Ötvös Tibor

Nem forgalmazhatja az Office-t a Microsoft

A Microsoft számára 2010 rögtön rosszul kezdődik majd - legalábbis Amerikában. Egy bírósági határozatnak köszönhetően januártól a cég nem forgalmazhatja a tengerentúlon az Office csomagját.

A Microsoftot folyamatosan érik a kritikák, miszerint anno a Windows alapjait egy kis cégtől lopták el és ezzel alapozták meg milliárdos birodalmukat. A vezető szerepüket a Google ostromolja, sok helyen pedig már nem az Internet Explorer a legtöbbek által használt böngésző, mivel a Mozilla Firefox megelőzte azt. Mindennek a következménye - legalábbis a Newsweek szerint - a jelenlegi igazgató, Steve Ballmer menesztése lehet, hiszen vezetése alatt a Microsoft részvényei közel 50%-ot estek és szinte minden produktumuk elvesztette vezető szerepét.

Egy mostani bírósági ítélet pedig még tovább ronthat a cég bevételi mutatóin. Történt ugyanis, hogy a Microsoft Office alkalmazásában megtalálható Word szövegszerkesztő XML formátumba is tudja menteni munkáinkat, ám ezt az eljárást még 1998-ban szabadalmaztatta egy seattle-i cég. Az I4i beperelte a redmondi céget és első fokon pert is nyert. Az ítélet szerint 290 millió dollárt kellett volna a Microsoftnak kifizetnie az I4i-nek, ám Bill Gates cége fellebbezett.

A másodfokú ítélet karácsonyi ajánddékként született meg, ennek értelmében a Microsoft nem forgalmazhatja Amerikában azon Office csomagokat, amelyekben benne van a Word program. A 2010-es változat már nem is tartalmazza eme alkalmazást. A Microsoft jelen pillanatban nem nyilatkozott az ügyről, így nem tudni, hogy az amerikai felhasználók örökre elfelejthetik a Wordot vagy esetleg más módon próbálja meg a cég megoldani a dolgot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AbyssLord #57
    Azért ez szánalmas.
    A szabadalmak fogják usát megölni gazdaságilag. Egy cég levéd valamit, és azon túl vagy tejelsz neki, vagy nem használhatod a technológiát. És ha véletlenül nem néztél utána, hogy a technológia szabadalmazva van-e, és a szabadolom tulaja beperel, akkor a gatyádat is leperlik rólad. SZÁNALMAS!!!
  • frontway #56
    A 2007 alapból xmlbe ment csak zippelve. Na most újat mondtam?
    Nevezd át a .docx -et .zip -re és nézz bele! HEHEHE :)
    A 2010 is ugyanezt csinálja!
  • gorbedome #54
    Ben K ezt talán nem itt és nem most kellene. Én sem szeretem őket, de ettől még ilyeneket nem irkálok. Amúgy A cikkről semmi véleményem, max csak annyi, hogy akkor lesz más amivel a MS játszani fog. Nem féltem őket.
  • McJames #53
    Rettentően pongyola a cikk. Ekkor a marhaságot, sőt marhaságokat régen láttam leírva. Javasolnék egy helyreigazítást, és a cikkíró képének közzétételét néhány marék hamuval a fején... ...és hogy nektek is fájjon, nem az MS miatt, de basszus, ha ilyen egyszerű történést is így tálal(TOK), akkor szeritetek mennyire van kedvem a többi cikket elolvasni, sőt, egyáltalán idelátogatni ismét?
  • Sippie #51
    szegény májkroszoft... mindjárt megsajnálom. Alapból nem kell májkroszoft offiszt használni.
  • gergely1991 #50
    Amúgy meg nem rég a MS xml egyik változatát elfogadták.(akkor most hogyis van ez?)

    #49-es hsz végét kijavítanám mert félre írtam sorry..(linket= szöveget)
  • gergely1991 #49
    Húha nem semmi pénzért perelik a MS-ot(lásd a cikkben lévő alsó linket)..
  • caprocorno #48
    Nem tudom, hogy az segítene-e. Én tettem már föl 97-re is meg 2003-ra is, működött mindkettőn. Esetleg próbáld meg FaTal javaslatát:) BUÉK mindenkinek!
  • [HUN]FaTaL #47
    Akik nem tudják kinyitni az Office 2003-al a docxet azoknak csak annyit, hogy az MS oldaláról ingyenesen letölthető egy frissítés, amivel tudja nyitni az o2k3 az o2k7 formátumait. Látom sokkal könnyebb fröcsögni meg fikázni mint körülnézni.
  • Régi vodanetes #46
    Caprocormo: sajnos az Office 97-re ez a konverter nem jelent megoldást, kipróbáltam. Esetleg töröljem a Microsoft korlátozást (CAPICOM)? Ha nem megy, maradok az OpenOffice-nál, ez legalább mindent megnyit és konvertál.