MTI

Kiszivárgott a dél-koreai-amerikai háborús terv

Számítógépes kalózok hozzáfértek a titkos amerikai-dél-koreai katonai védelmi terv bizonyos részleteihez, és elképzelhető, hogy az illetők észak-koreaiak voltak - közölte pénteken a szöuli védelmi minisztérium.

A kalózok egy kínai IP-címet használtak fel arra, hogy feltörjék azt a hadműveleti tervet, amelyet Dél-Korea az Egyesült Államokkal közösen dolgozott ki saját védelmére arra az esetre, ha háború törne ki a Koreai-félszigeten. A hadműveleti terv keretében állomásozik 28 ezer 500 amerikai katona Dél-Koreában, de e terv számol azzal is, hogy totális háború kitörése esetén akár 700 ezer amerikait vetnek be a félszigeten.

Észak- és Dél-Korea hivatalosan még mindig hadban áll egymással, mert az 1950 és 1953 közötti háborút csak fegyverszüneti egyezménnyel zárták le, nem pedig békeszerződéssel. Dél-Korea azt gyanítja, hogy az észak-koreai hadseregnek van olyan részlege, amely számítógépes kalózkodással foglalkozik. Szöul már korábban is megvádolta Phenjant azzal, hogy igyekszik betörni számítógépes rendszereibe, nemcsak katonai téren, hanem polgári területen is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • peterx #1
    700 ezer az szép!