Berta Sándor

Hatszorosára nőtt a vírusos e-mailek száma

Idén július és október között a hatszorosára nőtt a valamilyen kártevőt tartalmazó e-mailek száma. Emellett ismét megfigyelhető, hogy a vírusok spam e-mailekben érkeznek.

A Retarus biztonsági cég munkatársai az elmúlt hetekben a vírusos elektronikus levelek számának növekedését tapasztalták. A növekedés ellenére csak az online küldemények 7,56 százaléka volt valamilyen kártevővel fertőzött. Igaz júliusban a kutatók még csak 1,29 százalékos értéket regisztráltak. Szintén figyelemre méltó adat, hogy július óta 586 százalékkal nőtt a vírustámadások száma és ezek a magán, illetve a céges számítógépeket egyaránt érintik. Az augusztus és október között talált kártevők 83 százaléka trójai volt. Minden hetedik e-mailt adathalászati céllal küldtek a feladók.

Oliver Pannenbäcker, a Retarus alelnöke leszögezte, hogy nem csak a támadások száma emelkedett, hanem az elkövetők változtattak a stratégiájukon is. "Egyre inkább a vírusok és a spamek összemosódását tapasztaljuk. Ez a jelenség elsősorban az adathalász leveleknél figyelhető meg, de más vírusok is követik ezt a stratégiát. Az adathalász-támadások kis száma annak köszönhető, hogy a vírusirtók csak e küldemények kis részét fogják el és hatástalanítják, mivel a többségüket a szolgáltatók spamszűrői már korábban felderítik."

"A kártevők általában nem is a levélben, hanem az abban szereplő hivatkozás által elérhető oldalon bújnak meg. Mivel a vírusirtók e linkek kiszűrésére általában nem képesek, így marad a fokozott óvatosság és figyelem. Ezenkívül a jól működő spamszűrők ismerik a veszélyes honlapok linkjeit és ezeket képesek kiválasztani" - hangsúlyozta a szakember.

A Retarus munkatársai azt is megfigyelték, hogy az új vírusok, illetve vírusmutációk egyre gyorsabban készülnek el és árasztják el a virtuális világot. Éppen ezért fordulhat elő, hogy az egyébként jól működő biztonsági szoftverek is csődöt mondanak egy-egy esetben.

A Retarus 1992 óta van a biztonsági piacon. A cégnek 3000 nemzetközi ügyfele van, köztük megtalálható az Allianz, az Adidas, a Bayer, a Continental, a Honda, a Linde, az O2, a Puma, a Revlon, a Santander, a Sony és a Zeiss. A vállalat 185 alkalmazottat foglalkoztat a müncheni központjában és a lyoni, madridi, milánói, zürichi és bécsi kirendeltségein.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • birdo #4
    Nincs nagy igényem, csak ne kelljen naponta a kapott leveim felét törölni emiatt ((((
  • bakagaijin #3
    Hmm, SA napi 100-150 levelet szűr ki... És ebben még nincsenek benne azok a levelek amik spam-et tartalmaznak viszont nem direktben adják fel, hanem hibás címzettel küldik és a mailszervertől várják hogy küldje vissza a tényleges célpontnak, azaz a "feladónak". Várják csak...
  • birdo #2
    Ősszel napi egy ilyen levelet kaptam.... ma már napi hatnál tart a céges mailem... spam...spam...spam... és napi egypár kasperski felhívás, hogy spemel a mail fiókom...
    Pfff
  • roliika #1
    Ezeket is be kell oltani H1N1 ellen! Semmire nem jó..de had fogyjon!