A zürichi, a genfi vagy épp a luganói bankok, illetve pénzintézetek páncéljaiban milliárdok gyűltek össze, általános vélekedés szerint jelentős részük fekete pénz. Svájc - egyelőre még - nem kötelezhető a hivatalból való együttműködésre és az információcserére sem, de azt mindenképpen akarja kerülni, hogy felkerüljön az OECD feketelistájára, amely az adóparadicsomként nyilvántartott országokat tartalmazza.

A svájci kormány Franciaországgal már megkötötte a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt, de a tavaly év végi vita után egyelőre elhalasztotta annak életbe léptetését. A svájci bankszövetség most azt követeli, hogy Bern függessze fel a Berlinnel megkezdett tárgyalásokat is, amennyiben a német kormány a svájci bankszámlával rendelkező 1500 állítólagos német adócsaló adatait tartalmazó DVD-lemez megvásárlása mellett dönt.

A svájci politikusok pártállástól függetlenül azon a véleményen vannak, hogy az OECD által sürgetett megállapodás a törvénytelen úton szerzett adatok felderítésére nem vonatkozhat. Azaz pénzügyi információk illegális megszerzése valójában bankrablásnak számít, ezért ilyen adatok nem használhatók fel adócsalók üldözésére. A politikai pártok és a bankvilág egyetért abban, hogy a jelenlegi helyzetet nem szabad feladni, a jobboldali populista Svájci Néppárt szerint az egyszerűen hazaárulás lenne. A párt vezetője, Toni Brunner már azt is óriási biztonsági kockázatnak nevezte, hogy a kormány egyáltalán tárgyalásokat kezdett a kettős adóztatás elkerülését célzó egyezményekről. Továbbá kilátásba helyezte, hogy pártja szükség esetén népszavazást kezdeményez.

Svájcnak a közelmúltban az Egyesült Államokkal is meggyűlt a baja a banktitok szigorúan alkalmazott rendszere miatt. Az amerikai hatóságok azzal vádolták a mostani botrányban is főszerepet játszó UBS nagybankot, hogy több ezer amerikai ügyfelét segítette ahhoz, hogy pénzeiket az amerikai adószabályok megkerülésével Svájcban kamatoztassák. Az amerikai hatóságok által kilátásba helyezett polgári per elkerülésének érdekében az UBS tavaly kiszolgáltatta 4700 ügyfelének nevét. Mindez azonban a banktitok rendszerében már akkor repedést okozott, és ennek erősödését akarják most a svájci hatóságok mindenképp elkerülni.

Úgy tudni, hogy csaknem 200 milliárd eurót tehet ki az az összeg, amelyet német állampolgárok külföldi bankszámlákon tartanak. Ennek az összegnek a jelentős része Svájcban kamatozik. A hasonló vádakkal illetett Liechtenstein az elmúlt időszakban már csaknem fehérre mosta magát. A hercegség ugyanis 12 országgal kötött kétoldalú megállapodást az adózással kapcsolatos információcseréről, köztük az Egyesült Államokkal, Németországgal és Franciaországgal is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CsZ #7
    Elolvastad a cikket is, vagy csak a címét? "A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a lopott adatok megvételének nincs jogi akadálya."
    A német államot nem kötik a protekcionista svájci jogszabályok. Valójában elég is abból, hogy egy nép Európa közepén abból (is) él, hogy rá nem vonatkoznak a közös szabályok, miközben sok közösségi nagy-projektből húz hasznot, nem is beszélve a politikai "függetlensége" okán ott rendezett protokoll eseményekről.
    Ha ez OK, akkor a másik oldalon ne tessék a fejlett országok fehér és sötét galléros bűnözőinek pénzét bújtatni. Legyen elég az egyébként jogos jövedelme amit például a független és stabil valutája okán könyvelhet el.
  • bunny #6
    Ne lopj, az állam nem tűri a konkurenciát. Máshol sem.
  • djw #5
    van az a pénz, amikor az állam is átlépi a határokat...

    így lassan eljutunk oda, hogy kiverik majd a rendőrök az igazságot az elfogottból. Dejavu...
  • Garfield #4
    Azért ez most rohadt gáz, nemcsak a svájci adatbiztonság miatt, hanem sokkal inkább a német hozzáállás miatt. Ennek ugyanis van egy olyan üzenete, hogy szarunk a jogszabályokra, ha az érdekünk úgy kívánja, akkor átlépünk rajta. A nagy kérdés: hol a határ, ahol az állam azt mondja, hogy ezt még nem szabad és hol van, ahol már átléphetőnek tartja a saját szabályait bizonyos célok érdekében?
  • hodobaj #3
    Az lenne az epic fail kapnának egy üres dvd-t:D Akkor aztán megnézném mit tennének. De ha már ott sem lehet biztonságban a pénzed, akkor van a nagy baj.
  • DeviloftheHell #2
    szopás vége a svájci jólétnek :)
  • zserrbo #1
    Pénzért bármit :)