SG.hu·

Laptopot kaptak az egri ötödikesek a gyakorlóiskolában

Mintegy 120 gyerek, vagyis valamennyi ötödik osztályos diák laptopot kapott az egri Eszterházy Károly Főiskola gyakorlóiskolájában - közölte szerdán az intézmény rektorhelyettese.

Ez azt jelenti, hogy a gyakorlóiskolában ettől a tanévtől az ötödikesek úgy használhatják a laptopot, "mint ahogyan korábban a zsírkrétát vagy a vonalzót vehették kezükbe" - fogalmazott Kis-Tóth Lajos. Ugyanakkor a módszertani kísérlet során a tantermeket olyan új berendezésekkel szerelték föl, amelyek korszerűvé, interaktívvá teszik az oktatást - tette hozzá. Mint elmondta: a diákokat a tananyagok elsajátítását segítő, úgynevezett Classmate PC-kel látták el.

A tantermekben interaktív táblát, projektort és webkamerát helyeztek el, ez utóbbi segítségével nyitott órákon a szülők is figyelemmel kísérhetik a tanítást - mondta. Az informatikai oktatás fejlesztését azért tartják fontosnak, mert a munkaerőpiacon ma már a számítógép- és az idegen nyelvek ismerete olykor megelőzi a szakmai tudás iránti elvárást - hangsúlyozta a rektorhelyettes. Nagyné Fóris Katalin, a gyakorlóiskola igazgatóhelyettese közölte, hogy a program megvalósítását a Nemzeti Fejlesztési Terv Humán Erőforrás-fejlesztési Operatív Programjának 9,4 millió forintos támogatása tette lehetővé.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© valentine22009. 10. 04.. 20:34||#2
Nagyon sok jó dologra is lehet használni az infó-kommunikációs eszközöket! Fõként az oktatásba. Az a baj, hogy ebben az országban ez a téma tabunak számít, holott már nagyon sok iskolában vannak projektorok, interaktív táblák, amiket senki nme használ.

Szélessáv - Isite
© hiftu2009. 09. 24.. 12:02||#1
Érdekes dolgok ezek a tanítást segítõ eszközök.
Remélem nem szalad el a ló velük. Semmiképp nem lenne jó, ha az oktatás tartalma helyett a segédeszközök egyoldalú fejlesztésében látná a minisztérium a jövõt.
Jó lenne pár év múlva visszatérni erre a témára, hogy mennyit segített az oktatásban ez a sok kütyü.