Gyurkity Péter

Kiszivárgott az Office 2010 előzetese

Máris felbukkant az interneten az irodai programcsomag következő verziójának előzetes változata, amelynek néhány azonnal észrevehető újdonságáról számoltak be az első cikkekben.

A Craving Tech oldalán egy rövidebb élménybeszámolóval lehetünk gazdagabbak, mégpedig a bétaprogram egy résztvevőjétől, aki egy 2 GB-os USB-meghajtón kapta kézhez a program előzetesét - érdekes módon annak 32 bites változata érkezett meg, jóllehet az illető a Technical Preview stádiumban még 64 bites példányt tesztelt. A telepítés 10 percnél többet vett igénybe, ezt követően nem volt szükség a rendszer újraindítására.

Ami a változásokat illeti, itt csak az azonnal látható, a külalakban megejtett módosításokat ismertetik a cikkben, ezúttal számos képpel kísérve. Ezeken jól látható, hogy a kezelőfelület valamicskét változott az előző verzióhoz képest, az ikonokon tovább finomítottak, a színek összetétele kényelmesebb és könnyebb munkát ígér, ennél mélyrehatóbb elemzést azonban még nem kapunk kézhez, erre nyilván várni kell, amíg a tesztelők jobban belemélyednek a rendszerbe.

A Neowin addig arról tudósít, hogy a Microsoft illetékesei nagy durranást ígérnek a szoftvercsomaggal kapcsolatban a jövő héten esedékes PDC 2009 alatt, arra szólítva fel az érdeklődőket, hogy ne mulasszák el az eseményt. Hogy pontosan miről is szól majd ez a nagy durranás, azt még nem tudni, ám a hivatalos twitteroldalon elejtették, hogy az Outlook kliens többek között közösségi funkciókkal is bővül. A kiszivárgott bétaváltozat egészen pontosan a 14.0.4514.1009-es verzió - ez valószínűleg megegyezik az első beszámolóban is használt példány verziószámával.

További részletek tehát jövő héten várhatók az Office 2010 kapcsán - kíváncsian várjuk, hogy a Microsoft mit tartogat a tarsolyában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Major #39
    Öreg urak harca
  • Epikurosz #38
    "Rajtad röhög a fórum."

    Ha én nem lennék, egymás torkának esnétek, vagy legjobb esetben búskomorak lennétek.
  • slickboy #37
    OFF:
    Ugyan már, ott a bizonyíték, hogy mennyire ugatod a témát. Én nem hittem el, és utána jártam. Biztos vagy benne, hogy szentté fognak avatni és a könyörgésedet idézik majd? Nagyságod tiltja, hogy szerény legyél... Rajtad röhög a fórum. Ez még mindig megfizethetetlen.

    ON: Az új Office-t meg várjuk nagyon...a 2007-es is jó, de hátha ez még jobb lesz.
  • Epikurosz #36
    sliccboj, te egy üres fecsegő vagy.
  • slickboy #35
    Inkább a szemeid olvasd pirosra abban a témakörben, amiről éppen kinyilatkoztatsz. Meg ne dicsérgessed magad, öndicséret büdös, helyette dicsérjenek a jól megírt programjaid (ha vannak).
    Amúgy szembesíteni valaki nagyszájút a tévedésével? Priceless...
  • Epikurosz #34
    Az esernyőmmel verem pirosra a feneketeket!!!
  • Epikurosz #33
    Hú, a pimasz szemtelen lollerezői!
    Szétcsapok köztetek, hogy abbúl koldultok!
  • Sundance #32
    amúgy ha valamit érdemes külön drivera rakni, na az a swap......
  • Sundance #31
    - SP1 install: Installj SP3at :) Ezenkívül ez kb bármi lehet, hardver hiba akár, mivel sok más értelme nincs ennek hogy a reg rögtön sérült....

    - Tudod, halódó vinyón minden oprendszer tönkremegy..... Sajnos a win is, még nem programozta le a MS hogy ha elszáll alóla a vinyó akkor is bútoljon, de a következő Windows állítólag akkor is menni fog ha az összes winch beszarik :D :D

    - A swap meg hiberfil file eleve le van foglalva a rendszerpartíción. Azon kívül meg a win van rajta. ha nem oda telepítesz semmit, akkor ugyan mégis mit értél el? vagy egy D: töredezett megahjtód. Hát szuper :) A progik ugyanolyan töredezetten töltődnek be róla :) A C:-n a swap stb meg ugyanúgy nem töredezik össze, sem a már fent lévő win fileok..... Megjegyzem 3 év és tökimndegy a töredezésnek (SSD).

    - Most írok egy elektronikus aláírás modult, hát képzeld 30 soros program (ejtsd: pofátlanul egyszerű), de hát dll-eket meg ocx-eket használ amiket be kell regelni, szóval szegény usert ettől azért megkímélném, erre pld jó egy install.....
  • Sundance #30
    Áááááááááááááááááááá, jééézusom, ez mindent visz :D :D :D :D
    Boruljunk le a mester előtt :D