HENT hírlevél

Már a BitTorrenten Dan Brown új könyve

Alig néhány órával a rég várt alkotás megjelenése után a kalózok is lecsaptak Dan Brown új könyvére. A hangoskönyvet és az e-könyvet több tízezren töltötték le illegálisan.

Általában a boltokban legjobban fogyó könyvek nem egyeznek meg a fájlcserélők által leginkább keresett és leggyakrabban letöltött alkotásokkal. Dan Brown régóta várt új könyve, a The Lost Symbol azonban úgy tűnik, hogy kivételt képez e megállapítás alól. A szeptember 15-én megjelent könyvből kevesebb mint két nap leforgása alatt több mint egy millió példányt adtak el. Az alkotás azonban alig néhány órával a megjelenést követően felkerült az internetre, és a jelek szerint a kalózok is villámgyorsan lecsaptak rá.

A TorrentFreak értesülései szerint két nappal a könyv megjelenését követően már több mint százezren töltötték le az amerikai író regényét: a PDF formátumú e-könyvet több mint 40 ezer, a hangoskönyvet több mint 60 ezer alkalommal töltötték le illegálisan. Alison Barrow, a könyv brit kiadójának, a Transworldnek munkatársa közölte, függetlenül attól, hogy az alkotás kiemelkedően jól teljesít a könyvesboltokban, a kiadó aggódik a kalózpéldányok terjedése miatt. Mint mondta, a kiadó munkatársai keresik azokat az oldalakat, amelyekre a könyv engedély nélkül felkerül, és felszólítják ezek üzemeltetőit, hogy távolítsák el az illegálisan hozzáférhető példányokat a honlapjukról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dorian Gray #5
    Hogy mik vannak.... Úgy kell nekik. Mindent megtettem, hogy legálisan hozzájussak egy elektronikus példányhoz, de itthonról lehetetlen. A legtöbb (egy behazudott Londoni címet követően), hogy eljutottam a check-outhoz, ahol a VISA kártyám lebuktatott. Nem értem, hogy e-könyveknél miért ez a régiós korlátozás.
  • Tetsuo #4
    en koltok, de nem ponyvara..
  • Carloska #3
    http://isohunt.com/torrents/lost+symbol+dan+brown
  • GulaSoft #2
    Már megint mit verik a nyálukat!
    Aki letölti nem biztos hogy megvenné borsos áron sőt!
    Fejezzék már be a nyivákolást meg a nagy számok dobálását.
    Én pl. a Harry Potteres könyveket addig vettem meg, amíg az a hülye idegbeteg senkiből miliárdossá vált nő meg nem ölte Dumbledor-t. Eredetileg gyerekmesének indult a végére mészárszéket rendezett a könyvből. A többit persze nem vettem meg, és nem is venném meg akkor sem ha nem lehetne hozzájutni máshogy. A másik az hogy ott a könyvtár. 2 év múlva minden ott is meglesz, nem költök 1500Ft-ot egyetlen könyvre sem!
  • Tetsuo #1
    A Da Vinci kod sem volt nagy szam..