MTI

A GPS-t pontosító műholdrendszert indított be az EU

A GPS-t pontosító navigációs műholdrendszert indított be az Európai Unió - jelentette be az Európai Bizottság közlekedési felelőse, Antonio Tajani csütörtökön.

Az úgynevezett európai geostacionárius navigációs átfedési szolgáltatás (EGNOS) ingyenesen hozzáférhető a vállalkozások és az állampolgárok számára. Az EGNOS a navigációs műholdjelek pontosságát Európa területén tíz méterről két méterre javítja. Lefedettségi területén belül (csaknem egész Európában) szolgáltatási garancia és felelősségvállalás nélkül minden GPS/SBAS-kompatibilis vevőkészülékkel rendelkező felhasználó számára elérhető.

Jövőre indul el az a szolgáltatás, amely a függőleges helyzet pontosításával elsősorban pilóták számára lesz hasznos landoláskor. A rendszert három geostacionárius pályán keringő műholdon található válaszjeladó és egy körülbelül 40 helyzetmeghatározó állomást, valamint négy irányító központot összekapcsoló álló földi hálózat alkotja.

Az EGNOS Európa első hozzájárulása a műholdas navigációhoz, és egyúttal az Európai Unió fejlesztés alatt álló Galileo rendszerének előhírnöke. A két programot az 1990-es évek közepén indították el, és a 30 műholdból álló Galileót az eredeti tervek szerint ez évtől kellett volna működtetni. Ám a kivitelezés a finanszírozás rendezetlensége miatt hamar megtorpant, és a legfrissebb menetrend szerint a teljes rendszer csak 2013-ra lesz üzemkész.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • torcipepe #1
    nameg nem csak pontosítanak. ha több a műhold nagyobb az esélye annak, hogy több látszik egy szűk utcában magas házak között, tehát kisebb az esély a "GPS vétel megszűnt" információra.