MTI

Újabb adathalász kísérlet a CIB-nél

Újabb adathalász kísérletről számolt be a CIB Bank hétfőn. A társaság azt közölte, hogy ma ismeretlen személyek a CIB Bank nevében e-mailben bankkártya adatokat, illetve az internet bankra való belépéshez szükséges adatokat kíséreltek megszerezni, a levél szövegének megfogalmazásából valószínűsíthető, hogy külföldi elkövetők rossz magyarsággal készített e-mailjéről van szó.

Tekintettel arra, hogy az e-mailek címzettjei nem csak a bank ügyfelei voltak, a CIB Bank ezúton hívja fel a figyelmet, hogy ügyfeleitől, illetve másoktól semmilyen esetben nem kéri sem e-mailben, sem sms-ben az ügyfél azonosítóit, és nem szólítja fel ezek megadására vagy megváltoztatására. A CIB Bank jelezte: honlapján már több éve figyelmezteti ügyfeleit az ilyen jellegű támadások lehetőségére, és tájékoztatja őket a védekezés lehetőségeiről.

A CIB Bank az ál-honlap eltávolíttatásáról haladéktalanul intézkedett, értesítette a hatóságokat, valamint - a bank nevével való visszaélés miatt - feljelentést tesz a rendőrségen. A félrevezető honlapot időközben sikeresen letiltották, így már nem elérhető. Az illetéktelen adatszerzési kísérletről a CIB Bank a www.cib.hu nyitóoldalán, továbbá a CIB Internet Bank belépő képernyőjén tájékoztatta ügyfeleit, valamint a CIB24 nonstop telefonos ügyfélszolgálat IVR rendszerében is figyelemfelhívó tájékoztatás hallható.

A pénzintézet közölte: ha valaki mégis megadta volna adatait a csaló oldalon, illetve ha a CIB elektronikus banki szolgáltatásainak használata során bármi gyanúsat, szokatlant észlel, haladéktalanul értesítse a bank nonstop telefonos ügyfélszolgálatát a 06 40 242 242, vagy a külföldről hívható +36 1 399 88 77 telefonszámon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!