HENT hírlevél

Több százezer kalózlemezt semmisítettek meg Ausztráliában

Mintegy 780 ezer darab hamis DVD-t semmisítettek meg a napokban az ausztráliai Új-Dél-Walesben. A lemezeket a helyi kormányzat által hirdetett hamisítás elleni program keretében foglalták le.

A Sydney Morning Herald beszámolója szerint mintegy 780 ezer darab kalóz DVD lemezt semmisítettek meg a napokban az ausztrál fővárosban, amelyeket az új-dél-walesi rendőrség és a helyi szerzői jogvédő, az Australian Federation Against Copyright Theft (AFACT) együttműködésével foglaltak le. A helyi hatóságok az akcióval a hamisítás és a szervezett bűnözés kapcsolatára kívánták felhívni a figyelmet.

Az akcióhoz kapcsolódó közleményében Michael Daley, ausztrál igazságügyi miniszter hangsúlyozta, a jelek szerint az emberek még mindig nem tudják felmérni a szerzői jogi jogsértések és a bűnözés kapcsolatát, sem a probléma súlyosságát. A miniszter közlése szerint filmkalózok utáni nyomozások során a rendőrség több kapcsolódási pontot is feltárt a kalózok és olyan súlyos bűncselekmények elkövetése között, mint a drog- és fegyvercsempészet, vagy a gyermekpornográfia.

A most megsemmisített lemezek lefoglalását követően a hatóságok több személy ellen is eljárást indítottak. Az akciók során tömegtermeléshez is elegendő mennyiségű DVD-íróra is rábukkantak: a szakértők szerint a 315 darab készülékkel közel 8 millió darab kalózlemez lenne gyártható évente.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • maso #1
    Ausztrália fővárosa nem Sydney, hanem Canberra, ami nem Új-Dél Wales-ben, hanem ACT-ben van, ezt azért illene tudni, pláne egy hivatkozott cikknél.