MTI

Rekordforgalom a "kiberhétfőn" Amerikában

Rekordforgalmat rögzítettek az amerikai elektronikus áruházak a hálaadás ünnepe utáni első munkanapon, a "kiberhétfőn", közölték piackutató cégek szerdán.

A hétfőt megelőző "fekete pénteki" bevásárlási hétvége - amely a barométer szerepét játssza a várható fogyasztói költekezésre nézve - vegyes eredményt hozott. Többen vásároltak, mint tavaly, de az egy főre eső költés kisebb volt. A "kiberhétfőn" 5 százalékos forgalomnövekedést rögzítettek tavalyhoz képest; a forgalom értéke elérte a 887 millió dollárt, közölte a ComScore piackutató cég. A nagy kereskedelmi láncok weboldalai és az internetes áruházak jelentős árengedményekkel csalogatták a vevőket. Bár az online vásárlók esetében is kisebb, 102,19 dollár volt az egy főre költés, a vásárlók száma 6 százalékkal nőtt.

A korábbi években a "kiberhétfő" sikerét alapvetően annak tudták be, hogy az ünnepi, a hálaadás utáni hétvége után ismét munkába álló amerikaiak munkahelyükön folytatták a vásárlást. Mivel a nagy sebességű internet most már a céges hálózatokon kívül, a háztartásokban is egyre terjed, mind többen otthonukban klikkelve vásárolnak.

"Ez volt az eddigi legjelentősebb kiberhétfő" - mondta Scott Silverman, az online értékesítő cégeket tömörítő Shop.org vezérigazgatója. A Buy.com minden korábbinál nagyobb forgalmat regisztrált, az Amazon.com portálon 47 százalékos volt a növekedés. John Squire, a Coremetrics piacelemző cég stratégiai igazgatója szerint az internetes vásárlás azért is erősödött meg, mert a válság miatt takarékosabbá vált fogyasztók a legjobb vételeket keresik.

A ComScore előrejelzése szerint az ünnepi szezon egészében az elektronikus kiskereskedelmi forgalom összértéke tavalyhoz képest 3 százalékkal fog nőni, el fogja érni a 28,8 milliárd dollárt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!