SG.hu·

AMD: itt a négymagos Athlon II

Az AMD mindent megpróbál, hogy az olcsóbb termékek szegmensében a lehető legtöbbet hozza ki termékeiből: a négymagos Athlon II X4 processzorok kompromisszumokkal, ám kedvező áron érkeznek.

A hivatalos bejelentésben is az árat emelik ki legfontosabb tényezőként (természetesen a négymagos felépítésből fakadó egyértelmű előnyök mellett), hiszen a most érkező új változatok között szerepel az ágazat első, 100 dollár alatti négymagos fejlesztése is. Ez mindenképpen elismerésre méltó, és a cég nyilván arra számít, hogy növelheti súlyát a vékonyabb pénztárcájú felhasználók körében.

Egészen pontosan két változatról van szó, ezek sorrendben az Athlon II X4 620 és 630 típusjelzést kapták. A Propus kódnév alatt készülő chipek 45 nanométeren készülnek, a Socket AM3 foglalatba illeszkednek, másodszintű gyorsítótáruk mindössze 2 MB, harmadszintű cache-t viszont hiába is keresünk a példányokon, ez ezúttal hiányzik. A jellemző fogyasztás 95 watt, ami kissé magasnak, de még mindig elfogadhatónak mondható, ezt írjuk a 45 nanométeres csíkszélesség számlájára. A 620 2,66 GHz-en, a 630 pedig 2,8 GHz-es órajelen fut, ajánlott áruk sorrendben 99, illetve 122 dollár a tengerentúlon. Az első tesztek már napvilágot láttak, érdemes körülnézni a világhálón az eredményekért.


A noteszgépek szegmensében hódítani hivatott AMD Vision platformról eközben újabb részletek jelentek meg, így a felhasználandó komponensek listáját is tudjuk. A Vision márkanévvel megjelenő összeállítások Athlon X2/Athlon II X2/Athlon Neo X2 processzort, integrált ATI Radeon HD 3200/4200 grafikus vezérlőt, valamint Wi-Fi vezérlőt tartalmaznak majd. A Vision Premium noteszgépek Athlon II X2/Turion X2/Turion II X2/Athlon Neo X2 processzort, ATI Radeon HD 4200 (DirectX 10.1) integrált, avagy ATI Mobility Radeon HD 3450/4330 különálló grafikus vezérlőt, valamint Wi-Fi vezérlőt, a Vision Ultimate név alatt megjelenő példányok pedig Turion II X2/Turion II Ultra X2 chipet, ATI Radeon HD 4650/4570 (DirectX 10.1) különálló grafikus vezérlőt, illetve a Wi-Fi adaptert tartalmazzák majd.

Az Intel kapcsán időközben olyan hírek jelentek meg, hogy a cég csökkenti az Atom processzorok szállítmányait, mivel az ezekre épülő netbook megoldások közvetlenül fenyegetik a mobil szegmensben tervezett eredményét, ahogy egyre jobban versenyeznek a hagyományos noteszgépekkel. Az Intel tagadta a hírt, ám a fejlemény mindenképpen figyelmeztető jel lehet számukra, hogy meg kell őrizni a határvonalat az olcsóbb és gyengébb Atom chipre épülő összeállítások, valamint a noteszgépek között.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sir Ny2009. 09. 23.. 17:24||#8
csak nehogy túl sokba kerüljön
© zsolt102009. 09. 23.. 09:56||#7
De most olvasom jövöre már 6 magos prockok jönnek akkor minek vegyem meg a 4 magosat ???😄
© zsolt102009. 09. 23.. 09:42||#6
Lassan ezekel a cuccokal fogjuk füteni a lakást vazze <#wow1><#csodalk>
© Hawaii2009. 09. 18.. 23:43||#5
Dr Adee: Vegyél görögdinnyét! Abban még több van... 😊
© Dr Adee2009. 09. 18.. 00:55||#4
Bassz most vettem procit.
Négymagotakarok<#boxer>
© mujahedin2009. 09. 17.. 21:27||#3
hát nem éppen...
© kisgabo2009. 09. 17.. 20:35||#2
buta... amd nélkül hol lenne az intel ára? igy is pofátlan.

majd most a vga oldalon megtudjuk mit tol a pofánkba amd,
tudván, hogy az nvidia ott abban a cipõben jár, mint ö az intel mellett...
© Ravkin2009. 09. 17.. 20:25||#1
<#levele>