MTI

Honlapon emlékeznek az emberi méltóságra

Elkészült az emberi méltóságra való emlékezés honlapja, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy ne nyerjen teret a közéletben a rasszista, antiszemita, keresztény-, illetve magyarellenes retorika - közölte a kezdeményező Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke.

A felhíváshoz ettől kezdve csatlakozhat minden magánszemély még a határon túlról is, a honlapot ezért hozták létre www.emberimeltosag.eu címmel. A kezdeményezést támogatja a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum - mondta.

A Lomnici Zoltán által megfogalmazott nyilatkozatban többek között az áll: "A felhíváshoz csatlakozó személyek az általuk képviselt szervezetek nevében is elkötelezik magukat az emberi jogok, az egyenlő méltóság védelme mellett, és visszautasítanak minden olyan sértő megnyilvánulást, mely más személyek vagy csoportok ellen irányul, azok vallási vagy nemzeti és etnikai hovatartozása miatt".

A dokumentum szövege szerint "hazánk XX. századi történelme során számos olyan jogsértést követtek el, amelyek máig ható következményekkel járnak. Különösen igaz ez a nemzeti szocializmus és a kommunizmus áldozataira". A felhíváshoz korábban már csatlakozott egyebek mellett az öt parlamenti párt, a négy történelmi egyház, illetve felekezet. Ennek jegyében idén első ízben emlékeztek meg Magyarországon közösen a holokauszt, a málenkij robot, az 1956-os megtorlás és a recski tábor mártírjai előtt az emberi jogok napján, az emberi méltóság nemzeti emléknapján december 10-én.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • moikboy #2
    bah, micsoda képmutatás...
  • hol9672 #1
    Fotonoknak földmüvelő szemébe való juttatása