SG.hu

Rengeteg magyar cégnek még honlapja sincs

Az elmúlt egy évben számottevően nőtt a hazai cégek honlapellátottsága, és az egyéb web alapú megoldások is terjednek, intranetet már a nagyvállalatok kétötödénél találunk. Az online kommunikációs csatornák szerepe felértékelődött.

Az internet alapvetően megváltoztatta a mindennapi életben megvalósuló interakciókat, ideértve nemcsak az üzleti szereplők közötti, hanem a vállalaton belüli, az ügyfelekkel és a partnerekkel folytatott kapcsolattartást is. Az online kommunikációs csatornák szerepe felértékelődött, amit mi sem mutat jobban, mint hogy ma már sokak számára kényelmesebbnek vagy praktikusabbnak számít egy e-mail elküldése, mint a szóban vagy telefonon történő egyeztetés.

A legalább 10 fős cégek közül szinte mindenhol, de az 1-9 fős mikrovállalatok 84 százalékánál is bevett gyakorlatnak számít az elektronikus levelezés - áll a BellResearch elemzésében. A trend kiteljesedését jól érzékelteti, hogy nemritkán az ugyanabban a szobában dolgozó kollégák is e-mailek révén kommunikálnak egymással. Amennyire hozzákapcsolódik az internethasználathoz az elektronikus levelezés, annyira magától értetődő a honlapokon felkeresése is.

A honlapok segítséget nyújtanak a cégeknek abban, hogy publikus vagy éppen megfelelő beléptetési megoldások segítségével akár bizalmas adatokat is ilyen módon tegyenek közzé. Különösen fontos ez, ha figyelembe vesszük, hogy az internet-hozzáféréssel rendelkező cégek több mint fele az ügyfelekkel való kapcsolattartást, negyede eszköz- és szolgáltatásbeszerzéseit, 15 százaléka pedig értékesítését is legalább részben a világhálón keresztül bonyolítja.


A honlapok egyre növekvő látogatottsága mellett a "kínálati oldal" is folyamatosan bővül: a BellResearch becslése szerint idén már mintegy 75 ezer darab, legalább 1 főt foglalkoztató cég rendelkezik saját honlappal, és a penetrációs mutató az egy évvel korábbihoz képest mintegy 10 százalékkal emelkedett. Tény, hogy ezen a téren továbbra is a közép- és nagyvállalatok járnak az élen (közülük négyből három cégnek van már weboldala), ugyanakkor az 50 fő alatti kategóriában is évről évre komoly erőfeszítésekről lehet beszámolni: a 2008-2009-es periódusban a mikrovállalatoknál 3 százalékkal 25 százalékra emelkedett a honlappenetráció, míg a kisvállalatoknál 5 százalékos bővülést követően a mutató értéke elérte a 61 százalékot.

Nemcsak a hatékony kommunikációban, hanem a munkafolyamatok és erőforrások racionalizálásában is fontos szerepet játszanak az intranet- és extranetmegoldások, amelyek alapvetően a cégek belső és külső információ- és adatkommunikációját hivatottak kezelni. Egy körültekintően kialakított intranetmegoldás például jelentősen megkönnyítheti a munkatársak életét, hiszen a céges hírek és aktualitások mellett lehetővé teheti az eszköznyilvántartások, vezetői kimutatások vagy éppen a belső képzések kezelését is. Bár jelenleg az egy főnél többet foglalkoztató cégek csupán 4 százaléka használ intranetet, a nagyobb méretszegmensekben sokkal pozitívabb a kép: a közép- [24 százalék] és nagyvállalatok [40 százalék] láthatóan jóval előrébb járnak ezen a téren - mutattak rá a BellResearch elemzői.

Az extranet és az integrált vállalatiportál-megoldások az intranethez képest ma még kisebb relevanciával bírnak: a cégek alig 1-1,5 százaléka használja ezeket [és ez az arány a nagyvállalati körben sem haladja meg a 11 százalékot egyik megoldás esetében sem]. A jövőt tekintve az informatikai kérdésekben illetékes vállalati döntéshozók fejlesztési célkitűzései között az első helyen a beszállítói rendelésfeladás, a partnercímtár és -telefonkönyv, valamint a munkafolyamatok ügyféloldali követési lehetősége és a vállalat egyéb információs rendszereivel való integráció szerepel - olvasható a Jelentésben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • slickboy #9
    Meg jó lenne ha végre elfelejtenénk az utánvétes rendelést, csomagküldést webshopokból. Dombornyomott kártyák, átutalás rulez.
  • Sanyix #8
    Rengeteg magyar cégnek esélye sincs fennmaradni :)
  • Vorpal #7
    Ez nem igaz. Nincs is mit magyarázni.
  • gemihu #6
    Egy bemutató oldal mindenképpen célszerű lenne minden vállalkozásnak. Telefonban sok dolgot nehéz elmondani,vagy sokáig tart, egy kép néha többet ér, ráadásul a lényeg,hogy egy honlap szinte mindig elérhető. Tegnap éppen azon bosszankodtam,hogy van egy hobby bolt,és nincs honlapja. Így be kell mennem megnéznem a dolgokat,ott válogatni kényelmetlenül,mert nincs sok hely. Persze ha nincs készleten olyan áru,akkor amúgy se látom,csak katalógusban, és ez gyakran előfordul. Ráadásul az eladók se egyformák, egyik kevésbé ért a dolgokhoz ,mint a másik. Nem lenne egyszerűbb egy honlap? Akkor megrendelném ott.Kapnék értesítést,ha megjött a cucc és csak akkor kéne bemennem a boltba.
  • Garrett27 #5
    Én már láttam profinak mondható oldalt, amely kávéházat hivatott reklámozni a neten - és elmondhatom, hogy örültem, amikor elolvashattam, hogy mi is van a menüjükben, mennyiért, a nyitvatartás, no meg pár kellems szó a kávézásról. Legyen szó akármilyen kisvállalkozásról, sztem ennyi pénzt beleadni megéri.
  • mad mind #4
    Azért ez nagyban függ a cég profiljától, ha pl csak javítással foglalkozol, akkor egyszer megcsinálod és nem kell hozzányúlni. De ha kereskedő vagy, akkor manapság minimum elvárják, a termékek rövid bemutatóját, amit elég sűrűn kell frissíteni, az már nem két fillér, pláne ha azt akarod, hogy ki is nézzen valahogy.
  • Crane #3
    Bizonyos esetben nincs is szüksége egy vállalkozásnak weblapra. Pl egy kis kávéház, ami törzsvendégekkel is 80-90% pörög, minek tegyen fel oldalt magáról? Ha megrohamozzák az új vendégek, csak túlterhelté válik, és többet veszít vele, mint amennyit nyerne.
    Aztán a másik oldalról: Akiknek meg kéne weblap, azoknak vagy nincs pénze rá (vagy sajnálják rá), vagy nem ismerik fel a jelentőségét. De tudok olyan esetről is, amikor varázslatos fellendülést várnak egy weboldaltól. Sokszor nem értik meg, hogy a weboldalt magát is népszerűsíteni, hirdetni kell, mert csak úgy magától a netező nem fog rátalálni (legalább is nagyon kis eséllyel).
  • caprocorno #2
    Egy honlap létrehozása és fenntartása viszont olcsóbb, mint egy telephelyé.
  • Tetsuo #1
    Rengeteg magyar cegnek meg telephelye sincs..